Olyan, mint egy drog – az urbánus Bikram jóga

Bikram Choudhury bénuláshoz vezető balesete után fejlesztette ki azt a 26 gyakorlatból álló sorozatot, amit Bikram jógának nevezünk. India évszázadokon át tartó bölcsességét ma forró, indiai hőséget reprodukáló klímában, negyvened-, vagy akár ötvened magunkkal, egy párás, tükrös teremben találjuk meg. Hogy mennyire íródott újjá az eredeti bölcselet, nem tudni, mindenesetre Bikram,- tanítványai szerint- ma már nem ugyanaz a jógikus guru. Sokkal inkább showman, de legalább sokat keres vele. Jógája népszerűsége töretlen, még ha azóta urbanizálódott is egy kicsit.

Egyre többször halljuk, hogy emberek krónikus betegségeket - mi több rákot - győznek le, hogy eljutnak a teljes gondolatmentesség állapotába, és hogy mindezt jógával és meditációval teszik. A hétvégi Jóga Fesztivál kapcsán pedig különösen érdekelt minket is, mi lehet az ember spirituális, szellemi és fizikai valóját egyesíteni hivatott jóga fogalma mögött, ezért jógatípusokat bemutató sorozatunkban elsőként a Bikram jógát járjuk körbe.

A jóga a szanszkrit judzs szóból ered, mely egységet, egyesítést, egyesülést jelent az egyéni lélekkel (Átma) és az univerzális lélekkel (Prámatma). Másik jelentése igába vonni, vagyis uralni mind az elmét, mind pedig a testet. A jóga, mint ősi indiai vallásfilozófia, egy fejlődési folyamat. Feladata az életerő legoptimálisabb felhasználása, amelyre a test és a lélek csak együtt képes. A jóga célja az egész emberi lényünket átható összefüggések keresése, felismerése és megértése.

A jógafilozófia szerint az emberi test kincs, s elherdálása a karma törvényének súlyos megsértése. A jóga ezért megtanít minket arra, hogyan vigyázzunk testünkre, és tudatosítja bennünk azt a fontos felismerést, hogy az "Én" nem azonos testünkkel, amit csak kölcsön kaptunk mostani életünkre. Folyamatos gyakorlásával számos rég elfelejtett képességhez juthatunk hozzá. Szervezetünk irányíthatóvá válik, szembeszáll a betegségekkel, könnyebben regenerálódik és ellenáll az öregedés hatásainak. A jóga által képesek leszünk környezetünkből energiát gyűjteni, gondolataink irányíthatóvá, átláthatóvá, ellenőrizhetővé válnak.

Forrás: Bikram Jóga Központ

Egy jógafesztivál célja évről évre ugyanaz: jógairányzatok, jógaiskolák és tanítók megismertetése az érdeklődők egyre szélesebb táborával. Így lesz ez vasárnap is. A Westend tetőteraszára szervezett jógafesztivál ígérete szerint az 50 perces, felnőtteknek és külön gyereknek is szóló, jógabemutatók és előadások mellett egy esti közös meditációra is sor kerülhet. A felállított kisebb sátrakban pedig a jógatípusokból válogatva bárki leveheti lábbelijét, hogy beálljon akár élete első jóga órájára is.

Nádas Linda - a fesztivál egyik szervezője, és a Bikram Jóga Központ vezetője - évekkel ezelőtt még aerobik oktatóként kezdte a szakmát, majd inkább egy olyan mozgásformát keresett, amely egyszerre jelent kihívást és tényleges fizikai igénybevételt egyben. Ő a Bikram jógában találta meg. Döntött. Megtanulja, képzi magát, és ezt fogja továbbadni. Linda most már több mint két éve oktatja ezt a jógatípust, de mellette eljár több száraz jógára is. Azt mondja, mindegyik más-más lehetőséget ad a lelki töltődésre: az egyiken egy lassú zenére mélyedhet el önmagában, míg a másik jó alkalom arra, hogy hosszan meditáljon a csendben.

Megtanít megismerni a határaidat

A jógaterem ajtaja mellé kifüggesztett „Test nem marad szárazon” szlogenes plakát az előmelegített terembe lépve már nem csak ígéretnek tűnik. Amikor első alkalommal ott jártam, közel 10 percet ültem a jógaszőnyegen, hogy akklimatizálódjon a meleget rosszul viselő szervezetem. Néhány perc után patakokban folyt rólam a víz, a gyakorlatok közben még a szempillámról is izzadságcseppek gurultak végig arcomon. A klíma tényleg izzasztó, törölközőre - minél nagyobbra - szükség van.

A Bikram jóga a több ezer éves, Patanjali (i.e. II. században élt indiai bölcs) által a jóga elveit, megfigyeléseit összefoglaló szútráira (bölcs kijelentések) alapoz. Patanjali Yoga Sutra című művében még csak a statikus meditációs ülést nevezte ászanának, ma már a dinamikus gyakorlatok is ászanákként ismertek. A ' 60-as években aztán - manapság a jógák által használatos 84 testtartás közül- Bikram Choudhury 26 jógapózt választott ki, annak megfelelően, hogy bárki képes legyen az elsajátítására.

„A Bikram sokáig az egyetlen meleg jógatípus volt, ma már több jógatípusra is használják a meleg kifejezést. A Bikram jógát 40% körüli páratartalom mellett, 38-40 fokra felmelegített teremben végzik. Mivel maga a jóga alapvetően lassú izommozgást igényel, a meleghez a gyakorlatok során fokozatosan szokik hozzá az egész tested. A magas hőmérséklet hatására hajlékonyabb leszel, ereid kitágulnak, szöveteid megtelnek vérrel, izmaidat, szalagjaidat képes leszel előnyújtani, s így nemcsak a gyakorlatokat tudod könnyebben elvégezni, de a sérülések is elkerülhetőek.”

És valóban, a meleg miatt sokszor megerőltető a koncentrálás, néha nehezedre esik odafigyelni, hogy az oktató mit mond, de minél többet jársz, minél többször hallod vissza ugyanazokat a szavakat (tényleg ugyanazokat, mert az oktatók egy előre meghatározott és betanult dialógust adnak elő az órán), annál több kisebb részletre tudsz majd odafigyelni.

„Ez egy állandó sorozat, ahol a gyakorlatok egymásra épülnek, így fokozatosan melegítünk
be egy-egy izomcsoportot, testrészt. A 90 perces óra alatt 26 gyakorlatot csinálunk mindig
azonos sorrendben. Míg a legtöbb jóga 10-12 gyakorlatra épít, addig a Bikram dinamikus,
gyors, és - a többi jógával ellentétben - mi nem tartjuk ki nagyon hosszan a pózokat. Minden
gyakorlatot kétszer végzünk el. Az első sorozat hosszabb, itt a helyes technikára kell figyelni,
a második rövid sorozatban már feszegethetjük a határainkat, kipróbálhatjuk, meddig tudunk
elmenni.”

Bikram Choudhury

13 évesen megnyerte az Indiai Jógabajnokságot, és ezzel ő lett a valaha élt legfiatalabb jógi, aki haza vihette ezt a címet. Később a jóga mellett a súlyemelés rekordjait is döntögetni kezdte. 18 évesen egy napon, edzés közben egy 170 kg-os súly porrá zúzta a térdét, s egyben az álmait is. Orvosai azt mondták, hogy soha többé nem fog járni. Nem fogadta el, hogy örökre béna marad. Visszatért jógával gyógyító mesteréhez, és két hatalmas testépítő segítségével beleerőltette a lábait a Lótusz pózba (töröküléshez hasonló gyakorlat). A fájdalom olyan iszonyatos volt, hogy elájult. Hat hónappal később már egyedül végezte el a gyakorlatot. Azóta ez a csoda inspirálja, hogy másoknak is segítsen.

1973-ban Los Angelesben nyitotta meg első iskoláját. Azóta is ott él, és immár tanítványai segítségével teljesíti gurujának megígért feladatát: miszerint minél több emberrel ismertesse meg a jógát, és gyógyítson általa.

Túlélni a 90 percet

A melegjóga nemcsak Amerikában, de Európa-szerte az egyik legnépszerűbb jógatípus. Sok jógafanatikus, bárhol is járjon a világban, betér egy-egy órára. Lindáék is tartanak kétnyelvű órákat. Az egyik sorozat magyar nyelven, míg a második sorozatsor instrukciói már angolul hallhatók. Nekem azt mondták, az ilyen órákon kevesebben vannak. Ez nem igaz, én eddig valahogy mindig kétnyelvű órán voltam... nagyon sokad-magammal.

Ezt bizonyítja, hogy beszélgetésünk közben a kilincset gyakorlatilag egymásnak adják a fél hatos órára késve érkező és a fél négyesről egyáltalán nem sietve távozó jógik, ami mutatja,
hogy látogatottság terén nincs probléma.

„Nagyon sokan járnak hozzánk. Olyan ez, mint egy drog. Nagyon kemény fizikai igénybevétel, olyan mintha futnál, de az az érzés, amit utána érzel leírhatatlan...azt érzed ' Ha ezt végig tudtam csinálni, akkor tényleg bármire képes vagyok'. És a stressz levezetésére is szüksége van mindenkinek. Itt a 90 perc alatt kikapcsol az agy, nincs idő a gondolataidnak elkalandozni. Minden jógának legfontosabb része a figyelem egy pontra való összpontosítása, hogy az elme kicsapongásait le tudja rögzíteni. Az órán nem tudsz másra koncentrálni. Egyensúlyra, légzésre kell figyelni, vagy arra, hogy épp túléld az órát. A jóga egészséges mozgásforma: harmonizálja a vérnyomást, rendbe hozza a keringési rendszert, gerincproblémákat orvosol. Gyakran jönnek hozzánk nagyon intenzív derékfájással, s egy hónap után már a fájdalmaik megszűnéséről mesélnek. Ezt nagyon jó hallani. Így dolgozik a jóga.”

Etka anyó 90 évesen is görkorizik

Bikram azt mondja, hogy a jógát bármilyen életkorban és bármilyen állapotban el lehet kezdeni, mert akár gerincsérvre is tudnak alternatív gyakorlatokat adni, de vannak kivételek. Az első óra előtt éppen ezért egy állapotfelmérő lapot kell kitölteni, s az egészségügyi probléma tükrében az oktató elmondja, milyen gyakorlatokat nem végezhetünk ez után.

„A visszeres problémákra például egyáltalán nem ajánlott ez a jóga, a melegben ugyanis
még jobban kitágulnak az erek. Állapotos kismamák is csak akkor járhatnak jógára, ha
terhességük előtt már folyamatosan félévig gyakoroltak. Az életkor pedig nem akadály. Van
egy tanítványunk, most 64 éves, és a Bikram jógával kezdte a sportot az életében két éve, azóta
minden hétköznap itt van. A jógát sosem késő elkezdeni, elég Etka anyót megnéznünk, aki 55
évesen kezdett jógázni, most 90 évesen is görkorizik, cigánykerekezik, fejjel lefelé lóg.”

Jóga vs versenyszellem?

Külföldön nem egyszer tartottak már jóga világbajnokságot, amelyet Bikram kezdeményezésére szerveznek évről évre. Felmerül a kérdés, hogy mennyire fér meg egymás mellett a versenyszellem és a jóga egyik üzenete, miszerint ne hasonlítsd magad másokhoz. Linda is egyetért azokkal, akik szándékosan nem versenyeztetik a jógikat.

„Ennek ellenére csodálattal nézem, akik elindulnak egy világbajnokságon. Ilyenkor 5 kötelező és 2 szabadon választott gyakorlatot kell bemutatni, és ezeket úgy pontozzák, mint egy tornaversenyt. Minden gyakorlatnak megvan a maga nehézségi foka, és mindenhol a helyes végrehajtást nézik. A versenyzők összehasonlítását azonban nem tartom jónak, a genetikai különbségek miatt. Míg egy ázsiai ember lábának és felsőtestének hossza közel egyenlő, ezért nekik nem probléma a homlokukat a nagylábujjukhoz érinteni (ez egy tipikus nyújtó gyakorlat, melynek a lényege a gerincet ölelő izmok megnyújtása). Akinek azonban hosszabb a lába, mint a felsőteste, annak ez a feladat kifejezetten nehézkes, ugyanakkor lehet, hogy szebben jógázik, mint bárki más. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy a jógának nem az a célja, hogy másokkal összemérd az erődet, hanem az, hogy saját magadhoz visszatalálj.”

Erre készülj!

- Órakezdés előtt 2-3 órával már ne egyél!

- Tartsd be a vízszünetet! Ez közös érdek. Tényleg nehéz úgy egyensúlyozni, ha az előttünk lévő épp a vizesflakonja után nyúl, vagy mozgolódik. Pillanatok alatt bármi kizökkenthet a pozitúrából. Ezért 20 percenként kollektív, egyperces vízszünetet tartanak.

- Ha tudsz, menj délelőtti órára! A késő délutáni, esti órákban már sokan vannak.

- Az óra tényleg 90 percig tart! Ha ki kell menned a teremből, várd meg a szünetet!

- Az első órán az újak hátul állnak. Ezt még a kezdő extrovertált személyiségek is elfogadják. Helyed elfoglalásánál vedd figyelembe azt is, hogy a mobil fűtőalkalmatosságok is hátul, és a terem két oldalán vannak elhelyezve. Én a jobb hátsó sarokban voltam (a törölközőm mindhárom sarkára jutott egy-egy fűtőtest), szerintem legalább másfél fokkal több van arrafele.

- A 90 perc leginteraktívabb része az elköszönés. Először az oktató köszön el egy jól kitalált mondattal, majd mindenki együtt: a NAMASTE kifejezést használva, amit a skandálás közben kezdetben nem értettem, ezért aztán utánanéztem...

- Az óra ezután néhány perces meditálással végződik. Ilyenkor mindenki a földön fekszik, s elképzeli, ahogy belesüpped a talajba, vagy örül annak, hogy túlélte. Mindkettő helyes és érthető.
Bárki bármikor felállhat közben, ha már úgy érzi, eleget meditált.

Az pedig, hogy mi különbözteti meg a jógát minden más mozgásrendszertől és bölcseleti irányzattól, milyen világszemlélet köré épül és miért nevezik mozgásterápiának, vagy mi a különbség a bikram, a hatha, az ashtanga, és a női jóga között, kiderül a szeptember 12-i Westend tetőteraszra összehívott össznépi Jóga Fesztiválon.

Oszd meg másokkal is!
Mustra