Minden parti egy szabadulószoba, ha introvertált vagy, de nem kell, hogy így legyen

László Móni
GettyImages-529448230
Olvasási idő kb. 5 perc

A kapcsolatépítő események, mint amilyen például egy karácsonyi parti, az introvertáltak számára az a szükséges rossz, amit valahogy át kell vészelni. Azonban ennek nem feltétlenül kell így lennie.

Állni egy zajos tömegeseményen, és hosszasan smúzolni… egy introvertált számára ez maga a megvalósult rémálom. Szerencsére ez nem törvényszerű ugyanis, van néhány dolog, ami elviselhetőbbé, akár kellemessé is teheti számukra ezeket a helyzeteket. Mielőtt azonban a praktikus tanácsokra sort kerítenénk, nézzük, mit is jelent valójában az, hogy valaki introvertált. 

Félénk vagy introvertált?

Talán az egyik legmakacsabb tévhit, hogy az introvertált beállítottság a félénkséggel vagy éppen a szégyenlőséggel egyenlő. Pedig a kettő nem ugyanaz. A félreértés valószínűleg abból ered, hogy az introvertáltak és a félénk emberek hasonlóan reagálhatnak bizonyos helyzetekre. Például, a munkahelyi megbeszélésen csak ritkán szólalnak meg, vagy nem szívesen kommunikálnak telefonon. Bár a viselkedés látszólag hasonló, azonban az oka eltérő. A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy egy introvertált is lehet félénk, de nem feltétlenül az, mint ahogy egy extrovertált is.

Tehát nem a félénkség a meghatározó különbség a két tendencia között, a választóvonal máshol húzódik. Az introvertáltak kevesebb inger mellett érzik jól magukat, de ez önmagában nem jelent félénkséget, mint ahogy azt sem, hogy emberkerülők lennének, akik nem élvezik más emberek társaságát. Pusztán arról van szó, hogy előnyben részesítik a csendesebb rendezvényeket, a zajosabb társasági események gyorsabban lemerítik az energiáikat. 

Az extrovertáltakkal szemben az introvertáltakat lemeríti, amikor sok ember társaságában vannak, és ilyenkor szívesen elvonulnak
Az extrovertáltakkal szemben az introvertáltakat lemeríti, amikor sok ember társaságában vannak, és ilyenkor szívesen elvonulnakAleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

Természetesen az introvertált vagy extrovertált beállítottság csak a személyiségünk egyetlen vonása. Ráadásul tisztán introvertált vagy extrovertált ember sem igazán létezik, ahogy ez a tesztből is jól látszik. De ezzel együtt is a személyiségünk egy olyan fontos jellemzője, amivel érdemes tisztában lennünk. Hiszen saját magunk megértése hozzásegít ahhoz, hogy ne csak túléljünk és átvészeljünk bizonyos helyzeteket, mint amilyen például egy karácsonyi parti, hanem akár még örömet is találjunk benne. 

Az időzítés félsiker

„Timing is everything”, vagyis az időzítés a legfontosabb. Ez akár az introvertáltak mottója is lehetne a hétköznapokban, de egy olyan kapcsolatépítő rendezvény esetében, mint amilyen egy zajos karácsonyi parti, különösen. A megfelelő időzítéshez figyelembe kell vennünk saját tűrőképességünk határait, vagyis tudatosítanunk kell, hogy mennyi időt vagyunk képesek egy ingergazdag eseményen eltölteni anélkül, hogy véglegesen lemerítenénk energiakészleteinket.

A buli másnapján fontos lehet feltöltődni – egy introvertáltnak különösen
A buli másnapján fontos lehet feltöltődni – egy introvertáltnak különösenTodd Pearson / Getty Images Hungary

Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mikor érkezzünk, illetve távozzunk egy kapcsolatépítő eseményről. De, ami talán még ennél is fontosabb, nem fogunk megfeledkezni arról, hogy rendszeresen szüneteket iktassunk be, azaz többször rövid időre elvonuljunk egy csendesebb helyre feltöltődni. Mint ahogy arról sem, hogy úgy rendezzük az időbeosztásunkat, hogy az esemény előtt és után is legyen időnk a csendes feltöltődésre. 

Az ördög a részletekben rejlik

Egy introvertált számára a felkészülés kulcsfontosságú egy kapcsolatépítő rendezvény esetében. Ezzel számos kellemetlenséget elkerülhetünk, mint például azt, hogy feszültségünket néhány itallal oldjuk fel. Sokan gondolják úgy, hogy az alkohol segít, azonban az ivás nem tesz senkit sem jobb kapcsolatépítővé. Emellett az sem segít, ha a telefonunkba temetkezve töltjük az időt. Bár ezen viselkedések érthetőek, hiszen egy introvertált számára kevés aggasztóbb szituáció létezik, mint idegen vagy félig ismeretlen emberekkel smúzolni egy zajos eseményen. 

A fecsegéssel töltött idő arányát azonban célravezetőbb más módszerekkel csökkenteni. Érdemes már jó előre kideríteni az esemény részleteit. A részletek ismeretében olyan témákkal készülhetünk, amelyek megfelelnek érdeklődési körünknek, és esetleges beszélgetőpartnereink számára is izgalmasak lehetnek. Emellett néhány kérdést is bekészíthetünk, hogy szükség esetén másfelé terelhessük a beszélgetés menetét. Ráadásul, az esemény unalmassági kvóciensét is csökkenthetjük ezáltal, hiszen minél jobb kérdéseink vannak, annál jobb válaszokat fogunk kapni. 

A láthatatlanságot hagyjuk meg másnak

Sok introvertált megpróbál terepszínűre öltözni, abban bízva, hogy ez a taktikai fogás láthatatlanná teszi, és így nem kell szóba elegyednie másokkal. Ha már egyszer úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a meghívást és részt veszünk egy kapcsolatépítő eseményen, akkor ténylegesen mutassuk meg magunkat, szó szerint és átvitt értelemben is. Ez egyfelől azt jelenti, hogy megjelenésünkben legyen legalább egyetlen dolog, amivel kitűnünk a tömegből, amitől megjegyezhetővé válunk. 

Tűnj ki valamivel, hogy megjegyezhető legyél
Tűnj ki valamivel, hogy megjegyezhető legyélDigital Vision / Getty Images Hungary

A külsőségeken túl arra is ajánlott felkészülni, hogy addig számunkra ismeretlen emberekkel is szóba elegyedjünk, vagyis arra, hogy hogyan fogunk velük kapcsolatba kerülni. Számos variáció létezik, de a következő két jól bevált taktika egyikét vagy mindkettőt is alkalmazhatjuk. Csatlakozhatunk egy olyan kisebb csoporthoz, ahol vegyesen vannak ismerőseink, illetve számunkra ismeretlenek. Vagy ennek ellenkezőjét is tehetjük: valaki olyat szólítunk meg, aki látványosan egyedül ácsorog, nagy valószínűséggel hálás lesz a társaságért. 

Természetesen a kapcsolatépítés ismerkedési szakaszát az is megkönnyíti, ha a bemutatkozásunkat előre átgondoljuk, és az alkalomhoz igazítjuk. Ezzel enyhíthetjük az első percek esetleges zavarát is. Arról se feledkezzünk meg, hogy nemcsak a bemutatkozás lényeges, hanem a folytatás legalább ennyire fontos. A networking ugyanis nem a névjegykártya-gyűjteményünk bővítését jelenti, hanem tényleges kapcsolatok kialakítását. Épp ezért másnap ajánlott egy üzenetet küldeni a megismerkedés örömére.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek