Tragikusan rövid élet jutott Petőfi fiának

Petofi Zoltan 1860 nagy
Olvasási idő kb. 13 perc

A nagy költő fia, Petőfi Zoltán próbálkozott színészettel és versírással is, de nem tudott – és talán nem is akart – híres apja árnyékából kitörni.

Ez egy szegény, szürke fiú. Valamikor úgy beszéltek róla, mint egy hirtelenül kilobbant tehetségről. Ma csak áldozatot látunk benne, egy törékeny, beteges trónörököst, aki nem bírta el apja nehéz koronáját, s lassan és szomorúan vergődött a sírig” írta 1910-ben Kosztolányi Dezső Petőfi Zoltánról, Petőfi Sándor egyetlen fiáról.

A jellemzés nem merül ki ennyiben: „Petőfi Zoltán nem is tragikus. Ennek az egyszerű, jó fiúnak az arcképe igénytelenül tekint reám. (…) Vajon akart-e nagy lenni? Aligha. Egyáltalában semmit se akart. Egyetlen zseniális tette az, amit apja jegyzett föl róla, hogy kéthetes korában óriási erőlködéssel felült az ágyában. Azután semmi se történt. Gyerekes kapkodással másolja apja leggyöngébb verseit és az apja életét. Neki is sikerül kicsapatni magát az iskolából, consilium abeundit [lat. »eltanácsolás«] kap, és ő is színész lesz, koplal és faluz, ripacsok közt nyomorog, kártyázik, csókolódzik és iszik. Gyorsan pergő változatban játssza le sokszorosan megkicsinyítve az apja életét.”

Petőfi Zoltán gyermekkorában
Petőfi Zoltán gyermekkorábanWikimedia Commons

„Apa vagyok”

Kosztolányi – akinek fia, Kosztolányi Ádám szintén megszenvedte a „nagy költő fia” megbélyegzettségét – róla itt írtunk bővebben –,  nem éppen kíméletesen fogalmaz Petőfi Zoltánról, a fiúról, akinek érkezését, ismerve Petőfi és Szendrey Júlia szerelmét, bizonyára nagyon várták szülei. Miután 1848. december 15-én Szendrey Júlia világra hozta Debrecenben, Petőfi levélben büszkélkedett legjobb barátjának, Arany Jánosnak, hogy fia született: „Kedves barátom, csak két szót írok: apa vagyok. Ma délben született fiam, kit holnap vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán. Ölelünk benneteket!”

Fél évesen látta utoljára édesapját

Petőfi, akit forradalmi kötelezettségei sokszor elszólítottak a családtól, Arany Jánosra és feleségére bízta a csecsemőt, feleségét és a dajkát. Ők azonban néhány hónap után nem tudták finanszírozni mindannyiuk megélhetését, ekkor az após, Szendrey Ignác sietett a segítségükre. A csaták között meg-meglátogatta családját, majd 1849 nyarán néhány hétig Mezőberényben tartózkodtak együtt. Innen Erdélybe utaztak, tervük az volt, hogy Sepsiszentgyörgyön telepednek le. Július 18-án azonban követ érkezett Bem Józseftől, akinek ismét Petőfire volt szüksége. Családjával együtt Tordára ment, július 21-én el búcsúzott tőlük és soha többé nem látták viszont egymást. 

Petőfi Zoltán gyakorlatilag nem ismerte az édesapját: alig múlt fél éves, amikor a költő örökre eltűnt a segesvári csatában.

Szendrey Júlia sokáig kereste férjét, egyedül bolyongott a csataterek helyszínein, ez idő alatt apjánál, Erdődön hagyta Zoltánt. 1850 áprilisában Pestre utaztak, ahol Júlia, azok nem kis megbotránkozására, akik a nemzet özvegyét szerették volna látni benne, „eldobta az özvegyi fátylat”, és feleségül ment Horvát Árpádhoz. Előbb az ő Hársfa utcai lakásukban nevelkedett Petőfi Zoltán, majd rokonoknál, barátoknál, ismerősöknél – ez azonban egyáltalán nem számított kirívónak, amint azt a korszak kiváló ismerője, az irodalomtörténész Szilágyi Márton Petőfi Zoltánról szóló tanulmányában is olvashatjuk.

Színészi ambíciói voltak
Színészi ambíciói voltakWikimedia Commons

„Színésznek nagyon gyengécske volt az eszemadta”

Petőfi Zoltán nem volt jó tanuló: iskolai bizonyítványai bukásokról, iskolaváltásokról tanúskodnak. Szarvason, Csákón, Pesten folytatta tanulmányait, hol intézményben, hol magántanulóként, de valójában leginkább a színészet, a versírás és a mulatozás foglalkoztatta. Színészi képességei nem voltak kiemelkedők: fakó hangja, daliásnak nem nevezhető termete nem kedvezett a színészmesterségnek. Blaha Lujza például így írt róla: Rokonszenves, kedves, derék fiú volt, de nem az, aminek mi fantáziánkban megálmodtuk, színésznek pedig éppen nagyon gyengécske volt az eszemadta, de azért becéző szeretettel rajongtuk körül valamennyien, és úgy hiszem, hogy jól is érezte magát, amíg nyugtalan lelke körünkből el nem szólította.” Jászai Mari viszont izgatott lett a találkozástól: „Hasonlított Petőfi képeihez, de roppant sovány s sápadt volt. Nem akarta elereszteni a kezemet, mikor már beszállásra sürgettek. – Akkor éreztem először élő ember előtt akkora lelki felindulást, hogy megijedtem, mert nem tudtam, hogy micsoda. Mintha forró hullámok támadtak volna a mellemben és hajtották volna egymást neki a fejemnek;

a halántékom lüktetett és a szemem megtüzesedett, a gondolatom megakadt – Petőfi! Petőfi eleven vérét érintem most kezemmel!”

Petőfi Zoltán apja árnyékában 

Az általa nem ismert, kultikus figurává emelt apa árnyéka végigkísérte rövid életét. Csekély fizetését, amit színészként kapott, a debreceni színház előcsarnokában álló Petőfi-szobor talapzatába rejtette; egy kiszemelt lányt pedig azzal szédített, hogy egy gyűrűt ad ott neki ajándékba, azt állítva, hogy az Petőfi Sándoré volt. A Petőfi-kultusz megtette a hatását: a szegedi színigazgató is csak azért nézte el neki, hogy átalussza a próbákat, mert Petőfi Sándor fiáról volt szó. Petőfi Zoltán talán azzal is apja nyomdokaiba kívánt lépni, hogy versírással próbálkozott (kevés sikerrel), és igen bohém életet élt: nem vetette meg az éjszakázást és az alkoholt sem. (Petőfi maga ritkán ivott, az alkoholt nem bírta a gyomra, bordalai viszont nagyon is ismertek voltak.) Tette ezt annak ellenére, hogy gyerekkorától kezdve sokat betegeskedett, gyenge volt a fizikuma, mi több, örökletes tüdőbajban szenvedett

Nagyapja, Szendrey Ignác
Nagyapja, Szendrey IgnácArcanum Adatbázis / Új Idők

Nehezen talált gyámot

Szendrey Júlia 1868. szeptember 6-án elhunyt, ezután nagyapja viselte a még mindig kiskorú Petőfi Zoltán gondját, korhely életmódja és betegségei azonban nem könnyítették meg a róla gondoskodni akarók törekvéseit. 1869-ben felhagyott a színészettel, de sem nagyapja, sem nagybátyja nem vállalták tovább a gondnokságot. Pénze gyakorlatilag nem volt: apjától örökölt pénzének kamataihoz és az írók segélyegyletének neveltetési járulékához csak a gyámján keresztül juthatott volna hozzá de, mint Gyulai Pál írta:

„Míg mint korhely csatangolsz városról-városra, szüleid gyámod ellenére, nem számíthatsz oly törvényes támogatásra, mely különben más kiskorú árvát megilletne.”

Az árvaszék ezután Toldy Józsefet rendelte ki gondnokául, aki megvizsgáltatta, és kiderült, a fiatalember kétségbeejtő fizikai állapotban van. Rósenauba (ma: Rožnov pod Radhoštěm, Csehország) fenyves vidékére küldte, majd a melegebb éghajlatú Meranóba. A friss levegő és a nyugalom rövid ideig javítottak valamelyest az állapotán, ám amint visszakerült megszokott környezetébe vagy a városba, Petőfi fia folytatta megszokott, mulatozó életmódját. Bécsben például egy fiatal orosz herceg társaságában verte el a kikönyörgött 125 forintot, majd Pestre visszatérve hat heti mulatozásba fogott, ami végzetesnek bizonyult.

Visszaéltek a nevével

1870-ben több lap is beszámolt arról, hogy „ál-Petőfik” bukkannak fel szerte az országban: „Alig akad az országban valaki, kinek neve alatt annyi csalárdságot követnének el, mint a Petőfi Zoltánéval. Minden lépten nyomon akad egy-egy szikár fiatal ember, kis barna bajusszal s bozontos hajjal, ki Petőfi fiának adja ki magát” – írta például a Reform. Pincérek, iparoslovagok, színészek adták ki magukat a nagy költő fiának, hol ingyen utazást remélve a postakocsin, hol drága fényképalbumot „kölcsönkérve”, de olyan is akadt, aki jóhiszemű emberek vendégszeretetével visszaélve, idegen emberek házainál szállt meg, akik aztán „Petőfi fiát” minden földi jóval kényeztették.

Egy csonka élet

Pedig az igazi Petőfi-fiú ekkor már nagyon rossz állapotban volt: 1870 őszén egy barátja, az újságíró Dolinay Gyula lakásába költözött a Palotanegyedbe. Állapota egyre rosszabbra fordult, erősen köhögött, az ágyból sem tudott felkelni. Soha nem lett hivatalosan nagykorú: rövid élete 1870. november 5-én ért véget. Édesanyja mellett helyezték végső nyugalomra.

Ha olvasnál Szendrey Júlia második házasságáról is, ezt a cikket ajánljuk:

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek