van jövője a kapcsolatodnak

Ha voltál már valaha komoly, hosszú távú kapcsolatban, minden bizonnyal benned is felmerült már az örök érvényű párkapcsolati kérdés: „Merre tart a kapcsolatunk?” Mert lássuk be őszintén, senki sem szeretné értelmetlenül elfecsérelni az idejét és érzéseit egy olyan emberre, akivel sohasem fognak eljutni a vágyott kapcsolati állomásra. Na de honnan jöhetünk rá, hogy van-e jövője kapcsolatunknak?

A kapcsolat végét jelző tényezők

Egyáltalán nem ritka, hogy egy pár tagjai más ütemben haladjanak elköteleződési útjukon, úgy, hogy hol az egyik, hol a másik tart előrébb a komolysági skálán. Megesik, hogy az egyikükben születik meg hamarabb az igény egy szintlépésre (pl. az „egy pár vagyunk” kimondására), de a másikuk lesz az, aki először veti fel a következő elköteleződési lépés lehetőségét (pl. a szülőkkel való találkozás megszervezése). Ilyenkor azonban felmerülhet a kérdés abban, aki éppen előrébb tart ebben a folyamatban, és többre vágyik, hogy vajon mennyit kell még várnia, amíg a másikban is megérik ugyanaz az igény, és hogy vajon el fog-e jönni egyáltalán ez a pillanat.

Nem csoda viszont, ha ilyenkor elbizonytalanodunk a másik elkötelezettségével kapcsolatban (még ha gyakran alaptalanul is), ugyanis egy 464 friss házaspárral végzett kutatás szerint háromból két pár esetében legalább az egyik félben kétségek merültek fel a kapcsolatot illetően. Tehát hiába mondták ki a boldogító igent a közelmúltban, úgy tűnik, ez mégsem volt eléggé megbízható jele annak, hogy mindketten teljesen biztosak abban, hogy jól választottak-e.

Másik érdekessége a kutatásnak, hogy azt mutatta meg, nagyobb eséllyel vezetett váláshoz ez a fajta bizonytalankodás, ha a nő volt az, akiben több kétség merült fel. Ez egybeesik a magyar adatokkal is: Sákovics Diana pszichológus egyik korábbi cikkünkben azt mondta, 2017-ben a válások 65 százalékát nők kezdeményezték. A szakember szerint gyakran az a helyzet áll elő, hogy a nő, aki az érzelmi munka nagy részét szokta végezni a kapcsolatban, belefárad leterheltségébe, kapcsolati vágyai kielégítetlenek maradnak, és hiába jelzi ezt férjének, az csak akkor eszmél fel, amikor már túl késő. Tehát a kapcsolat végének előszele lehet, ha a pár női tagja elégedetlen a kapcsolattal.

Kuna-Várhelyi Gábor pszichológus szerint fontos visszajelzést adhat számunkra egy egyszerű gondolatjáték, ha azon gondolkozunk, tart-e még valahová a kapcsolatunk. Ha elképzeled a jövődet, benne van a másik? Amennyiben erre nemmel válaszoltál, akkor valószínűleg magadban már a kapcsolat végének közeledtét érzed. Hiszen, ha szeretsz valakit, folyton arról ábrándozol, milyen jó lesz majd együtt utazni, építeni a közös fészketeket.

Mit gondolj át, mielőtt teljesen kétségbeesnél?

Az ausztrál pszichológus Elisabeth Shaw szerint érdemes pár dolgot átgondolni, amikor azon agyal valaki, vajon van-e jövője a kapcsolatának. Először is fontos figyelembe venni, hogy a különböző kapcsolatok más ütemben haladhatnak, ráadásul még az adott pár tagjai sem feltétlenül tartanak ugyanott. Meghatározó tényező lehet ebben a pár tagjainak kora, a múltbéli tapasztalataik, és hogy milyen életcélokat tűztek ki maguk elé. Shaw-t kiegészítve Zac Seidler pszichológus hozzáteszi, hogy általában abban is eltérések szoktak lenni, hogy kinek mit jelent a „kapcsolat” szó. Ugyanis a két fél más mintát látott maga előtt szüleitől, más hatások érték ezzel a témával kapcsolatban, így valószínűleg más kép alakult ki bennük arról, hogyan néz ki egy kapcsolat, még ha átfedések lehetnek is kettejük felfogása között.

Másrészt, Shaw szerint érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen szociális elköteleződési jelek mutatnak az előrehaladás felé. Ugyan mindenki másban látja meg a kapcsolati mérföldköveket, mégis van néhány általános szociális jele az elköteleződésnek. Ilyen lehet például az, ha valaki bemutatja párját a szüleinek, megmutatja a másiknak a lakását, vagy beszélgetnek a közös jövőjükről. Egy 2015-ös kutatás például azt találta, hogy a házasságra való hajlandóságot erősítő pont a kapcsolatokban, ha bemutatják egymást családjaiknak a párok, illetve, ha pozitívan ítéli meg kapcsolatukat a családjuk és a barátaik, ha sok időt töltenek együtt, és ha sok közös van a felek között.

Azonban ezekre a jelzésekre sem érdemes mérget venni Shaw szerint, mivel könnyen megeshet, hogy valaki számára egyéni szinten egyszerűen nem fontos például a szülőknek bemutatás. Ha a „hétköznapi jelzésekből” nem lehet kibogarászni a másik szándékát, vagy nem ad elegendő ilyen jelet a másik, akkor nem nagyon lehet mit tenni, le kell ülni, és meg kell beszélni, hogy mégis mik a másik szándékai.

Shaw úgy gondolja, hogy ha valaki ezt a két pontot követően sem tudja elengedni azt a bizonyos mardosó kérdést, akkor fel kell vállalnia saját maga és a másik előtt is, hol tart az elköteleződési útján. A pszichológus elismeri, nehéz lehet rávennie magát az embernek, hogy kerek perec előálljon ezzel a témával, azonban ha valaki a megfelelő társ mellett van, a másik inkább fogja vonzónak találni azt, hogy magabiztosan és asszertívan képviseli magát a párja. Jobb megkérdezni, „Nem szeretnék semmit sem siettetni, de te is ugyanúgy látod a kapcsolatunkat, mint én?”, mint ha fájdalmasan kerülgetné a kérdést, még ha nem is azt a választ fogja kapni, amiben reménykedett.

Ahogyan az az ultimátumadásról szóló cikkünkből is kiderült, nem a szakítás a legrosszabb végkimenetel a szakértők szerint, hanem a méltatlan kapcsolatban ragadás: ha valaki számára már élhetetlen egy kapcsolat annak bizonytalan természete miatt, amelyben nem teljesülnek a számára leglényegesebb kapcsolati igényei, akkor érdemesebb kiállnia saját értékei, vágyai mellett.

Seidler megjegyzi, fontos észben tartani, hogy megeshet, a másiknak megvan a maga nyomós oka arra, hogy visszatartsa saját magát az előrelépéstől. A visszautasítástól való félelem, a korábbi kapcsolati vagy családi sérelmek sokat nyomhatnak a latba. Ahogyan azt Bartholomew és Horowitz munkássága is mutatta, a gyerekkori élmények a felnőttkori kötődési stílusokat is meghatározzák, és a négy kötődési stílus felénél ez az elköteleződésre való hajlandóságba is beleszól: az elutasító-elkerülő és a bizalmatlan-elkerülő kötődésűek számára problémát okoz lehorgonyozni egyetlen párkapcsolatban.

Mindent összevetve, ha nagyon sürgetőnek érzed, hogy megkapd a választ arra, a másik mennyire gondolja komolyan a kapcsolatotokat, mennyire hajlandó még jobban elköteleződni melletted, és úgy érzed, nem kapsz elegendő hétköznapi jelet ennek meghatározására, valószínűleg azzal jársz a legjobban, ha egyenesen, kedvesen megkérdezed a másiktól, szerinte merre halad a kapcsolatotok. Lehetséges, hogy a válasza fogja előidézni szakításotokat, de legalább ki tudsz törni az állandó bizonytalanságérzetből.