„Te meg tönkreteszed a gyereked életét”: nők írtak könyvet arról, miket szólunk be egymásnak a neten

GettyImages-1283824397

Az Instagram @nemakarokbeleszolni lányainak azonos című könyve szórakoztató társadalomkritika, amely egyszerre személyes és univerzális témákat dolgoz fel.

Bravúrosan szórakoztató regénnyel rukkoltak elő az Instagram éleslátású komikusai, a @nemakarokbeleszolni lányok, Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter és Tapasztó Orsi. A Nem akarok beleszólni – Innen szép nyerni című könyvük minden mondata sziporkázó vagy éppen szívfacsaró társadalomkritika, amelyet három nővér vízválasztó élethelyzetén keresztül fogalmaznak meg a karakterek egyedi hangján megszólalva. A legkisebb lány, Bori házasodni készül, és a babaprojekten pörög, Nusi, a középső szexuális irányultságának felvállalásával küzd, ami a magánéletébe és a munkájába is belefolyik, Dorka pedig, a legidősebb, a háromgyerekes anyuka az újbóli munkába állás és a kihűlő házasság kerekei közt őrlődik. Mindhármuk feje felett ott lebeg édesanyjuk árnya: elvárásai, folytonos szekálása és a lányok hozzá fűződő viszonya meghatározza a történet alakulását. Mindegyik lány úgy gondolja, megtalálta élete párját – na de a gyerekkori érzelmi terhek és a jelen hirtelen felbukkanó buktatói mellett elég a szeretet ahhoz, hogy együtt is maradjanak párjaikkal? És ami még fontosabb, az anyai elvárások terhe alatt végül sikerül megtalálniuk magukat a lányoknak? És egymást?

Lehet-e boldog egy folyamatosan ítélkező társadalom?

A három narrátor, Bori, Nusi és Dorka igyekeznek minden elvárásnak megfelelni, jöjjön az akár az anyjuktól, akár a falujuktól, akár párjuktól, gyerekeiktől, és legfőképp a társadalmuktól, amelyben élnek. A cél a tökéletesség, de nem a saját maguknak kitűzött értékekben, hanem úgy általában véve az élet minden területén. A hibázásnak nincs helye, mert abban a pillanatban csattan az ítélkezés csípős ostora, és jaj annak, akit eltalál! Azonban a lányokat sem kell félteni, minden helyzetre akad éles megjegyzésük. A könyv rávilágít, hogy milyen nagy stresszel jár állandóan attól rettegni, miként ítél meg a környezetünk: minden ember ellenséggé válik. Mélyen megbántanak a kívülről kapott kritikák, de mi magunk is csípőből kiosztunk másokat.

A Nem akarok beleszólni című könyv szórakoztató társadalomkritika
A Nem akarok beleszólni című könyv szórakoztató társadalomkritikaA Nem akarok beleszólni című könyv a Helikon Kiadónál jelent meg

A regény briliánsan belevonja az olvasót ebbe a kettősségbe: olyan szórakoztatóan osztanak ki másokat a lányok, hogy nem tudunk nem cinkosaikká válni,és velük együtt kinevetni egy-egy másik szereplőt. Részvétet sem kell éreznünk a kigúnyoltak iránt, hiszen sosem halljuk az ő hangjukat: mindent a három lány szemszögéből látunk, ráadásul a párbeszédeikből is jellemzően csak az ő mondataikat halljuk, hacsak nem éppen egymással beszélgetnek. Egy gyors, felszínes ítéletmondás, és már kuncogunk is, mert ugyan mikor érdekel minket igazán annak a teljes személye, akinek beszólunk? Ha fáj neki a megjegyzésünk: lépjen túl rajta, még ha fordított esetben mi magunk hosszú ideig magunkkal is hordjuk a szavak okozta sebeket, ahogyan az a könyv szereplőivel is történik.

A könyv formája is gyönyörűen tükrözi a lekorlátozó megítélés tematikáját, melyet az ön- és egymás elfogadásával állít szembe. A fejezetcímek egy-egy hasthag képében jelennek meg, ami szintén a „kirakatban élést” fejezi ki, amelynek alávetik magukat a lányok. Narrátoraink szűk látókört engednek meg az olvasóknak: kapkodnunk kell a fejünket, hogy ki beszél éppen, hol vagyunk, és mi is történik pontosan, ugyanis sokszor a belső monológok tartalmából kell megfejtenünk ezeket az információkat. Az írók nagyszerű humorával kombinálva emiatt olyan pörgős és sodró erejű szöveggel találjuk szembe magunkat, amely rögtön beszippantja figyelmünket, és nem ereszti el azt a legutolsó oldal legutolsó szaváig, amihez nagyban hozzájárul, hogy rengeteg olyan apróbb és súlyosabb hétköznapi helyzetet érintenek, amelyek mindenki számára ismerősek és átélhetőek lehetnek. 

Vajon a lányoknak sikerül végül kilépniük a külső elvárások szorításából, és előcsalogatniuk, megismerniük őszinte énjüket? 

Összességében a releváns témák tárgyalása közben a műnek sikerült tökéletes egyensúlyt találnia a vicces és a komoly, olykor tragikus hangnem között. Fontos üzenete, amely magunk és egymás elfogadását hirdeti az ítélkezés és a megfelelési kényszer helyett, harmonikusan jelenik meg a szöveg tartalmi és formai részében egyaránt. Semmit sem rág a szánkba, helyette szórakoztat szerethető karakterei narrálásában. Letehetetlen regény, amely csak úgy olvastatja magát.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek