Lábas Viki énekli a Nagykarácsony betétdalát

LabasVikiek C Balazs Adamne (1)

Idén már elmondhatjuk, hogy nekünk, magyaroknak, is van karácsonyi filmünk, és ezzel együtt kipipálhatjuk azt is, hogy lett egy saját karácsonyi betétdalunk. Az Együtt lesz minden nap ünnep című dal tegnap debütált.

A november 25-én mozikba kerülő első magyar egész estés karácsonyi film, a Nagykarácsony, zenéjében is igyekszik újat hozni. A film betétdalát ezúttal nem egy zenekar, hanem egy erre az alkalomra összeállt csapat készítette: a zenét Balázs Ádám filmzeneszerző jegyzi, a szöveget Szepesi Mátyás, a Konyha frontembere írta, az előadók pedig Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője és a filmben is látható gyermekkórus.

A különböző műfajokból érkező, különböző zenei hátterű alkotók ízig-vérig karácsonyi megszólalású dalt szerettek volna készíteni, amelynek központi gondolata az, hogy egymástól lesz ünnep minden napunk, az egymásra való odafigyelés az igazi ajándék.

„Amikor a rendező, Tiszeker Dani felkért a Nagykarácsony zenei világának megteremtésére, tudtuk, hogy egy dal és annak a főtémája lesz a pillérünk” – mesél a zene születéséről Balázs Ádám zeneszerző. „Olyan dalt szerettem volna írni, aminek van egy kortalan, zenei világoktól és divatoktól mentes alaptónusa és a karácsony örök szellemiségét idézi fel.”

„Első hallásra megtetszett a hangszerelés és a dal miliője” – idézi vissza benyomásait Lábas Viki. „Nem vettem részt még karácsonyi dal születésében és úgy éreztem, hogy most már nincs bennem ellenállás, át tudom érezni ezt a szellemiséget. 

Nálunk a családban már régóta nem divat az ajándékozás karácsonykor, mindig a közös pillanatok, társasjátékozás, beszélgetés, vacsorázás a fontos. Hogy végre egy helyen és egy időben van mindenki és próbál jelen lenni.”

"A forgatókönyv és a dal hangulata alapján indultam el, minden este leültem szöveget írni, Tiszeker Dániel rendező pedig – akik közben forgatta a filmet – másnapra átolvasta és csak azokat a sorokat engedte át, amit beérzett a film világába. Nagyon intenzív, izgalmas kreatív kaland volt” – meséli Szepesi Mátyás.

Tiszeker Dániel egyszerre szívet melengető, romantikus és humoros vígjátékában Pokorny Lia, Scherer Péter, Szabó Kimmel Tamás, Ötvös András, Zsigmond Emőke, Rujder Vivien, Szerednyey Béla, Mészáros Máté és Csuja Imre gondoskodnak a szórakozásról.

A film november 25-étől látható a mozikban, a betétdalt pedig itt mutatjuk:

Oszd meg másokkal is!
Mustra