A felújítás során az 1904-es állapot visszaállítására törekedtek. Festését rendbe hozva megőrizték a belső terek egyedi szimbólumrendszerét is.
A belső térben több ezer fekete és zöld mázas pirogránit burkolólap található, melyek a pécsi Zsolnay-gyárból származnak. A díszítésben itt-ott az art déco jegyei is megjelennek.
Az előcsarnokban található eozinmázas gömbökben a hagyomány szerint a zene szelleme lakik, az eredeti és a pótolt gömbök is a Zsolnay-gyárból származnak.
Az épület a szakrális funkciója mellett a népiességet is meg kívánta jeleníteni. A korabeli Magyar Iparművészet című lapban így írtak róla: „Károli Gáspár nyelvének építészetre fordítása ez, súlyos veretű, kemény magyarság”.
A főhomlokzat kialakítása aszimmetrikus, a képen a bal oldali, négyzetes alaprajzú magasabb torony látható az épületegyüttes kertjéből fotózva.
A tervező Árkay Aladár egységes belső ornamentika kialakítására törekedett, az impozáns méretekkel rendelkező, akár ezer hívő befogadására is alkalmas templomban a padok, a lámpák és a burkolatok díszes, mégis letisztult egységet alkotnak.
Nagy-, közép- és kisharang egysége – immár a korábban bemutatott nagytoronyban. Középen a több mint egy tonna súlyú harang Erzsébetváros legnagyobb méretű és egyetlen, az első világháború előttről fennmaradt harangja.
A Bedő Antal rendelésére Vidor Emil által tervezett villa egy része ma a Magyar Szecesszió Házaként üzemel. Pávafarkdíszes, fakeretes portál fogadja az érkezőt a 2007-re felújított épületben.
Az épület pisztáciaszínű homlokzata játékos; változatos ablakformák és aszimmetrikus elrendezés jellemzi, ezzel elsősorban a francia és a belga art nouveau hatását mutatja.
A múzeum mellett lakások is találhatóak az épületben. A múzeum felőli zárt lépcsőházba az utcáról, kovácsoltvas kapun át juthatunk be. Jobbról és balról aranyalmafák szegélyezik utunkat.