catcalling utcai zaklatás

A catcalling az utcai zaklatás egy formája. Nemcsak az a baj vele, hogy kellemetlen élményt jelent a nők számára, hanem az is, hogy általa megerősítést nyernek a tradicionális nemi szerepek: a férfi mint aktív ágens, a nő mint passzív befogadó jelenik meg az interakcióban. Mivel ezek a megjegyzések, gesztusok a nők külsejére hívják fel a figyelmet, hozzájárulnak annak a kultúrának a fenntartásához, amelyik szexuális tárgyként kezeli a nőket. Miért érzik férfiak feljogosítva magukat arra, hogy odamondják ezeket a dolgokat a nőknek anélkül, hogy a beleegyezésüket kérték volna, vagy lennének olyan nexusban, hogy ez oké legyen?

Ezt mérték a kutatásban

Kari A. Walton és Cory L. Pedersen úgy gondolják, noha a catcalling csökkentéséhez szükség volna a benne részt vevő férfiak megértésére, mindeddig kevés tudományos figyelmet kapott a téma. Ezt a hiányt próbálták orvosolni legújabb vizsgálatukban. Összesen 258 heteroszexuális férfit (16–75 év közöttieket) vontak be a kutatásukba, hogy feltérképezzék a catcalling gyakoriságát, a mögötte meghúzódó motivációkat és azokat a sajátosságokat, amelyek megkülönböztetik azokat a férfiakat, akik ilyen gesztusokat tettek az elmúlt egy évben azoktól, akik nem. A tanulmány legfontosabb eredményeit a PsyPost cikke alapján foglaljuk össze. 

Többségük nem akar rosszat

Az adatokból kiderült, hogy a megkérdezett kanadai férfiak 33 százaléka követett el az előző évben catcallingot (azaz fixírozott egy nőt, kacsingatott rá, füttyögött neki vagy hangosan megjegyzést tett rá). Amikor megkérdezték tőlük, miért csinálják ezt, a többségük válaszából úgy tűnt, nem akarnak kárt okozni. A leggyakrabban hangoztatott okok a következők voltak: 85 százalék azt mondta, szerette volna kimutatni, hogy tetszik neki a nő; 83 százalék a szexuális érdeklődését akarta kifejezni; 73 százalék úgy vélte, a catcalling a flörtölés normális módja. Akadtak azért olyanok is, akik nyíltan nőgyűlölő okokra hivatkoztak. 7 százalékuk például arra, hogy megveti a feminizmust és így akarja megbüntetni a nőket azért, mert megpróbálják elvenni a hatalmat a férfiaktól. 6 százalékuk azt akarta elérni, hogy a nő tudatában legyen saját magának.  

Szerintük így kéne reagálniuk a nőknek

„A férfiakat elsősorban az ösztönözte, hogy hangot adjanak az érdeklődésüknek, hízelegjenek, flörtöljenek. Ugyanakkor a catcallingot végrehajtók fele azt mondta, hogy így akart javítani a saját hangulatán, mert ez az, amitől beindul. Arra is történt utalás, hogy az áldozat kihívóan öltözködött, és az elkövető csak erre reagált. Kevés résztvevő számolt be arról, hogy nyilvánvaló ellenszenv vagy megvetés motiválta volna” – nyilatkozta a PsyPostnak Kari A. Walton. Leggyakrabban azt várták a férfiak, hogy a nők majd barátságosak vagy kacérak lesznek. A válaszadók 85 százaléka remélte, hogy a nő mosolyogni fog viszonzásul; 81 százalék, hogy flörtölni fog; 78 százalék azt, hogy beszélgetni fognak; 73 százalék pedig, hogy a nő majd hízelgőnek érzi a gesztust. Ennél lényegesen kevesebben keresték a negatív reakciókat: 12 százalék remélte, hogy a nő sokkot kap; 9 százalék, hogy megfélemlítve érzi magát; 5 százalék, hogy haragudni fog. Ezek az adatok azért így is távol esnek a megnyugtatótól. 

Kibújik a szög a zsákból

A catcalling, bármennyire is ártatlan jelenségnek tűnik, komoly, a nők elnyomásához szorosan kapcsolódó társadalmi probléma. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a füttyögő férfiak magasabb pontszámokat értek el az ellenséges szexizmus skálán, több férfiasságot tulajdonítottak saját maguknak és nagyobb fokú toleranciát tanúsítottak a szexuális zaklatással szemben, mint azok a férfiak, akik nem valósítanak meg ilyen viselkedéseket. Magasabb értéket értek el az ún. társadalmidominancia-orientációt mérő kérdőíven is, azaz az egyenlőséggel szemben a fennálló hatalmi rendet támogatták, a férfiak uralmát a nők felett. „Bár azt állították, cselekedeteikkel nem akarják lealacsonyítani vagy bántani a nőket, az attitűdjeik és a viselkedésük nem volt összhangban ezzel a szándékkal. Már csak azért sem, mert a nők hajlamosak negatív tüneteket megtapasztalni a catcallinghoz kapcsolódóan” – hangsúlyozta Walton.    

Módszertani torzítások

A szerzők arra is kitérnek, hogy több válaszadó valószínűleg félreérthette a catcalling fogalmát, és olyan közeledési kísérleteket is idesoroltak, amelyek őszinték, fokozatosak, kölcsönös beleegyezésen alapulók voltak. Ezért a tanulmány megállapításai vélhetően túlbecsülték a jó szándékú férfiak számát, és alábecsülték a catcallingot mutató és nem mutató férfiak közti különbségeket. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a résztvevők többsége kaukázusi (fehér), egyetemi végzettségű személy volt, akik arról számoltak be, hogy az utcai zaklatás burkoltabb formáit (például fixírozás, kacsintás, ruhára vagy hajra tette kommentek) követték el, ráadásul nem is túl gyakran. Kétségtelen, hogy mások ennél is tolakodóbb módon vannak jelen a publikus térben. A jövőbeli kutatásoknak jó lenne ezeket a férfiakat is elérniük. Persze a legjobb az lenne, ha senki nem érezné feljogosítva magát, hogy idegen emberekre kéretlen megjegyzéseket tegyen, és bárki eljuthatna A pontból B-be úgy, hogy közben biztonságban érezné magát.