Az alapítvány szállóján minden reggel hatkor van ébresztő és hétkor el kell hagyni az épületet. Minden holmit magukkal kell vinni.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Ha nincs nagyon hideg, akkor általában párjával, Gáborral az egykori Köztársaság téren szoktak sok időt eltölteni, vagy tömegközlekedésen utazgatnak.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Egyedül, nőként nemcsak nagyon kemény, de veszélyes is az utcán élni.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
A nappali melegedőkbe sok hajléktalan mai napig nem szívesen megy. Több nő is azt meséli, hogy egyes helyeken elviselhetetlen állapotok vannak, ami természetesen azzal is összefügg, hogy ezek az intézmények valóban a hajléktalanok olvasztótégelyei, és egy helyre kerülnek a hajléktalantársadalom különböző rétegei.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Júliát már jól ismerik a környéken.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Bár sok embert ismer, csak kevesekkel barátkozik, amolyan magányos farkasnak tartja magát.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Mindig, mindenhová vinnie kell a két szatyrát, amik gyakorlatilag az összes vagyonát jelenti.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
A forró tea ilyenkor életmentő lehet. Júlia át van fagyva, így többet is megiszik egymásután.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
A várakozók sorszámot kapnak. Aznap közel kétszáz embert evett a téren.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Júlia többször volt már pszichiátrián, és ez gyakori a hajléktalan nők körében, mint ahogy magas köztük az antidepresszánst és egyéb pszichoaktív szert szedők aránya is.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Júllia mindig tudja, hogy hol van a közelben ételosztás.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Egy adagot eltesz Gábornak, a párjának.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Több órás fázás után elindul találkozni Gáboral.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Gábor rossz fizikai állapota ellenére sem hajlandó szállóra menni.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Gábor elmeséli, hogy tíz évvel ezelőtt még volt egy önkormányzati lakása, és villanyszerelőként munkája, de mindent elvesztett, amikor elgázolta egy autó, és hónapokat kellett a kórházban töltenie.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
,,Persze, gondolok rá, mi lesz ha egyedül leszek. De hát az, ami eddig is. Túl kell élni az életet."
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Mínusz 12 fokban elviselhetetlen már fél óra után is.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
A Rés Alapítvány előtt már háromnegyed ötkor közel harminc nő várakozik. Aki később érkezik, nem biztos, hogy kap már helyet.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Esténként meleg vacsorát, és teát kapnak.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Aznap civilek hoztak gyümölcsadományt és egy óriási edény lencsefőzeléket, amiből mindenkinek jutott bőven.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Júlia megőrizte humorát, még a legnagyobb hidegben is képes volt nevetni. Azt mondja, már nem is nagyon emlékszik arra, amikor nem az utcán élt.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány
Lényegében egész életében csak az intézetet és az utcát ismerte, esetleg barátnőknél húzta meg magát bizonyos időszakokra, ahonnan rendszerint mennie kellett. Egyedül, nőként pedig nemcsak nagyon kemény, de veszélyes is az utcán élni.
Fotó:
Kaszás Tamás / Dívány