Az egyik legnagyobb tévhit, hogy ezeket a gyerekeket elhagyják a szüleik

GettyImages-464987699
Olvasási idő kb. 5 perc

Még a stabil egzisztenciával rendelkező, egészséges és sikeres felnőtt fiukat vagy lányukat hatrahagyó, felelős szülő is tele van aggodalommal, mi lesz gyermekével, ha ő mint támogató szülő már nem állhat mögötte. Ez a kérdés joggal foglalkoztatja azonban hatványozottan azokat, akiknek a gyermeke az átlagnál több odafigyelést igényel, nagyobb gondoskodásra szorul.

Ez a társadalmi igény szülte azt a 12 civil fenntartású otthont, ahol leginkább súlyos autizmussal élő társainkat családias légkör veszi körül. Folyamatos fejlesztésekben részesülnek a velük élő gondozók elhivatottságának hála, és a szülőkkel szoros együttműködésben, támogató közegben lehetnek azok, akik különösen nagy figyelmet igényelnek. Az autistabarát lakóotthonokról Kovács Henriettával, az Autistic Art ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan kell elképzelni ezeket az otthonokat?

Az országban található 12 autistabarát lakóotthon mindegyike 16 életévüket betöltött, súlyos autizmussal élő bentlakónak nyújt biztonságos és fejlesztő otthont. A civil fenntartású intézményeket alapítvány és/vagy egyesület működteti, az élükön gyakran érintett anyákból képzett vezetők állnak, az ellátottakkal élő gondozók pedig tenni akaró, nem mindig szakirányú képesítéssel, de minden esetben a lehető legjobb hozzáállással rendelkező, lelkes segítők. Ők élnek együtt létszámtól függően különböző otthonokban: van köztük fő 10-12 kapacitású igazi családi ház, és van komplexebb építmény is, ahol 50-60 fő él.

Egy szülőnek a gyermeke akkor is gyerek, ha már felnőtt
Egy szülőnek a gyermeke akkor is gyerek, ha már felnőttAutistic Art

Mi alapján kerülnek össze az ellátottak egy otthonba?

A vezérelv mindig a csoportkohézió. Minden esetben arra törekednek, hogy a jó működés fenntartásához szükséges megfelelő dinamikák, szinergia és harmonikus kapcsolódás teljesüljön az otthon lakói között. Ha egy újonnan érkező lakó nem illeszedik a korábban összeállt csoportba, előfordul, hogy másik otthonban találnak számára ideálisabb közeget. Különleges az egymásra figyelés mértéke, nemcsak az ellátott és az ellátók között, de az ellátottak is nagyon ragaszkodnak, figyelnek társaikra. Emellett szándékolt törekvés, hogy minél több gondozó jusson a bentlakók mellé, van, ahol az egy az egyhez arány meg is tud valósulni.

Otthonra lelnek itt felnőtt és gyermek ellátottak is
Otthonra lelnek itt felnőtt és gyermek ellátottak isAutistic Art

Milyen kapcsolatban állnak a bentlakók a szüleikkel? Ugye az csak tévhit, hogy azok elhagyják szeretteiket?

Maximálisan, sőt, mint mondtam, arra is gyakran van példa, hogy egy érintett édesanya alapít ilyen otthont, képzi magát, míg az intézmény élére is tud állni, amihez pedig sok bürokratikus követelménynek kell megfelelnie. De a többi szülő is inkább féltő szeretetből bízza a gondozókra gyermekét. Nem lemond róla, hanem a lehető legszorosabb kapcsolatban együttműködve a szakszerű támogatással átengedi szerettét azoknak, akik célzott fejlesztéseket, személyre szabott tevékenységeket tudnak számukra biztosítani, és nem utolsósorban, akikre azután is bizton számíthat majd gyermeke ellátásában, amikor ő, a szülő már nem lesz. Ez a legnagyobb aggodalma az érintett szülőknek, s ebben nyújtanak hatalmas megnyugvást ezek az intézmények.

Milyen a bentlakók egy napja?

A következetesen betartott, rendszeres és pontos napirend különösen fontos az autizmussal élő társainknak, ezért mindent kiszámíthatóan igyekeznek tartani az ellátók. A kommunikáció kártyák segítségével zajlik, az aznapi teendőket is minden reggel ezeken függesztik ki, egyfajta piktogramos órarendhez hasonlóan. Ennek megfelelően történhetnek pontosan a megbeszéltek szerint a látogatások is, és így épül fel a napi program is. Ebben van mozgás, ami egyfelől az egészségüket szolgálja, másrészt fejleszti az idegrendszert is. Kézműves foglalkozások is vannak a benlakók napirendjében, amely a finommotorikus mozgáson keresztül úgyszintén jótékonyan hat az idegrendszerre, és a forrásteremtésnek is egy fontos pillére.

Mihálykó Tamara autistabarát otthonlakó rajza
Mihálykó Tamara autistabarát otthonlakó rajzaAutistic Art

Miként tudnak a bentlakók hozzájárulni otthonuk fenntartásához?

Leginkább azzal a termékgyártással, amelyet ezeken a kézműves foglalkozásoskon valósítanak meg, eladásra. Vannak, akik fűszereket porcióznak, mások teát morzsolnak. Némely házban gyümölcsöt szárítanak, másik otthonban lekvárt főznek, de van, ahol a megnyugtatást, a fejlesztést és a forrásteremtést egyszerre célzó tevékenység például a kosárfonás.

Milyen más forrás tartja még el ezeket az otthonokat?

Van állami normatív támogatás és a bérekre is bérkompenzáció, ám ezeken felül rászorulnak az otthonok a szülők havi hozzájárulására, és folyamatosan pályáznak is támogatásért az intézmények. Ehhez jöhet hozzá az adók 1 százalékából befolyt összeg, a bentlakók termékeinek eladásából származó bevétel és az Autistic Art támogatása, ami a fenntartás 8-10 százalékát tudja fedezni.

Réti Kristóf is az egyik otthon lakója
Réti Kristóf is az egyik otthon lakójaAutistic Art

Ennek java egy évente egy alkalommal, ősszel megrendezett jótékonysági aukció során gyűlik össze, ahol egyrészt kortárs művészek által felkínált műalkotások kerülnek árverezésre, másrészt pedig autista társaink által készített alkotások. Harmadik pillérként, érdekes kombinációt alkotva jelennek meg azok a tárgyak, melyek dizájnerek, iparművészek, ékszerkészítők kezei közül kerülnek ki, ám valamilyen formában ötvözik saját művészetüket autista társaink alkotásaival: legyen az egy egyedi ékszer vagy dizájnerruha, melynek a textiljét például egy bentlakó által rajzolt motívum díszít. Így áll össze a több mint 100 tétel, melyre az érdeklődők egyrészt műgyűjtők, másrészt lelkes műértők, néha pedig akár valamilyen érintettségű támogatók.

Ha az autizmusról többet szeretnél megtudni, ezt a cikkünket is olvasd el.

Ez a változás alakíthatja ki a gyermekek autizmusátEz a változás alakíthatja ki a gyermekek autizmusát

Egy új kutatás feltárt egy új módszert arra, hogy hogyan ismerhetjük fel az autizmust.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • Mindennapi
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést
Keveslik a fizetést: sztrájk béníthatja meg az ügyintézést

Megalázóan alacsony fizetésük miatt hamarosan sztrájkolnak.

február 10., 17:30

  • Testem
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék
Sokkoló a népszerű fogyasztószer mellékhatása: ilyen az Ozempic-fenék

Mutatjuk, mit mondanak a szakemberek a fogyasztószer használatáról, és mit tanácsolnak a káros hatások elkerülésére.

február 11., 06:00

  • Offline
Tudod, mi kell a nokedlibe?
Tudod, mi kell a nokedlibe?

Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon tudod-e, mely összetevőkre van, vagy épp nincs szükség a különféle ételekhez.

február 11., 06:46

  • Mindennapi
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk
Három dolog, amit jobb, ha a mesterséges intelligenciára bízunk

Nem szörnyeteg, hanem segítség. Attól függ, mire és hogyan használjuk.

február 10., 16:46

  • Testem
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan
4 egyszerű mozdulatsor, hogy tested ne öregedjen gyorsan

Jó hír , hogy bizonyos típusú mozdulatsorokkal és rendszeres edzéssel megelőzhető, hogy a testünk idő előtt megöregedjen.

február 11., 05:46

  • világom
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön
Elszakadt a világtól ez a sci-fibe illő sziget: amit itt látsz, sehol máshol nincs a földön

A világ öt legfontosabb szigetének egyike, amely teljesen úgy néz ki, mintha egy sci-fi díszlete lenne.

február 10., 19:00

  • életem
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje
A legfurcsább válóok: a Jeti keresése közben megcsalta a férje

A Jetit kereste, de válóokot szolgáltatott a feleségének.

február 11., 07:25

  • világom
Máig a legnagyobb rablás: milliárdokat hagytak a helyszínen, mert már nem fért be a kocsikba
Máig a legnagyobb rablás: milliárdokat hagytak a helyszínen, mert már nem fért be a kocsikba

Bár a tettesek közül sokat elfogtak, azóta is rejtély, hová tűnt az ellopott pénz jelentős része.

20 perce

  • világom
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt
Puszta kézzel nyúl cápák szájába, mégsem bántják ezt a nőt

Cristina Zenato kivett egy horgot egy cápa szájából, majd még több bajba jutott állat kért segítséget tőle. Azóta a cápák megmentése a nő küldetése.

február 10., 19:30

  • világom
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni
A turisták miatt a helyi lakosok kénytelenek barlangokban élni

A legegyszerűbb barlanglakások alig módosított természetes üregek, amelyeket a lakók saját kezűleg tettek lakhatóvá.

február 11., 08:06

  • életem
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása
Az egész évünket tönkreteheti az idei tél időjárása

Nem emiatt szoktunk aggódni a téli időjárással kapcsolatban.

február 11., 07:46

  • Offline
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?
Tudod, ki volt Ross doki hangja a Vészhelyzetben?

Ha láttad a Vészhelyzetet, kvízünk nem okoz majd nehézséget. Vagy mégis?

február 10., 16:00

  • Offline
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?
Aida, Carmen, Turandot: tudod, ki írta ezeket az operákat?

Az operák világa nem mindenkit vonz, de az alapműveknek számító alkotásokat azért a legtöbben ismerik. Teszteld a tudásod kvízünkkel!

február 10., 06:46

  • Offline
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették
Sokáig állt üresen a világ legnagyobb szállodája: a nácik építették

Hiába építették fel a náci szállodát, évtizedekig nem járt senki még csak a környékén sem.

február 10., 14:35

  • Édes otthon
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház
Százezres bírság járhat a lakóknak, ha nem figyel erre a társasház

Rosszul járnak, és igen magas összegű bírságot fizethetnek azok a lakóközösségek, melyek nem figyelnek erre idén.

február 11., 09:05

  • Offline
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban
Ilyen volt a színházi élet a szocializmusban

Különös helyzetben voltak a színházak a szocializmusban.

február 10., 07:26

  • világom
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger
A tudósok szerint ilyen hangja lehet a Napnak: jobb, mint néhány mai sláger

A tudósok űrszondaadatok alapján megalkották a Nap zenéjét, hallgass bele!

február 11., 08:35

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • Testem
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok
Minden harmadik ember influenzás, de más miatt aggódnak a virológusok

Rengeteg ember kapja el az influenzavírust, ám lassan tetőzik a járvány.

február 10., 15:10

  • lájfhekk
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre
Sok pénzt veszíthetsz, ha nem figyelsz erre a határidőre

Fontos határidő közeleg, sok magyar pénztárcáját érintheti.

február 10., 09:06

  • lájfhekk
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra
A Decathlon nevében fosztanak ki a csalók: minden pénzed rámehet az akcióra

Valójában nem a Decathlon hirdeti a termékeket – ezekből a jelekből lehet rájönni.

február 10., 12:40

  • Mindennapi
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók
Az idei tél leghidegebb mínuszai várhatók

A héten az idei tél leghidegebb mínuszait éljük majd meg.

február 10., 07:46

  • életem
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid
Alattomos időjárási jelenség miatt lehet magasabb a rezsid

Nem gondolnád, de ennek az időjárási jelenségnek komoly pénzügyi hatása van.

február 10., 10:06

  • életem
Újra árstopot vezethetnek be
Újra árstopot vezethetnek be

Hogy milyen termékekre vonatkozna az árstop, az egyelőre nem ismert.

február 10., 11:10

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • életem
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában
Ezzel az egy mondattal nyert ügyed van minden vitában

Egyetlen intelligens mondattal a legfeszültebb vita is úgy zárható le, hogy a beszélgetőpartnerekben nem marad tüske.

február 10., 08:06

  • Önidő
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették
Azt állította, hogy 58 nyelven beszél, de egy tévéműsorban nyilvánosan leégették

Azt hitte, könnyed beszélgetésre megy, de vizsgáztatni kezdték...

február 10., 12:10

  • életem
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet
Fontos változás a bankautomatáknál: ennek minden ügyfél örülhet

Több mint félszáz bankautomatánál élesedik a változás.

február 10., 13:36

Ezt olvastad már?

Érdekességek