131 év: ennyi kell még ahhoz, hogy nő és férfi teljesen egyenlő esélyekkel indulhasson az életben. Ízlelgessük még azt a számadatot: 2154-ben érhető el jó esetben ez a cél, amikor nemhogy mi vagy gyermekeink sem fogunk már élni,
de a mai harmincasok-negyvenesek unokái is jó eséllyel aggastyánok lesznek.
Ahhoz képest, hogy milyen régóta küzdünk nők és férfiak is a cél eléréséért, mellbe vágó, milyen távol vagyunk tőle még mindig.
Ezért kiszolgáltatottabbak a nők
A koronavírus visszavetette az ügyet, ám naivitás lenne azt hinni, hogy a horroradat ennek tudható be. A koronavírus-járvány alatt ugyan 135 év fölé is ugrott a mutató –
kiknek is kellett otthon megküzdeniük az online oktatással, mert apának pénzt kell keresnie, no és túlnyomó többségben kik gondoskodtak ekkor idős családtagjaikról, magukat háttérbe szorítva?
Bingó, leginkább a nők. A járványnak óriási gazdasági kárát látták, ahogyan általában a krízishelyzetek is jobban sújtják őket.
Az ENSZ adatai szerint ez annak tudható be, mert a nők általában kevesebbet keresnek és tudnak félretenni, sokszor informális munkaviszonyban – azaz szürkén vagy feketén – dolgoznak, és a szociális háló védőburka így kevésbé védi őket.
Az egyszülős háztartások javában nő a családfenntartó, és a láthatatlan munka, ezen belül a másokról való gondoskodás terhe is, az ő vállukat nyomja.
Gondoljunk csak bele: hány magyar nők adja át a gyedet férjének, mert ő így munka mellett kaphatja meg a teljes összeget – ezzel lemondva társadalombiztosítási jogviszonyáról? Hányan járnak takarítani és hasonló munkákat végezni, akár főállásuk után, délben, zsebbe, hogy legyen kenyér még hó végén is? Nem nehéz átlátni, mennyire érintett a magyar társadalom is a fenti problémák által.
Európában még egész jó a helyzet
Ha ennek ellenére úgy érzed, magad büszkén kihúzva, hogy te egyenlőként ülhetsz a tárgyaló- és a vacsoraasztal mellé, az nem jelenti sem azt, hogy a fenti adatok nem valósak, sem azt, hogy illúzióban élsz. Európa az a kontinens, amely regionális szinten a legközelebb került a teljes paritáshoz: 76,3 százalékos egyenjogúságot sikerült itt kivívni, amivel még Észak-Amerika elé is be tudott vágni a kontinens.
Ezt nagy részben az északi nemzeteknek köszönheti, amelyek közül több is 80 százalék fölötti mutatókkal büszkélkedhet – idetartozik Norvégia, Finnország, Svédország is.
Ha ezek az államok eszünkbe jutnak, az is memóriánkba villanhat, hogy rendszeresen a legboldogabb államok közé sorolják őket, hogy az apák gyedre mehetnek, ami nem az anyákéból vonódik le, hanem hozzáadódik ahhoz, hogy a szociális védőháló erősebb, és a többi.
Pont azokban a pontokban erősek, amelyekben az ENSZ szerint egy nő általában kiszolgáltatottabb. Hazánkban ez sajnos nem ennyire egyértelműen valósul meg, hiszen az idős, beteg családtag vagy a tartós beteg, fogyatékossággal élő gyermek gondozása rendszerint anyai feladat, ahogyan a szülői értekezleteken is kakukktojás az a néhány apuka, aki beül a sorokba.
Anyák rohangálnak különóráról különórára a gyerekkel, és őket rúgják ki, amikor túl sok táppénzre mentek az ovissal.
A gondoskodás itt női feladat, mifelénk a pénzt a férfiaknak kellene keresnie. Pláne, mert ő nem megy majd el szülni orvul, hanem boldogan rohan be nap mint nap családfenntartani.
Itt nem elég pár jó példa
És ennél van lejjebb, jóval lejjebb is: Észak-Afrika például 62,6 százalékos egyenjogúságig jutott csak, abszolút sereghajtóként a kontinensek között. Tény és való, hogy mi jó helyzetben vagyunk globálisan szemlélve a körülményeket. De elég ez vajon?
Természetesen nem. Amíg ezek az egyenlőtlenségek határozzák meg a viszonyokat, melyek közt élünk – még 131 évig, ha csökkenő mértékben is –, addig ezek alakítják a következő generációk hozzáállását és attitűdjeit.
Már ez épp elég baj, mert hiába van egy, két, ötezer, százezer nő, aki saját hajánál fogva húzza ki magát a gender bias mocsarából, ők olyan fecskék, akik nem képesek nyarat csinálni.
Túl kevesen vannak, túl kis, még ha közösségi szinten jelentős szerepet is töltenek be. Tágabb családomban szinte csak ilyen nők élnek, mégis köztük is van, aki koppant az üvegplafonon, pedig ha férfiként dolgozna ugyanezzel a tudással és mentalitással, belemenős nagykutya lenne.
Ez az érdek a valódi közérdek
Ha a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, akkor több tehetséget fedeznek fel, több Karikó Katalin talál fel nagyszerű dolgokat, több Hosszú Katinka nyer világversenyeket, több Enyedi Ildikó készít nagyszerű filmeket. Nemzetközi példák mutatják, milyen minőségi változásokat hoz egy női vezető egy vállalatban, a női kvóta pedig bizonyított már elégszer a gyakorlatban. De ehhez a nőket tényleg és minden szinten egyenrangú felekként kell kezelni, legyen szó arról, hogy nem vitatjuk el tőlük az áldozat szerepét olyan helyzetben, mint amilyen például Renner Erikáé, és nem kicsinyeljük le őket kisebb vagy nagyobb plénum előtt sem kínos jelzőkkel. Nem nagyon engedhetjük meg magunknak azt, hogy a Föld népességének felét másodrendű rangra taszítsuk: a klímaválság nem a küszöbön van, hanem mire észrevettük, már rég páros lábbal rúgta be az ajtót, ledobálta a tiszta ruhát a szárítóról, tejet öntött a számítógépekbe és felgyújtotta a nappalit. Amikor olyan válság előtt állunk, amelyet nemhogy megoldani nem tudunk, de nem is értünk még teljesen, mindenkire szükség van, mert ki tudja, talán a következő Greta Thunberg hozza a megoldást. Tévedés azt hinni, hogy az egyenjogúságra a nőknek van szüksége: ez alapvető érdeke mindenkinek.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
