Ez az oka, hogy egyre több 30-as és 40-es lesz rákos

GettyImages-667825028
Olvasási idő kb. 4 perc

A kutatók egy nemrég végzett vizsgálat során 17 olyan rákos megbetegedést találtak, melyek gyakoribbak voltak az X- és az Y-generáció, vagyis az 1965-80, valamint az 1981-96 között születettek körében, mint a náluk idősebbeknél.

A tudósok több mint 23 millió, 1920 és 1990 között született amerikai rákos beteg adatait hasonlították össze, akiknél 34 különböző típusú daganatot diagnosztizáltak.

A májrák a nőket veszélyezteti jobban

A 17 ráktípus közül 8 esetében az előfordulás gyakorisága az idő múlásával egyenesen arányos módon folyamatosan nőtt 1920 óta. Több rákos megbetegedés aránya kétszer-háromszor magasabb volt az 1990-es születésű korcsoportban, mint az 1955-ben születetteknél. Ide tartozott nőknél és férfiaknál egyaránt a vékonybél-, a vese- és a hasnyálmirigy-daganat, valamint a májat és az epeutakat érintő rák a nőknél.

Egyre több fiatalt érint az emésztőszervi rákos megbetegdés
Egyre több fiatalt érint az emésztőszervi rákos megbetegdésathima tongloom / Getty Images Hungary

A tanulmány azt is megállapította, hogy a fennmaradó kilenc ráktípus esetében az előfordulási arány a fiatalabb generációk körében nőtt, miután az idősebbek körében csökkent. Ide tartozott a méh-, a petefészek-, a here- és a vastagbélrák, bizonyos emlőrákok, valamint férfiaknál a végbélnyílás, valamint a vér- és nyirokerek daganatai.

Az elhízás lehet a rák egyik oka

Noha nem világos, hogy pontosan miért válik egyre gyakoribbá a rák számos fajtája a fiatalabb generációk körében, úgy tűnik, hogy a sejtek rosszindulatú elváltozásában jelentős szerepe van az elhízásnak, miután a növekvő tendenciát mutató 17 rák közül 10 egyértelműen a túlsúlyhoz kapcsolódott. 

A túlsúly az egyik legfőbb kiváltó oka a ráknak
A túlsúly az egyik legfőbb kiváltó oka a ráknakGSO Images / Getty Images Hungary

További feltételezett kockázati tényezők közé tartozik az egészségtelen táplálkozás, az ülő életmód, a megváltozott alvási szokások, valamint a vegyi anyagoknak való kitettség fiatalkorban. 

A kutatók szerint az étrend – különösen a nagy kalóriabevitel – a legvalószínűbb oka az elhízásnak, amiért a mozgásszegény életmód is felelőssé tehető. 

A legalacsonyabb rákkockázattal rendelkező idősebb egyénekhez képest az 1990-ben születettek fokozott kockázata a petefészekrák esetében 12 százalékkal, a méhrák esetében 169 százalékkal magasabb volt.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a halálozási arány minden egymást követő generációban nőtt a nők máj- és eperákos megbetegedésében, valamint a méh-, epehólyag-, here- és vastagbélrákban. Más ráktípusok esetében azonban a halálozási arány stabilizálódott vagy csökkent a fiatalabb generációk esetében.

A demográfiai változások növelhetik a rák kockázatát

Az elhízáson és a káros életmódbeli szokásokon túl egyes rákos megbetegedések előfordulásának növekedése a családtervezéssel is összefügghet. 

Azok a nők, akik fiatalkorukban több gyereket szülnek, kevésbé vannak kitéve a rák kockázatának
Azok a nők, akik fiatalkorukban több gyereket szülnek, kevésbé vannak kitéve a rák kockázatánakThanasis Zovoilis / Getty Images Hungary

A kutatók ugyanis azt találták, hogy növelheti a rákos megbetegedések kockázatát, ha a nők kevesebb gyermeket vállalnak, vagy ha az életük későbbi szakaszában esnek először teherbe. Ilyen esetekben nőhet a mellrák és a petefészekrák kialakulásának a kockázata.

Sokan azt gondolják, semmi rosszat nem tesznek azzal, ha rendszeresen vitamint és ásványi anyagot szednek. Pedig az egészségünket szolgáló étrend-kiegészítők ártalmasak is lehetnek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek