Ma temetik II. Erzsébetet – 10 érdekesség a szertartásról

GettyImages-1424564279

Férje, Fülöp herceg mellett helyezik örök nyugalomra az uralkodót, akinek halála és temetése emberek százezreit mozgatja meg. II. Erzsébet maga is részt vett állami temetése megtervezésében.

Egy ország várja megrendülten, hogy ma örök nyugalomra helyezzék királynőjét, aki, hosszú, tartalmas és szolgálatban eltöltött élet után hunyt el szeptember 8-án. Íme, 10 érdekesség a mai nappal kapcsolatosan!

1. Ólomkoporsóban helyezik sírba

A királynő koporsójának külső rétege tölgyből készült, belsejét azonban ólomréteg borítja. A Leverton & Sons koporsókészítő szerint ettől lesz olyan nehéz a koporsó, hogy nyolc ember szükséges ahhoz, hogy vállán vigye. A felhasznált fa amerikai tölgy, mivel angol tölgyből elképzelhetetlenül drága lett volna elkészíteni a koporsót – túl drága még egy királynői temetéshez is.

Az ólombelső a viktoriánus éra találmánya: az így bélelt koporsók jobban kizárják a levegőt, és így lassítható a test bomlása,

ami fontos lehet, hiszen Erzsébet koporsóját sem hűtötték halála óta. Ráadásul ezeket a koporsókat nem föld alá temetik, hanem kriptába helyezik el.

II. Erzsébet koporsója nyilvános ravatalán
II. Erzsébet koporsója nyilvános ravatalánCarl Court / Getty Images Hungary

2. Harminc éve elkészült már II. Erzsébet koporsója

Ugyanakkor, amikor Fülöp hercegé. Ebben nincsen semmi meglepő: a koporsókészítő cég ismeretei szerint a királyi család minden egyes tagjának már életében elkészítik a koporsóját, hogy amikor szükség lesz rá, készen álljon, egy ilyen különleges anyagokból készülő darabot ugyanis nem lehet néhány óra alatt elkészíteni.

3. A koronát ékítő gyémántot Dél-Afrika visszakövetelné a királynő halála után

A hivatalos, westminsteri apátságban tartott temetési szertartáson is korona díszíti majd a koporsót: a birodalmi koronában és a jogarban is egy olyan gyémánt csillog – az Afrika Nagy Csillaga gyémánt darabjai , amelyet Dél-Afrikában bányásztak ki, és egyesek szerint lopás útján került el jogos tulajdonosától. A britek ugyanakkor azt vallják, hogy a gyémántot megvásárolta a dél-afrikai kormány, majd VII. Eduárd királynak adták ajándékba.

Halála után is tisztelettel emlékeznek rá
Halála után is tisztelettel emlékeznek ráDavid Ramos / Getty Images Hungary

4. Csendes lesz még az ég is a temetés egy pontján

A szertartás vége felé, helyi idő szerint öt perccel dél előtt kétperces néma csenddel, gyászszünettel is megemlékeznek a királynőről. Hogy ekkor valóban teljes lehessen a csend, a Heathrow nem fogad és indít járatokat fél tizenkettőtől fél órán át.

5. Megáll az élet Londonban

Hétfőn bezár a legtöbb üzlet, emellett azok is rosszul járnak majd, akik épp ezen a napon ugranának be egy gyorsétterembe, mert kegyeletből ezek az éttermek sem nyitnak ki. A napot munkaszüneti nappá nyilvánították.

Az állami temetés a westminsteri apátságban lesz
Az állami temetés a westminsteri apátságban leszpicture alliance / Getty Images Hungary

6. A királynő kérései is formálták a szertartást

A hozzá közel állók szerint II. Erzsébet aktív szerepet vállalt abban, hogy kialakuljon a szertartás rendje. 

Ő szerette volna például, hogy saját skót dudása játsszon majd el egy dallamot a szertartás vége felé.

7. Nem az állami temetésén temetik el 

Ez nem fog meglepni senkit, hiszen a westminsteri apátságból még gyászmenet kíséri őt a Wellington-diadalívhez, ahonnan Windsorba viszik az állami halottaskocsival. Itt lesz egy újabb, 800 fő bevonásával tartott szertartás, melyen szűkebb körben búcsút vesznek tőle, valódi temetésére azonban este kerül sor. Ezen már csak a királyi család vesz részt, ekkor kerül koporsója Fülöpé mellé.

V. György temetése Windsorban
V. György temetése WindsorbanDaily Herald Archive / Getty Images Hungary

8. Csak két ékszert vihet magával a sírba

Valószínűleg egy pár gyöngy fülbevaló és egyszerű arany jegygyűrűje az, amit pompázatos ékszerei közül magával vitt koporsójába a királynő.

9. Érdekes tradíciók következnek Windsorban

Az itteni szertartáson egy pálca eltörésével szimbolizálják majd azt, hogy uralkodói szolgálata végéhez érkezett, a koronaékszereket is ekkor veszik le a koporsóról, ami szintén szimbolikus tett.

10. A westminsteri apátságban rég nem temettek uralkodót

Utoljára a 18. században került erre sor – viszont a királynőt itt koronázták meg, és itt is ment férjhez Fülöp herceghez, életének tehát fontos helyszíne az, ahol a világ örök búcsút mond neki.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra