13 dolog, amit sose mondjon a munkahelyén

Olvasási idő kb. 7 perc

Bármennyire is laza a légkör a munkahelyén, nem árt megválogatni, milyen kifejezéseket is használ ott, mert akár az egész megítélése is múlhat rajta. A Forbes ezért felkérte Darlene Price-t, aWell Said! Presentations and Conversations That Get Results (Jól megmondta! Prezentációk és beszélgetések, melyek eredményre vezetnek) című könyv szerzőjét, ossza meg, mik azok a mondatok és szófordulatok, amiket érdemes lenne mellőzni az irodában.

„Ez nem igazság!”

Érthető a bosszúsága, ha a munkatársát megjutalmazták egy kis fizetésemeléssel, önt pedig nem. De ilyenkor a legrosszabb, amit tehet, ha elkezd hisztizni, illetve passzívan kifejezni a nemtetszését, mivel így csak maga alatt vágja a fát. Bármennyire is nehéz, fogadja el, hogy a világon olykor történnek igazságtalanságok: próbáljon inkább úgy küzdeni az igazáért, hogy még hatékonyabban kezd dolgozni, illetve megkeresi azokat a személyeket és csoportokat, akik a jövőben segíteni tudják.

„Ez nem az én dolgom”

Olykor mindenkivel megesik, hogy megkérik, végezzen el valamit, ami nem feltétlenül kapcsolódik a munkaköréhez. Ahelyett azonban, hogy ilyenkor azonnal feldúltan kijelentené, hogy ez nem az ön dolga, ráadásul nem is fizetik meg ezért, gondoljon bele, mit érezne fordított helyzetben! Ha a másik vette a bátorságot és megkérte önt, hogy segítsen, akkor valószínű, hogy valóban fontos dologról van szó, és nem csak a kollégája, hanem az egész csapat számára. Így, ha produktív és aktív tagja szeretne lenni a csapatnak, akkor bizony jobb, ha segít akkor is, ha nem ez a munkaköre, máskülönben a többiek úgy éreznék, hátráltatja a projektet.

Természetesen ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg kell engedje, hogy mindig kihasználják, és nem mondhat olykor nemet. A lényeg, hogy alaposan gondolja meg, el tudja-e vállalni a feladatot, és ha nyakig van a munkával, akkor bátran vissza is utasíthatja, csak mindenképp indokolja meg válaszát! Ha tehát főnöke egy ilyen feladatot akar adni önnek, akkor a nyílt elutasítás helyett mondja azt, hogy szívesen segítene, de még van pár elintéznivalója, ha azonban várhat még a dolog, akkor természetesen szívesen elintézi.

„Szerintem...”

Ön szerint melyik variáció hangzik hitelesebben? Az „Úgy gondolom, hogy a mi cégünk kitűnő partnere lehetne az önökének.” vagy a „Tudom, hogy a mi cégünk kitűnő partnere lehetne az önökének”?  Ismét egy jó példa arra, hogy nem mindegy, mit mond, de az sem, hogyan: bár lényegében ugyanazt jelenti a két változat, az utóbbinál mégis jóval erősebb, nyomatékosabb szavakat használ. Ez azért fontos, mert így a másikban bizalmat ébreszt, és szintén határozott választ fog adni önnek, míg az előbbi verzió hallatán a partner érezheti úgy, hogy ön bizonytalan, ami óvatossá, gyanakvóvá teheti.

„Nem probléma”

Mikor valaki megköszön valamit, általában azt mondja, „szívesen”, ami magában hordozza azt is, hogy ön örömmel segített  a másiknak. Ha viszont csak az udvariasan kitérő "nem probléma" formát használja, abból hiányzik a szívélyesség, ami miatt úgy tűnhet, nem szívesen végzett plusz munkát.

„Megpróbálom”

Ha megkéri egyik kollégáját valamire, aki azt a választ adja, hogy „megpróbálom”, akkor ön valószínűleg nem lesz teljesen nyugodt, mivel maga a kifejezés magában rejti azt a lehetőséget, hogy a kolléga mégse fogja tudni elintézni, amit megígért. Tehát lehetőleg ön is mellőzze ezt a választ, helyette mondja azt határozottan, hogy „megteszem” – persze, csak ha valóban biztos benne, hogy el tudja végezni a feladatot!

„De hisz' ezt mindig így csináltuk”

A leghatékonyabb vezetők mindig próbálnak valami újdonságot vinni a cég működésébe, illetve a munkába, ezért ha előállnak egy új ötlettel, semmiképp se fejezze ki nemtetszését, Ezzel ugyanis saját rugalmatlanságát mutatná, azt, hogy nem képes és nem is akar változtatni. Ha pedig a múltban ragad, az a fejlődését (és ezáltal a cég fejlődését) hátráltatja. Ahelyett tehát, hogy dúlna-fúlna minden újítás miatt, legyen nyitott és érdeklődő, például „milyen jó ötlet, hogyan működik?”, vagy „ez egy másik megközelítés, beszéljük meg az előnyeit és hátrányait”!

„Ez lehetetlen, nem tudom megcsinálni”

Fontos, hogy sose vágja rá semmire, hogy nem képes megcsinálni, mivel azzal saját képességeiről állít ki szegénységi bizonyítványt, ráadásul úgy tűnik, nem is akar próbálkozni! Ne tegyen soha negatív, reménytelen kijelentéseket, ugyanis egy főnök sem szereti, ha valaki már az elején feladja! Mondja inkább azt, hogy mindent megtesz, illetve kérje meg a másikat, hogy beszéljék át a dolgot még egyszer!

„Meg kellett volna tenned”

Valószínűleg ön sem lenne elragadtatva, ha egyik munkatársa állandóan a szemére hányná, hogy „ezt igazán megtehetted volna”, vagy hogy „jobban kellett volna küzdened”.  A csapatszellemnek sosem jó, ha valakiből bűnbakot csinálnak, így ezeket a kijelentéseket ön is mellőzze! Ha úgy gondolja, valaki hibázott, vagy nem végezte el jól a munkáját, ne döngölje őt durván a földbe, inkább fogalmazzon úgy, hogy „azt javaslom, a jövőben...”.

„Hé, srácok!”

Bár igazán közvetlen és személyes ez a megszólítás, inkább baráti összejöveteleken használja, semmiképp se a munkahelyén. Egyrészt azért rossz, mert mi van, ha a csapatban nők is vannak, másrészt pedig csökkenti a munka színvonalát is. Amennyiben például értekezlet van, használja a "csapat", vagy a "szervezet" szavakat, vagy egyszerűen azt, hogy „ti”!

„Lehet, hogy hülye ötlet, de...”

Amennyiben van egy jó ötlete, akkor ne úgy vezesse be, mint ha nem lenne biztos az igazában, mert akkor sokkal kevésbé lesz hiteles. Ráadásul le is értékeli vele önmagát és csökkenti a fontosságát, ráadásul könnyebben is köthetnek így bele. Legyen határozott, és tudja: a megfogalmazásnak fontos szerepe van! Így mondja inkább azt, hogy, „a nagyobb hatékonyság érdekében azt ajánlom, hogy...”.

„Nem gondolod?” vagy „Ok?”

Ezek a kifejezések hezitálásra utalnak, illetve arra, hogy az illető megerősítésre vár. Természetesen ha az utóbbiról van szó, akkor bátran használja, azonban ha utasítani szeretne valakit, vagy másokat meggyőzni, akkor ezekkel a mondatokkal aligha fog sikert elérni. Ön se szeretne egy befektetési tanácsadótól olyasmit hallani, hogy „ez egy nagyszerű befektetés, nem gondolja?” Inkább azt, kijelentő módban, hogy „ez egy remek beruházási lehetőség, mely hosszú távú előnyökkel jár.”

„Most túl elfoglalt vagyok, nincs rá időm”

Még ha úgy is érzi, hogy tele van munkával, ne mondja egyből azt, hogy túl elfoglalt, mivel akkor a másik azt érezheti, hogy az ő kérése kevésbé fontos. Legyen empatikus, válaszolja inkább azt, hogy szívesen megvitatná ezt mondjuk a reggeli értekezlet után. Persze nyugodtan vissza lehet a kérést utasítani, mindössze (nem győzzük elégszer elmondani) a megfelelő szóhasználat és tálalás nagyon fontos!

+ 1 tipp: Ne szidja kollégáit, munkáját

Mindig válogassa meg szavait, mivel semmi sem hátráltatja annyira a karrierjét mint az, ha rosszul vélekedik főnökéről/munkájáról, és ez főnökének is a fülébe jut. Ha így is van, kulturálatlan módon sose hangoztassa, mivel az inkább önt minősíti! Amennyiben problémája van, akkor azt megbeszélheti a másikkal udvariasan is.

Természetesen a rossz kifejezéseket, beidegződéseket nehéz levetkőzni, de a következő tippek segítségével megszüntetheti rossz szokásait:

Rögzítse telefonbeszélgetéseit: visszahallgatva rájöhet, mikor hibázott, és használta a tiltott kifejezéseket! Írja össze őket, majd legközelebb figyeljen oda rájuk!

Kérje meg egy munkatársát a visszajelzésre: ha egy értekezleten vannak, bizonyára nem tudja felvenni a társalgást, azonban megkérheti egy megbízható kollégáját, hogy figyelje önt, majd a végén mondja el, mikor mit hibázott!

Figyeljen másokat: amennyiben már memorizálta, mit hogyan kéne mondani, figyelje meg, mások hogyan használják a rossz kifejezéseket, majd kérdezze meg magától, hogy miképp kellett volna közölniük a mondanivalójukat!

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek