félelem pók

 

Nem, én nem félek a pókoktól –általában. De a minap, amikor a cipőmért nyúltam, és a szekrényből egy elég tekintélyes példány mászott elő, minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne ugorjak két métert, vagy szaladjak a szoba másik végére, lerombolva ezzel kitartó évek munkáját. Mert mégis hogy mondhatnám hitelesen ezek után a gyerekeknek, ha visítva közlik, nem mennek pisilni, mert ott egy pók, hogy ugyan már, nem kell félni! Nézd, milyen kicsi! Demonstrálva, mennyire ártalmatlanok, a kaszáspókokat kézzel telepítem ki, de ez sem elég meggyőző. Annak ellenére, hogy nem ezt a mintát látják tőlünk, szülőktől, mégis mindegyiküknél fellépett a „pókprobléma”.

Felmerül a kérdés, hogy ez ösztönös, vagy a barátok, rokonok reakcióiból tanulták?

Érzelmek és ráció

Intelligenciánk és kifogástalan racionalitásunk ellenére a legtöbb ember életét nagyrészt irracionális késztetések vezérlik, amilyen a félelem is. Ennek oka, hogy agyunk legdominánsabb része még mindig azt hiszi, hogy a több százezer éves múltban él, és túl kell élnie a fenyegetésekkel sújtott afrikai szavannát. Teljesen indokolt volt akkoriban a ragadozóktól való félelem, a nagy, éles fogú vagy erős állatoktól, amilyen az oroszlán és a tigris. Egy több méter magas állat azonban, aki fél egy néhány centis lénytől, inkább abszurd. Akkor miért félnek olyan sokan a pókoktól?

Undor és félelem

A pók által kiváltott érzelem nem csupán félelem, hanem a félelem, az undor és a viszolygás kombinációja. A szavannán nemcsak a nagyragadozók jelentettek halálos fenyegetést, hanem a betegségek is. A pszichológusok egyetértenek abban, hogy annak érdekében alakul ki az undor vagy viszolygás érzése, hogy megakadályozza az olyan dolgokkal való érintkezést vagy azok elfogyasztását, amik betegséget okozhatnak, vagy annak hordozói lehetnek. Idetartozik az ürülék, hányás, nyálka, és minden, ami ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint például a kellemetlen szag és nyálkás vagy ragadós tapintás.

Pókok és rovarok

Az undor érzése belénk van kódolva, de úgy tűnik, a kultúra dönti el, mit találunk undorítónak. A rovarok vagy pókfélék ritkán árasztanak rossz szagot, de sokuk nyálkás, vagy gusztustalan környezetben él, mégis sok keleti kultúrában rendszeresen fogyasztják őket. Másrészt a pókoktól vagy általában a rovaroktól való félelem széles körben elterjedt a nyugati kultúrában. A gyerekek a pókoktól félnek a leginkább, megelőzi még a sötétségtől való félelmet is.

Nyugaton a pókoktól való félelem és undor egészen a középkorig vezethető vissza, amikor az európaiak azt hitték, hogy a pókok okozzák a fekete halált. Később ugyan kiderült, hogy a pestist valójában a patkányok terjesztették, de akkoriban a vizet és az élelmiszert romlottnak tekintették, ha pókok mászkáltak rajtuk.

A kultúra hatása

A Homo sapiens az egyetlen faj az egész bolygón, amelynek nincs szüksége genetikai mutációkra és több millió éves alkalmazkodásra ahhoz, hogy megváltoztassa a viselkedését. A kultúrák megváltoztatják a viselkedést a társadalmi kondicionált folyamat által. A fekete halál óta sok európai gyerek megtanulta, hogy félnie kell a pókoktól, míg a keleti leszármazottak közömbösek voltak velük szemben.

A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy a pókoktól való félelem sokkal mélyebben rejtőzik, mint gondolnánk. Ha a szülők nem félnek a pókoktól, akkor a gyermekek félelme nem fejlődik ki? Közömbösek lesznek velük szemben? A legújabb kutatások ennek ellenkezőjét sugallják, és azt állítják, hogy egyes emberekben kialakul ez a félelem a pókoktól, akár kondicionáltak, akár nem.

Ösztönös reakció

Ennek megerősítésére a németországi Max Planck Humán Kognitív és Agytudományi Intézet kutatói hat hónapos csecsemőknek „félelemreleváns” képeket mutattak be kígyókról és pókokról, valamint „félelem szempontjából irreleváns” virágképeket. A kutatók egy infravörös szemkötővel mérték fel félelmüket vagy stresszüket, egy olyan eszközzel, amely méri a noradrenalin szintjét, amit szervezetünk a küzdj vagy menekülj reakciónk során termel. 

A virágok hatására a csecsemők pupillái 0,03 mm-rel, a pókok és kígyók hatására viszont 0,14 mm-rel tágultak. Fontos, hogy a gyerekek túl fiatalok voltak ahhoz, hogy kondicionálják őket. A tanulmány azt sugallja, hogy a kígyóktól, pókoktól való félelem beágyazódik a DNS-ünkbe. Míg manapság ritkán, vagy egyáltalán nem találkozunk veszélyes pókokkal, addig a korai ember a gyűjtögető életmód során körbe volt velük véve. Egyes fajok mérgezők lehettek, de ha a harapásuk nem is volt végzetes, többnapos betegséget okozhatott, ezért komoly veszélyt jelentettek akkoriban. Nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik féltek tőlük, és elkerülték őket, inkább túléltek és szaporodtak, mint azok, akik nem féltek tőlük, és valószínűleg meg is harapták őket. És egereknél is kimutatták, hogy a félelem örökölhető.

Fontos a gyors reakció

Az emberek azonnal felismerik a képernyőn felvillantott elvont vagy akár szándékosan torzított képeken megbúvó pókokat, hiszen a gyors reakció nagyobb biztonságot jelent. Amit mi zsigeri félelemnek érzünk, az valójában túlélési ösztön.