Felmerülhet bennünk a kérdés: ha meghal egy ismert ember, akivel talán csak annyi volt a kapcsolatunk, hogy hallgattuk zenéjét, néztük a filmjeit vagy olvastuk az írásait, vajon miért érezzük azt, hogy nagy veszteség ért minket is? A jelenség azonban teljesen természetes, és tömegeket érint: nem kell megijednünk attól, ami ilyenkor lezajlik bennünk.
Nosztalgikus ez a fajta gyász
Az elmúlt napokban, hetekben elhunytak ráadásul fiatal, életerős férfiak voltak: bár a koronavírus számtalan keserű leckét tanított meg mindnyájunknak az elmúlt két évben, a halálesetek ugyanolyan megrázó hatást gyakorolnak mindannyiunkra. Bár
a legerősebb hatása annak van, ha olyasvalakit vesztünk el, akivel együtt éltünk, aki aktív részese volt mindennapjainknak,
– pszichológusok szerint a gyász ilyenkor akár depressziót is kialakíthat bennünk –, másfajta veszteségeket is kísérheti szomorúság. Ezekben az esetekben érzéseink nosztalgikus tőről fakadnak: lehet, hogy akit gyászolunk, valójában fiatal, naiv éveinknek egyfajta szimbóluma, azt az időt testesíti meg, amikor még az élet kemény leckéi előtt álltunk, és sokkal egyszerűbb volt boldognak éreznünk magunkat.
Ez a fajta gyász ugyanakkor rövidebb ideig tart a szakemberek szerint, mint amit egy szerettünk, hozzátartozónk halála miatt érzünk – és meglepő lehet, de még jót is tesz nekünk. Hogy miért van ez így?
Empatikusabbá tehet a szomorúság
Először is segít bennünket az empátia megtapasztalásában, illetve mások szenvedésének megértésében. Az elmúlt években több, a nemzetközi sztárvilágban bekövetkezett haláleset kapcsán is függőségekkel vagy depresszióval szembesülhettünk: gondoljunk csak Amy Winehouse, Heath Ledger vagy Robin Williams halálára. Ledger függősége és Williams depressziója a külvilág előtt ismeretlen volt,
haláluk ugyanakkor betekintést engedett személyes szenvedéseik és démonaik világába, ami segíthet megérteni a hozzánk sokkal közelebb álló érintettek harcait és kudarcait is.
Másodszor a halálesetek felkavarta érzéseink segíthetnek rávilágítani arra, mi az, ami épp hiányzik életünkből. Elég csak belegondolni, milyen életszakaszban járhattunk akkor, amikor az adott énekes, színész, író, táncos a legfontosabb szerepet játszotta életünkben, és ez miben tért el a mostanitól? Lehet, hogy jobb munkát végeztünk, több kikapcsolódásra volt lehetőségünk, és most ez az, amit igazán gyászolunk.
Saját életünk döntéseiben segíthet a fájdalom
Végül pedig ezek a halálesetek egy nagyobb közösség részeivé tehetnek minket. Amikor Facebook-falunkon kommentelünk egy ismerősünk bejegyzésére egy ismert ember halálának kapcsán,
kicsit együtt vagyunk vele, osztozunk az érzésekben, megnyugszunk abban, hogy van bennünk valami közös.
Mindezen túl kicsit elmerenghetünk azon is, hogyan éljük életünket, hiszen egy hirtelen bekövetkező haláleset elgondolkoztat sokakat azon is, vajon saját életük mennyire teljes. Ennek valós értelmet adhatunk azzal, ha nemcsak kesergünk azon, amiről úgy érezzük, kimaradt mindennapjainkból, hanem változtatunk is azon, amiről úgy látjuk, szükséges.
