Kevés olyan hivatás van, melynek szabályai tiltják, hogy a férfiaknak arcszőrzetük legyen. Egyik ilyen „munkahely” a repülőgép, ahol sem a pilótáknak, sem a légiutas-kísérő férfiaknak nem lehet szakálluk, legfeljebb bajuszuk vagy pajeszuk, de az is csak akkor, ha a munkáltató által magszabott szabályzat megengedi.
Emiatt a történelmi hagyomány tilos a szakáll
Az egyik ok, ami miatt a legtöbb légitársaság nem engedélyezi a pilótáknak, hogy szakállt növesszenek, történelmi hagyományokra vezethető vissza. Ugyanis évtizedekkel ezelőtt a légitársaságok pilótáinak többsége csupán második karrierként választotta a repülést, azután, hogy a haditengerészetnél, a légierőnél vagy a tengerészgyalogságnál nyugdíjazták.
Annak ellenére, hogy ma már egyetemi keretek között, elsődleges és önálló hivatásként folyik a pilótaképzés, a legtöbb légitársaság szabályzata még mindig őrzi az egykori katonai protokollt, legyen szó öltözködésről, ápoltságról vagy személyi higiéniáról.
Ez azt jelenti, hogy a férfiaknak kötelező a rövid haj, nem lehet arcszőrzetük, kivéve, ha az adott légitársaság belső szabályzata máshogy nem rendelkezik.
Ebben az esetben jellemzően a gondosan nyírt, a száj sarkán túl nem lógó bajusz és a fülközépig érő, nem túl bozontos pajesz viselésére van lehetőség. Vannak azonban olyan légitársaságok, ahol a pilóták rövid, egyenletesen nyírt szakállt is viselhetnek. Sok esetben ugyanezek a szabályok vonatkoznak a férfi légiutas-kísérőkre is.
Biztonságosabb, ha nincs se szakáll, se más arcszőrzet
A katonai hagyományokon túl biztonsági oka is van annak, hogy a legtöbbször simára borotvált kell, hogy legyen a repülőgépen dolgozó férfiak arca. Ugyanis az arcszőrzet, főleg a dús szakáll vész esetén megakadályozhatja az oxigénmaszk biztonságos felhelyezését. A repülőgép-katasztrófák megelőzésében kifejezetten fontos szerepük van a pilótáknak, hiszen rajtuk múlik, hogy szükség esetén stabilizálják, illetve, hogy biztonságosan lehozzák a repülőgépet a földre.
Ennek érdekében pedig fontos, hogy gyorsan és biztonságosan fel tudják venni az oxigénmaszkokat, hogy vészhelyzetben is tiszta fejjel tudjanak döntést hozni és cselekedni.
Ennek pedig nem állhat útjában a szakáll, amely bizonyítottan csökkenti az oxigénmaszk hatékonyságát, hiszen a pilóta arcszőrzete megakadályozhatja, hogy az oxigénmaszk az archoz tapadjon, így pedig nem jut elegendő oxigénhez az, akinek szüksége van rá. A csökkent oxigénszint zavart, eszméletvesztést vagy akár halált is okozhat.
Te vajon felismered, melyik híres ember bajusza van a képen? Töltsd ki kvízünket!
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés