Ghosting, a jelentése pedig valami olyasmi, hogy szellemmé válás. Noha e kifejezést nem olyan régóta használjuk szélesebb körben, annyi biztos, hogy a fogalom arra a jelenségre utal, amikor valaki váratlanul vet véget egy kapcsolatnak, és szó nélkül, örökre eltűnik a másik életéből. Noha az tény, hogy ezt leginkább a szerelmi kapcsolatok lezárásának egyik módjaként szoktuk emlegetni, de ha kiterjedtebb viszonyainkat vizsgáljuk, e kifejezés akarva-akaratlanul eszünkbe jut akkor is, ha lakásfelújításba kezdünk, ha vezetéket kellene cserélni, vagy ha csak a radiátorunk leheli ki a lelkét. Hogy miért? Máris elmagyarázzuk.
Nesze neked, kerti tető!
Egyszer álmodtunk egy nagyot a férjemmel, és kitaláltuk, hogy a pincefeljárónkhoz egy klassz kis tetőt készíttetünk a kertünkbe. Már láttuk magunk előtt a kész művet, amelynek szomszédságában végtelen boldogsággal futnak majd a muskátlik, amely óvó árnyékában falnak dönthetjük a gyerekek járgányait, és felépíthetjük a kerti bunkert.
Hívtuk is az ismerős ácsot izibe’, aki néhány nappal később harmadmagával jött is boldogan. Csattogott a colstok, firkált gyorsan a ceruza, hogy segítségükkel megszülethessen a harmadik gyermekünk: a kerti tető.
Már csupán annyi maradt hátra, hogy megvárjuk az árajánlatot, aztán rábólintsunk, és elkészüljön a nagy mű, amely szomszédságában tényleg végtelen boldogsággal fut majd az a muskátli.
Igen ám, de a lelkes colstokcsattogtató kereken három éve harmadmagával köddé vált.
Nemhogy az árajánlatot nem láttuk, őt is akkor utoljára, amikor kívülről bezárta a kapunkat. Mi ez, ha nem ghosting?
A bűvös idők: a három év és a jövő hét
Ugye emlékszel még a népmesékből a hármas számra, amit a héttel és a kilenccel együtt meseszámoknak nevezünk? Úgy tűnik, ez nemcsak a népi hitvilágban, hanem a „szerelővilágban” is így működik, hiszen Zsuzsáék kocsija is éppen három éve áll a szerelőnél az alkatrészre elkért 900 ezer forinttal együtt.
Ám „megnyugtató”, hogy az autótulajdonosoknak azóta is minden héten elmondja: a jövő héten kész lesz.
Na igen, és akkor meg is érkeztünk a következő időhatározóhoz: a jövő héthez. Merthogy Tímeáéknak is ezt mondta a szakember, aztán ez történt:
A szüleim „ezerkilencszáznagyonrégen” kezdtek lakásfelújításba. Tetőtér-beépítés, ismerős vállalja a lépcsőkialakítást. A lépcső fele gyönyörű szép, jövő héten jön, és befejezi… Körülbelül 25 évvel később ezzel a félkész lépcsővel adtuk el a lakást.
Soha, soha többé, sohanapján, sose
A három évhez és a jövő héthez nyugodtan hozzácsaphatjuk a sohát is, de erről meséljenek inkább Vivienék, akik egyetlen farostlemez ajtót szerettek volna csináltatni a gyerekszobára.
Kihívtunk öt asztalost, abból egy mondta egy héttel később, amikor felvette a telefont, hogy ad ajánlatot, a többi eltűnt. Azóta sincs ajtó a gyerekszobán.
A most ötéves házas Liliánáék sztorija is megerősíti, hogy igenis létezik a szakivilágban olyan, hogy soha, hiszen egy szakács éppen öt éve küldi a lagzijukra az árajánlatot.
Zsuzsiék a 35 négyzetméteres szoba-konyhás lakásukba hívtak egy csapatot azért, hogy behúzzák a vezetékeket, és felszereljék a konnektorokat, kapcsolókat.
„Körbenéztek, kérdezték, hogy utána a faljavítást, festést is megcsinálják-e. Mondtuk, hogy nem, csak amit megbeszéltünk. Lementek a szerszámaikért, és soha nem jöttek vissza.”
Úgy látszik, ez a szerszámra való hivatkozás jó taktika, ugyanis, ha nem is szó szerint, de Juditéknál is ez történt.
„Az egyik villanyszerelő dolgozott nálunk, majd mondta, mindjárt visszajön, csak kiszalad a fúróért, amelyet az autóban hagyott. Vártuk, egyre csak vártuk, nem jött. Legközelebb három hónap múlva láttuk viszont. Azóta szállóigévé is vált nálunk:
eltűnt, mint P. Gyula a fúróval.”
Megnyugtató volna azt hinni, hogy a szakik a szerszámokkal együtt nem térnek vissza soha, de Judit sztorija bizonyítja, hogy ennek bizony az ellenkezője is előfordulhat.
A lépcsőnket szőnyegpadlóval burkoltattuk. A szaki lelépett, miután végzett, fizetni sem tudtunk neki, és minden eszközét otthagyta. Azóta sem tudjuk, mi történt vele, mi, esküszöm, rendesek voltunk.
Viszlát, konyha!
Szilviéket egy komplett, konyhaáthelyezéssel egybekötött lakásfelújítás kellős közepén hagyták faképnél.
„Megterveztem egy szép konyhát, de nem akartam, hogy mi bajlódjunk az IKEA-s bútorok összeszerelésével. Erre egy halom mesterember szakosodott, le is beszéltem eggyel az amúgy nem túl olcsó mókát. Megállapodtunk abban, hogy odajönnek az áruházhoz velünk, el is hozzák, majd össze is szerelik a bútort. Aznap délután, amikor találkoztunk volna velük, felhívtak, hogy »ó, jaj, elromlott a teherautó«, és majd szólnak, hogy mikor aktuális.”
A telefont természetesen soha többé nem vették fel, végül a bútort az áruházzal hozatták ki, amit munka meg pakolás közben, a lakásban élve nagyjából egy hét alatt szerelt össze Szilvi férje „mindenhonnan leakasztott családtagok” segítségével.
Edináék is a konyhával járták meg, az ő bútoruk darabokban készült el, de nem is akárhogy.
Gondoltuk, jó ötlet rég nem látott, de mégis ismerőssel dolgoztatni, akivel annak idején még egy iskolába is jártunk. Összejött a randi, lassan választottunk alapszíneket, frontokat, meg amit kell, aztán darabokban el is készült, de sokszor nem vette fel a telefont, mindig volt valami kifogás, tolás, csúszás, indok.
Mint mondta, a bútor segítséggel részletekben el is került Edináék budapesti otthonába, de nem a mester, hanem Edina szüleinek autójával.
„A beszerelés is körülményes volt, volt, hogy elindult, de mégsem ért ide, aztán ha ide is ért, a férjem segített feltenni, illetve szólni, hogy »bátya, az nem lesz jó«. Ezután a fogantyúk nem voltak meg a pontos számmal. A végére már az el nem készült bútoromat is szidtam.”
Aztán egyszer csak sosem jött többet, nagyrészt ugyan kifizettük, de az összes lomja, gépe nálunk időzött sokáig. Végül egy tőle független, Pesten dolgozó asztalos fejezte be a hatalmas panelkonyhánkat.
Már csak egy kicsi hiányzott
Péternek tucatnyi ezekhez hasonló története van, amelyből hármat meg is osztott velünk: az egyik, ahogyan ő fogalmazott, „klasszik ghosting”, a másik kettő pedig, ahogyan mi fogalmazunk, csak egy kicsit ghosting.
„Egyszer egy teljes belső felújításra kértünk árajánlatokat, több is érkezett, közben pedig megkerestük az utcánkban öt házzal odébb lakó mestert is. Kijött, felmért, mondta, hogy ír e-mailt az árajánlatról, aztán sosem jelentkezett többet. Mondjuk nem is köszönünk azóta egymásnak, csak nem tudom, én hol hibáztam…” – mesélte Péter, akinek a kálváriája ezzel messze nem ért véget.
Megállapodtunk egy másik generálkivitelezővel, kijött, felmért, e-mailen adott árajánlatot, jó drágát, de elfogadtuk, megbeszéltük, mikor kezdi a munkát, gondoltuk, ő biztosan eljön. Soha többet nem vette fel a telefont sem.
„Ugyanakkor a konyhabútort is felújítottuk, jött az asztalos, megnyerő, iPaden mutogatta a látványterveket, hú, de jó, nagyon örültünk. Hónapokig tartott a bútor elkészítése, mert mindig éppen nem ért rá jönni, hogy összerakja, mert máshol van. Egyszer azt találta mondani, hogy másnap jön reggel, ébredés után, ne aggódjunk. Kérdeztem, hogy az hány órát jelent, mire azt válaszolta, hogy dél körül nálunk lesz. Négykor jött. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy miután kifizettük, abban a hitben, hogy másnap befejezi a munkát, néhány kis takarólapocskát felszerel, meg egy helyen még összecsiszolja a konyhabútort, soha többet nem láttuk.”
Ennek másfél éve.
Szép munka!
Istvánnál pár éve a radiátorokra kellett kötelezően elzáró szerkezetet, magyarul csapot szerelni. „Árajánlat 80 ezer. Jött a mester, négy radiátor, 10-15 perc/darab három készüléknél. A negyediket leszerelte, a csapot felszerelte a csőre, majd közölte, ez a radiátor lyukas, cserélni kell, a héten hoz egyet. Kiállította a számlát, 140 ezer jó magyar forintért, és távozott. Eltelt egy, majd két hét, sehol az ember. Néha láttam az autóját, mert még dolgozott a házban, de hozzám nem talált vissza” – emlékezett vissza István, aki jobb híján, maga ment el vásárolni radiátort, mellé rézcsövet, meg amit kellett, 20 ezerért.
Felszereltem a radiátort. Két hónap múlva összefutok a »mesterrel«: »Jaj, magánál még fel kell rakjak egy radiátort!« Mondom neki, már megoldottam. Erre ő, azért megnézi. Megnézte, majd közölte: »egész jó munkát végzett, aki felrakta«, és távozott.
Sok kitűnő szakember is van
Azt reméljük, hogy e történetek kirívó eseteknek számítanak, mert bizton állíthatjuk: szép számmal vannak olyan szakemberek is, akik gyönyörű munkát végeznek, és nagyon is megbízhatók. Ezt példázza cikkünk utolsó története is, amelyet Ildikó mesélt el.
„Nem emlékszem, hogy valamelyik ne jött volna. Többször egyeztettünk, tudtam, mit akarok, pontos ajánlatokat kértem, fizettem, volt hangerőm is, ha kellett. Általában személyes ajánlások alapján hívtam mestert, de a netről is eljöttek. Nagyanyám varrónő volt, az összes fivére »iparas«, ebbe nőttem bele, szerettek.”
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
