Huszonévesen már elvált: a pszichológus szerint ezért rettentő káros kéretlenül véleményt mondani

GettyImages-1255424780
Kofrán Eszter

A válás mellett nem tudnak elmenni az emberek anélkül, hogy karakán véleményüket ne nyilvánítsák ki a dologról. A huszonévesek válásánál főleg nem: fiatalságuk külön célkeresztet ragaszt a hátukra.

Amikor meghalljuk a „válás” szót, rögtön szélsőséges asszociációk ugranak be: mindenképp van egy hibás fél, akit utálni kell, ez az egyik legmélyebb gödör az ember életében, valamit nagyon elrontottak a házasságban. Azonban általában ennél jóval árnyaltabb helyzetekről van szó: például nem kell, hogy törvényszerűen ocsmány legyen a válás, és egymás sárral való dobálásából álljon. Szintén egy sor előítélet pörög végig fejünkben elsőre, ha azt halljuk, húszas éveiben járó pár vált el – ennek a nehézségeiről írt egy ausztrál újságíró, aki Gemma Cribb klinikai szakpszichológussal és két másik fiatalon elválttal (Lucy, 27 éves és Thomas, 29 éves) készített interjút.

Fiatalon válni sajátos nehézségekkel jár

Lucy 24 évesen házasodott meg, és három évre rá vált el exétől. Az ő kapcsolatukat nem egyetlen meghatározó rossz élmény tette tönkre, egyszerűen csak az vált világossá számukra, hogy nem illenek össze. Lucy ezt főként annak tudta be, hogy élete olyan pontján lépett frigyre, amikor még nem ismerte teljesen önmagát, ráadásul rengeteget változott személyisége a három év házasság alatt. Jártak párterápián, de az ő esetükben ez nem jelentett megoldást.

A huszonévesek sajátos problémákkal néznek szembe, ha fiatalon elválnak
A huszonévesek sajátos problémákkal néznek szembe, ha fiatalon elválnakskynesher / Getty Images Hungary

Lucy kiemelte, hogy külön megnehezítette helyzetét, hogy körülötte mindenki épp akkor jegyezte el egymást, vagy házasodott, amikor a saját házassága elindult a lejtőn. Sokáig tagadásban élt, és azzal az érzéssel küszködött, hogy elbukott, ráadásul egy hatalmas esküvőt követően nem sokkal. Tartott tőle, hogy környezete meg fogja ítélni válása miatt, hiszen a közvélemény amúgy is rossz szemmel nézi generációját, és azzal tipizálják tagjait, hogy könnyen eldobják, ami nem tetszik nekik, és gyorsan átugranak a következő dologra. Mások megnyugtatónak szánt „Legalább nem volt gyereketek” mondata is külön tűszúrás volt fájdalmán, mivel úgy érezte, ezzel mások leértékelik a kapcsolat komolyságát és fontosságát életében.

Cribb szerint gyakori, hogy a környezet elítéli azokat, akik hamar elválnak egymástól, mivel a házasságot egy élethosszig tartó köteléknek tartják, így aki hamarabb kiszáll belőle, az nem is próbálkozott eléggé a kapcsolat fenntartásáért.

Azonban nem jár piros pont azért, ha valaki sokáig kitart egy boldogtalan házasságban, amelyben nincs kilátás a fejlődésre.

A fiatalon válók számára fájdalmas lehet az is, ha a környezet lekicsinyli fájdalmukat, és félvállról veszik csak azért, mert még sok ideje van egy fiatalnak új kapcsolatot találni.

Amikor a házasság után derül ki valami a másikról

Thomas 22 évesen találkozott exnejével, és két gyermekük született. Esetükben a volt feleség hűtlensége indította el a váláshoz vezető utat. Megpróbálták menteni a kapcsolatot, de pár hónap után nem tudták tovább együtt folytatni. Thomas úgy érezte, csalódást okoztak ismerőseiknek, mivel korai házasságuk miatt sokan felnéztek rájuk.

Cribb megjegyzi, nem ritka, hogy szégyenérzet társul a korai váláshoz. Butának érzik magukat döntésük miatt, pedig gyakran az esküvő után kerül elő valami a házasságon belül, ami mindent megváltoztathat. A fiataloknak amúgy is kifejezetten stresszes, hogy a válással egy időben még karrierjüket is építsék, sikerüljön lakást szerezniük maguknak, és a közösségi média hamis látszatai sem segítik őket.

Van élet a váláson túl, huszonévesen is

Ahogy megtudhattuk, a húszas éveikben elvált fiataloknak sem egyszerűbb a helyzete, mint a később válóknak, csak másfajta nehézségekkel kell szembenézniük, főleg a társadalmi előítéletesség miatt. Cribb szerint érdemes abba a gondolatba kapaszkodnia ezeknek a fiataloknak, hogy még van elegendő idejük arra, hogy újjáépítsék magukat, és tanuljanak hibáikból.

Lucy és Thomas is erősebbnek érzik magukat a történtek után. Lucynek sikerült mélyebb önismeretre szert tennie, és rájönnie, mennyire erős is valójában. Thomast pedig arra tanította meg a válás, hogy jobban értékelje a nem romantikus kapcsolatait.

Ha Thomas története alapján felmerült benned, vajon a kapcsolati hűtlenségnek feltétlenül válással kell-e végződnie, ezt a cikket ajánljuk: Hűtlenség: Elválni vagy megbocsátani? Túl könnyen döntünk a szakember szerint. Ha pedig a fiatalok válási nehézségei után arra lennél kíváncsi, az középkorúakra mi vonatkozik ez ügyben, olvasd el ezt a cikket: Egyre több középkorú dönt a válás mellett.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra