Talán te is elgondolkoztál már azon, hogy a gazdagabbak vajon tényleg hűtlenebbek-e. Hiszen a filmek, könyvek, sorozatok történetei erőteljesen ezt sugallják: a szegényebb családokat és embereket tüntetik fel szeretettelibbnek és összetartóbbnak, a gazdagabbakat pedig nagyképűnek, hűvösnek és gyakran csalfának is.
Két egymást követő 2016-os tanulmány is azt sugallja, hogy a heteronormatív kapcsolatokban élő férfiak, akik gazdagnak tartják magukat, kevésbé elégedettek női partnerük megjelenésével, és nagyobb valószínűséggel fontolgatják, hogy más lehetséges partnerek felé közeledjenek – írja a Psychology Today. Azonban eredményeik nem teljesen egyértelműek.
A gazdagabb férfiak kevésbé elégedettek partnerük kinézetével
Két kísérletet végeztek el. Az első során azt hitették el 91 kínai egyetemistával, hogy gazdagabbak az átlagnál, 91 másik diákkal pedig azt, hogy szegényebbek. Mindkét csoportnak be kellett jelölnie egy kérdőíven, hogy saját jövedelmük hova esik egy előre elkészített skálán. Azonban nem azonos skálát adtak a két csoport tagjainak. Azoknak, akikkel azt szerették volna elhitetni, gazdagabbak az átlagnál, a diákok becsült jövedelme a skála tetejéhez volt közelebb. A másik csapatnál viszont a diákok becsült jövedelme a skála aljára esett, azt a látszatot keltve, hogy szegényebbek az átlagnál.
Ezután a kutatók megkérdezték a résztvevőket, mennyire vannak megelégedve partnerük kinézetével. Azok a férfiak, akikkel elhitették, hogy gazdagabbak, több kivetnivalót találtak partnerük külsejében, mint azok a férfiak, akik szegényebbnek hitték magukat az átlagnál. Érdekes módon a kísérletben részt vevő nők esetében nem volt észlelhető különbség azt illetően, mennyire tartották párjuk külsejét vonzónak.
A hűtlenség és a gazdagság viszonya
A második kísérlet során azt szerették volna vizsgálni, hogy hatással van-e a résztvevőkre a gazdagság vagy szegénység érzete, ha a párkapcsolatukon kívüli párválasztásról van szó, azaz könnyebben félrelépnek-e. Összesen 48 nő és 73 férfi vett részt a kísérletben, akik azt a feladatot kapták, hogy töltsék ki egy esszé hiányzó részeit, amely vagy a pénzügyi stabilitást, vagy pedig annak hiányát festette le. Ezzel próbálták a kutatók elérni, hogy a csoport fele gazdagabbnak, a másik fele pedig szegényebbnek érezze magát.
Ezt követően egy ellenkező nemű, vonzó idegen képét mutatták meg a résztvevőknek, és azt mondták nekik, hogy lehetőségük lesz körülbelül három percet beszélgetni vele. Ezután egyenként egy üres szobába vezették a résztvevőket, ahol egy hosszú asztalt és hat széket helyeztek el. Az egyik szék háttámlájára egy kabátot és egy táskát helyeztek, amivel azt az érzetet akarták elérni a kutatók, hogy a vonzó idegen hamarosan visszatér a szobába. A kutatók az alapján szerették volna lemérni, mennyire vált hajlamossá a kísérleti alany a félrelépésre, hogy mennyire közel ültek le a kabáthoz és táskához.
Azok a férfiak, akik gazdagabbnak hitték magukat, jóval közelebb ültek le a kabáthoz, mint azok a férfiak, akik szegényebbnek hitték magukat az átlagnál. A nőknél nem volt olyan nagy a különbség aközött, mennyire ülnek közel a vonzó idegen kabátjához, mint a férfiak esetében, de a magukat gazdagabbnak gondoló nők szintén kicsivel közelebb foglaltak helyet a kabáthoz, mint a magukat szegényebbnek gondoló nők.
A kutatók ebből a két kísérletből azt szűrték le, hogy a nemi különbségek bizonyára abból fakadnak, hogy a férfiak erőforrásaik mennyiségének nagyságától érzik magukat kelendőbbnek, míg a nők elsősorban kinézetükhöz kötik a pártalálási sikert. A kutatók úgy gondolták, a nők számára biztonságosabb ugyanazzal a tartós párral maradni, aki segíthet a gyermeknemzésben és gyermeknevelésben is, mint ezt a biztonságot kockára téve félrekacsintani.
A kísérlet hibái
A második kísérletről olvasva akár mi magunk is arra gondolhatunk, nem tűnik meggyőző bizonyítéknak, ki mennyire közel ül le egy kabáthoz és táskához. A Psychology Today cikke meg is fogalmazza három pontban számunkra, hol sántít a második kísérlet elképzelése.
Egyrészt, a kutatók nem vették figyelembe, hogy a nőkbe azt nevelik bele, hogy a férfiak többet keresnek náluk. Ahogy egy korábbi cikkünkben írtunk róla, a nők valóban világszerte kevesebbet keresnek ugyanazért a munkáért, mint férfi kollégáik.
Tehát meglévő partnerükről feltételezhették, hogy többet keres náluk, így felesleges lenne kockáztatni ezt a biztonságot, ráadásul a magasabb fizetése miatt akár magasabb státuszúnak is gondolhatták maguknál meglévő partnerüket. Ha a kutatás azt is elhitette volna a női résztvevők felével, hogy többet keresnek a férfiaknál, potenciálisan megváltoztathatta volna a kutatás eredményét.
Másrészt, a kutatók azt sem vették figyelembe, hogy a nők hagyományosan nem közvetlenül kezdeményező párválasztási stratégiát szoktak alkalmazni a férfiakkal ellentétben. Az, hogy a kutatásban részt vevő nők között nem volt nagy eltérés abban, mennyire közel ülnek le a kabáthoz, még nem jelenti azt egyértelműen, hogy kevésbé hajlanak a megcsalásra: nem biztos, hogy elutasították volna, ha egy vonzó udvarló teszi meg az első lépéseket.
Harmadrészt, a kutatók azt szűrték le a két kutatásból, hogy ha egy vonzó alternatív pár bukkan fel a színen, mind a férfiak, mind a nők hajlamosabbak lesznek a kapcsolatfelvételre, bár korábbi kutatások szerint minél többet keres valaki, annál inkább hajlamos a szociális távolságtartásra. Azonban felmerül a kérdés, vajon nem pont egy elhidegülést mutat-e önmagában a tény, hogy a magukat gazdagabbnak gondoló férfiak hajlamosabbak elégedetlenkedni meglévő partnerük kinézetével kapcsolatban?
Mindenesetre, az Index tavalyi cikkében arról ír, hogy ugyan a férfiak 74 százaléka lépne félre, ha biztosan nem derülne ki a viszony, a szakemberek szerint a férfiak valójában nem hűtlenebbek a nőknél.
Tehát érdemes kritikusan hozzáállni a két 2016-os kutatás végeredményéhez, hiszen nem sikerült minden tényezőt figyelembe venniük, ami a megcsalás, a vagyon és a nemiség összefüggését illeti.
