A „lusta” Z generáció idegrendszere más, erről pedig a szülők is tehetnek

z generacio
Olvasási idő kb. 6 perc

Friss magyar kutatás vizsgálta a Z generáció jellemzőit: a szakember szerint nem lehet az 1995 és 2009 közt születettek generációját anélkül értelmezni, hogy szüleikről megfeledkeznénk.

Naponta átlagosan 4,6 órát töltenek el az interneten, ennek javát az esti órákban, de egyharmaduk folyamatosan online van; a Facebookot (71 százalék), az Instagramot (71 százalék) és a TikTokot (61 százalék) használják leginkább, és az élmények a legfontosabbak számukra: ilyennek látja a Diverzum a pwc-vel együttműködésben készített Gen Z reportja.

393 ezer forint bérre vágynak

Amint az eredményeket közelebbről vizsgálva kitűnik, a Facebook meglepő népszerűsége csalóka: valóban van itt profilja a fiataloknak, ám leginkább a Messengert használják az oldalon, a tájékozódás terepe sokkal inkább a TikTok lett számukra.

Ebben a korosztályban nagyon jellemző az online vásárlás lehetőségének kiaknázása

– a közel 4000 fős mintavételi körben készített kutatás tanúsága szerint hazai és külföldi webshopokat nagyjából ugyanolyan arányban használnak a Z generációsok. Álomjövedelemként a 393 ezer forintos bér átlagos körükben, melyből a legtöbben étkezésre, prémium előfizetésekre és szórakozásra költenének, de a lakhatási költségekre is spórolnának belőle.

A magánélet-munka egyensúly nagyon fontos a Z generáció tagjainak
A magánélet-munka egyensúly nagyon fontos a Z generáció tagjainakMaskot / Getty Images Hungary

Kifejezetten értékvezérelt és élményalapú generációnak mutatta továbbá a Z-ket a felmérés: az fontos számukra, mi hiteles, egészséges, etikus. A vásárlással kapcsolatos döntésekben ugyanakkor még nem mindenki esetében tudnak megmutatkozni ezek az értékek: a kedvező ár háromszor annyi válaszadó számára volt ugyanis fontos, mint az, hogy egy termék fenntartható, környezetbarát legyen.

Vége az egyéjszakás kalandok korszakának, a Z generáció már mást keresVége az egyéjszakás kalandok korszakának, a Z generáció már mást keres

A Z generáció kevésbé tartja fontosnak a szexet, de komolyabban veszi a párkapcsolatokat. A házasságra is nyitottabbak, csak másképp.

Tovább olvasom

Lusta lenne ez a generáció?

Sok szó esik a mindennapokban arról is, milyen a Z generáció a munkahelyeken: ilyenkor gyakran a határszabás, a saját elégedettség mindenek fölé helyezése, az énközpontúság merül fel velük kapcsolatban. Bevett szófordulat lusta generációként is hivatkozni azokra, akik ebben az időszakban születtek – a Diverzum kutatását ismertető sajtóeseményen Steigervald Krisztián generációkutató arra is felhívta a figyelmet, hogy ennél árnyaltabban érdemes figyelni nemcsak a Z-generációt, hanem bármelyiket.

„Kétlem, hogy van lusta és önmegvalósító generáció: mintha Isten csettintett volna 1995-ben, hogy lássuk csak, milyen lenne egy lusta nemzedék…

Egy generációt nem lehet a szülei nélkül értelmezni: ha őket lustának bélyegezzük, nézzük csak meg, mit csináltak a szüleik.

Az X és az Y generáció valóban szorgalmas, munkafókuszú, de szülőként hétvégén inkább kirándulni vagy állatkertbe vitte a gyerekét – aztán csodálkozik, hogy ő élményorientált lett” – fogalmazott. Az X és az Y generáció még hétvégén is a munkát, főzést, mosást, takarítást látta otthon, szülőként azonban már másként viselkedett. Ezáltal a Z generáció az első, amelyet drasztikusan másként neveltek, mint a szüleiket – és ennek jelei a munkahelyen és a családban is megmutatkoznak.

A Z generáció idegrendszere is más

A szakértő – amellett, hogy kiemelte, a generációs hovatartozás csak egy elem az ember személyiségét meghatározó számos mozaik közt – aláhúzta: egy gyermek élete első három évének alapvető fontossága van az idegrendszer kialakulásában. Amit ekkor tapasztal a kisgyermek a világról, az határozza meg számára a túlélés módját a későbbiekben.

„Ilyenkor még nem az a digitális nevelés, hogy a gyerek kezébe kütyüt nyomunk, hanem az, hogy ő a home office-ban dolgozó szülőt laptop előtt látja, vagy hogy egy kérdésre nem a Révai Nagylexikonban, hanem a Google-ben keresünk választ. Mi most így neveljük a gyerekeinket, mert így sokkal könnyebb” – magyarázta, hozzátéve, hogy

a technikai fejlődés hatására a gyerekek idegrendszerében és biológiai működésében is drasztikus változások történnek.

A korábban jelentkező pubertás részben a kék fénynek való kitettség hatására alakul ki, de Steigervald Krisztián azt is elmondta, hogy érzékelhetően gyorsabb a percepciója is a fiatalabb generációknak, mint az idősebbeknek.

„Ezt a gyorsaságot várják a munkában is. Az én generációm nem ebben nőtt fel, alap volt, hogy várni kell. Nem tudtam letölteni egy egész évadot egy sorozatból, ki kellett várni, és ha lemaradtam róla, megismételték a kettesen hat év múlva” – érzékeltette, hol vannak óriási különbségek a Z generációsok és szüleik élete közt.

A család mindennapjai hatnak arra, milyen a gyermek idegrendszere
A család mindennapjai hatnak arra, milyen a gyermek idegrendszereOliver Rossi / Getty Images Hungary

Máshol tartanak problémamegoldásban

A mindenről a ChatGPT-től érdeklődő Z-ket sokszor vádolják azzal is, hogy problémamegoldásuk egészen más szinten van, mint az idősebbeké: a generációkutató ebben is a szülői magatartáshoz csatolt vissza.

„A kauzális gondolkodás kialakulásához mechanikus gyerekkor kell. Az utóbbi húsz évben úgy felgyorsult a technológia, hogy az ember teljesen lemaradt róla, ráadásul sokszor már nem éri meg valamit megjavítani. Én láttam apámat Trabantot szerelni, de mi magunkat már nem kényszerítjük ilyesmire, ezért a gyerek sem fogja tudni ezt” – világított rá a folyamatokra egy egyszerű példával. „A társadalom olyan dolgokat kér számon a Z generáción, amelyeket nem kaptak meg gyerekként. Az iskolának és a munkahelyeknek ezt el kell tudni fogadnia, és alkalmazkodnia kell hozzá” – magyarázta.

A felelősségvállalás hiányát is sokszor szemére vetik az ebbe a generációba tartozó fiataloknak. Ezzel kapcsolatban Steigervald elmondta:

őt még elküldték hétévesen bevásárolni, amire nem állt készen az idegrendszere, de nem volt lehetőség, hogy ha leküldték, ne menjen el.

Hamar kialakított válaszul egy megküzdési stratégiát, ő viszont Budapesten biztosan nem küldene el hétévesen egy gyereket vásárolni, így érthető módon a mai gyerekeknél jóval később alakulnak ki ugyanezek a megküzdési módok. A felelősségvállalás ugyanígy tanult stratégia, és ezt is később sajátítják el azok, akik ma, egészen más szülői hozzáállás mellett nőnek fel, mint akár az X, akár az Y generáció tagjai. Ez azonban nem rossz vagy jó: egyszerűen egy új világ, amelyhez szülőként alkalmazkodunk.

Ha kíváncsi vagy, milyen lesz a béta generáció, ajánljuk a róluk szóló cikkünket is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Szülőség
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek
Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek

A generáció tagjai számára óriási nehézséget okoz egy szemtől szemben folytatott beszélgetés.

40 perce

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

Érdekességek