Százezres bírságot kockáztatsz, ha ezt viseled vezetés közben

GettyImages-856476734
Olvasási idő kb. 4 perc

Nem mindegy, miben vezetünk. Egyes lábbelik balesetveszélyesek lehetnek a forgalomban, sőt akár meg is bírságolhatnak miattuk.

A nagy hőségben nem feltétlenül kellemes zárt cipőt viselni, azonban ha volán mögé ülünk, körültekintően érdemes lábbelit választani. Ha vezetés közben mezítláb vagy papucsban vagyunk, azért büntetés jár több európai országban is. 

Nemcsak saját, de az autó utasainak, és a közlekedés más résztvevőinek életét is kockáztatjuk, hogy ha nem viselünk megfelelően rögzíthető lábbelit vezetés közben, ráadásul komoly összegű bírságot is kiróhatnak a szabály ellen vétő sofőrre.

Nem mindegy, hogy mi van a lábunkon vezetés közben: a papucsért bírság járhat
Nem mindegy, hogy mi van a lábunkon vezetés közben: a papucsért bírság járhatAdhi Syailendra / Getty Images Hungary

Vezetés közben tilos a papucs

Amint azt az autószektor.hu a Topspeed felhívása alapján összefoglalta, a papucsban való vezetés egyik legnagyobb veszélye az, hogy lecsúszhat a lábról. Mivel könnyen beszorul a pedálok alá, vagy közé, igencsak megnehezítheti a további navigációt az autóval. Vannak, akik úgy gondolhatják, hogy a mezítlábas vezetés biztosítja a legjobb érzékenységet a pedálok lenyomásakor, azonban ez sem igaz, ráadásul még fájdalmas is lehet, például egy padlóféknél.

Mezítláb ugyanis az ember kisebb erővel nyomja a pedált, ami miatt megnövekszik a féktávolság. Ez pedig adott esetben balesethez vezethet.

Érdemes tehát odafigyelni arra, főként a nyaralás során, amikor a mindennapos viseletünkből hajlamosak vagyunk alább adni, hogy mindig legyen nálunk megfelelő, biztonságos cipő arra az esetre, ha volán mögé kellene ülnünk. Több olyan európai ország is van, ahol nemcsak nem javasolt, de egyenesen tilos a mezítlábas, illetve a papucsban történő vezetés. 

Spanyolországban is törvény írja elő, hogy papucsban tilos volán mögé ülni, aki pedig ezt megszegi, azt 200 euróra büntethetik. Franciaországban ugyan a törvény nem részletezi, miben ülhetünk a bal első ülésre, a rendőrnek azonban jogában áll bírságot kiszabni, ha felmerül a gyanú, hogy a lábbeli negatívan befolyásolta a vezetés biztonságát.

Ugyanez a helyzet az Egyesült Királyságban is, ahol

akár 5800 euróig terjedő pénzbüntetésre is számíthatnak a nem megfelelően felöltözött sofőrök.

A szigetország területén 9 büntetőpont is terhelheti a jogosítványukat. Németországban és Olaszországban sem tér ki a törvény a cipő milyenségére, de baleset esetén a biztosító csökkentheti vagy teljesen megvonhatja a kártérítést, ha rosszul választottuk azt meg.

A szomszédos országokban is büntetnek, ha nincs rajtunk cipő vezetés közben

Ugyan Szlovákiában a német és olasz rendszerhez hasonlóan nem tér ki egyértelműen a közlekedési rendszabályokat összegző törvény a vezetés közben engedélyezett lábbelikre, azonban  baleset esetén, ha a rendőrök úgy állapítják meg, hogy a cipő fajtája jelentős szerephet jutott az eset kimenetelében, bírságot szabhatnak ki.

"Ebben az esetben a rendőrök arra hivatkozhatnak, hogy a sofőr járművezetőként megsértette a közúti közlekedés biztonságára és zavartalanságára vonatkozó általánosan kötelező érvényű jogszabályt, aminek következtében balesetet okozott. A belügyminisztérium szerint, ha valaki ilyen esetben sérülést vagy kárt okoz másnak, azt 150-től 800 euróig terjedő összegre bírságolhatják, illetve három évre bevonhatják a jogosítványát" – összegzi a szakportál. 

A szakemberek mind egyetértenek abban, hogy vezetés közben a talpat megfelelően megtámasztó, nem csúszkáló talpú, stabilan rögzített lábbeli az igazán biztonságos választás

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek