A különböző, az autókon figyelmeztető céllal használt matricák intézményét jól ismerik azok, akik a hazai utakat róják. Aki még csak nemrég szerezte meg jogosítványát, az gyakran ragaszt egy kék alapon fehér T betűt tartalmazót járművére, hogy jelezze a közlekedés egyéb résztvevőinek: legyenek vele türelmesebbek. Létezik ennek a matricának rózsaszín tűsarkas verziója is, a női vezetők részére – ennek mögöttes jelentéstöbblete sokak számára sértő, mégis újra meg újra felbukkan az utakon olyan autó, amelyen ez díszeleg.
Így jelölné az idős vezetőt a KRESZ
Használnak még baba az autóban feliratos matricát a kisgyermekekkel utazók: ez arra szeretné rábírni a közlekedés többi résztvevőjét, hogy a család legkisebb tagjai iránt érzett felelősségérzetből a lehető legszabálykövetőbben közlekedjenek, így minimalizálva egy baleset előfordulásának lehetőségét. A készülő, friss KRESZ kapcsán az idős vezetőkre figyelmeztető matrica ötlete is felmerült: ez arra utalhat majd, hogy a volán mögött ülő személytől már nem biztos, hogy olyan gyors reakciókat és döntéseket várhatunk el, mint egy fiatalabb sofőrtől, ezért külön figyeljünk rá.
Major Róbert rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közbiztonsági tanszékvezetője a Közlekedésbiztonságnak arról beszélt: nem tennék ugyan kötelezővé ezt a matricát, de hasznosnak találnák létét.
A KRESZ további, tervezett módosításai közt szerepel még a sebességhatárok emelése, a kötelező védőfelszerelések előírása, az e-rollerekkel való közlekedés jogosítványhoz kötése, a cipzárszabály bevezetése, a védelmi sáv fogalmának bevezetése, illetve bizonyos fogalmak tisztázása. A leállósávot például átneveznék műszaki sávnak, és a parkolás-várakozás fogalmát is tisztáznák.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés