Lekötött pénzétől is megfosztották a tolnai férfit: ezzel a trükkel csalták ki a milliókat

trukk-csalok-nyito
Olvasási idő kb. 3 perc

Átverés áldozata lett több tolnai lakos, milliókat csaltak ki tőlük a bűnözők. A károsultakat internetes és telefonos megkeresésekkel vezették félre.

Tolna vármegyében a napokban több olyan internetes csalás is történt, ahol a kárérték több millió forintra rúgott – tájékoztat a rendőrség a Police.hu oldalon.

Ezt a trükköt gyakran alkalmazzák a csalók

Egy tolnai férfi tett feljelentést a rendőrségen internetes csalás miatt, mivel idegenek összesen 4 millió forintját utalták el két különböző számlájáról, ráadásul egy lekötött összeget is felszabadítottak.

Többféle trükkel is próbálkoznak a csalók
Többféle trükkel is próbálkoznak a csalókProstock-Studio / Getty Images Hungary

Mint elmondta, korábban egy online pénzügyi tanfolyamra fizetett elő egy létező szolgáltatónál. Az ismeretlenek arra hivatkozva keresték meg, hogy az előfizetéssel nyert 850 ezer forintot, amit szeretnének kiutalni. Bár gyanús volt a dolog, engedett a rábeszélésnek ezután

kapott egy linket, amelyet megnyitva telepítette az Anydesk alkalmazást. Innentől kicsúszott a kezéből a megtakarításai feletti rendelkezés lehetősége.

Egy másik esetben egy asszony tett feljelentést, akit egy ismeretlen nő – magát banki ügyintézőnek kiadva – hívott fel azzal, hogy egy kitalált tranzakció valódiságát ellenőrizze. Természetesen ilyen adatokkal nem indított utalást a sértett.

Nem csak e-mailben, telefonon is próbálkoznak

Ezután kapott egy újabb telefonhívást a hölgy. Ez már egy férfitól érkezett, aki tájékoztatta a számlatulajdonost, hogy a rendőrséggel együttműködve akarnak lebuktatni egy csalót. A pénzmozgást kívánják nyomon követni, ezért szükséges, hogy a hölgy elutaljon egy összeget az általuk megadott számlaszámra.

A hölgy először a bankfiókjából utaltatta el a 4,1 millió forintot. Majd miután megtanulta a netbank használatát, a következő alkalommal már otthonról, önállóan utalt el újabb 1,2 millió forintot egy másik számlaszámra. Várta, hogy hívják a nyomozás eredménye miatt, de nem keresték. Megpróbálta visszahívni az ügyintézőket, de a kijelzett telefonszámokon idegenek jelentkeztek, valószínűleg azokkal a hívószámokkal is visszaéltek a csalók.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet, hogy pénzünk megóvása érdekében legyünk óvatosak és egészségesen gyanakvók az ilyen jellegű megkeresések esetében.

Idegenektől érkező linket ne nyissunk meg, és ne telepítsünk az eszközeinkre távoli elérést biztosító programot. Személyes- és bankkártya adatokat pedig ne adjunk ki idegeneknek.

Ha banki alkalmazottól érkezik hívás, ellenőrizzük a hivatalos elérhetőségeken, hogy valóban a pénzintézet alkalmazottja-e az illető. Fontos továbbá, hogy hivatalos szervek nem kérik telefonon, hogy pénzt utaljunk egy megadott bankszámlára. A rendőrség személyesen, vagy más, ellenőrizhető módon tájékoztat, amennyiben bármilyen eljárásban érintettek vagyunk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek