Bajnok Ildikó konduktor

Ildikónak érettségi után fogalma sem volt, hova menjen továbbtanulni. Egy ismerőse javasolta, hogy próbálja meg a Pető András Főiskola konduktor szakát, ő viszont akkoriban még a konduktor szó jelentésével sem volt tisztában. Utánaolvasott, majd elsőre felvették konduktor-tanító szakra. Hamar kiderült, hogy a gyerekekkel remekül megtalálja a közös hangot, képes mosolyt csalni az arcukra, és elég gyorsan meg tudja vigasztalni őket.

A Pető Intézet után évekig dolgozott különböző korosztályokkal Németországban, többek között egy rehabilitációs klinikán, tizenhét évig erősítette a Honvéd Kórház csapatát, jelenleg ismét a Pető Intézetben dolgozik, emellett alapítványok, szervezetek munkáját segíti tanácsadóként.

„Egyáltalán nem bántam meg, hogy a konduktorságot választottam hivatásomul. A mai napig szeretem, amit csinálok, és szerencsére már sok ezer baba és kisgyerek életesélyein javíthattam. Hiszem, hogy ezt a feladatot kaptam fentről, s hozzá adottságot, lehetőségeket és erőt. Az, hogy a nagy nehézségekkel küzdő apróságoknak úgy tudok segíteni, hogy közben mosolyognak, elmondhatatlan örömmel tölt el, ráadásul a szüleik is nyugodtabban mennek el tőlem, mint ahogy érkeztek, mert érzik: van megoldás, kiút a gyermekük számára. Nem utolsósorban az is boldogsággal tölt el, hogy a tapasztalataimat átadhatom a kollégáknak is" – mondja Ildikó.

Munkájának lényege, hogy komplex fejlesztő módszerével aktív és önállóbb élethez segíti a kicsiket. „A Pető-módszer lényege, hogy még súlyos sérülés esetén is lehetőség van aktivitás révén bizonyos fokú önregenerálódásra. Fontos, hogy a mozgássérült gyerekek vagy babák visszanyerjék elvesztett képességeiket, képesek legyenek aktív és minél önállóbb életre. Játékos formában, az életkori sajátosságokat és teljes személyiségüket figyelembe véve foglalkozom a hozzám érkezőkkel. Az ének, a mondóka, a vers ritmust ad a mozdulatoknak, meghatározza a tevékenység ütemét, kiváltja és fenntartja a mozgást, és sokat játszunk is.

Munkám során elsősorban a klasszikus Pető-eszközöket használom: ilyen például a fapriccs, melynek tetején rácsok vannak, de a rácsok közé plusz kapaszkodókat is be lehet tenni, így segítve a mozgást. Van egy különleges székünk, melynek a hátulja olyan, mint egy bordásfal. A gyerekek így nemcsak ülhetnek rajta, hanem kapaszkodónak is használhatják, vagy ezt tolva tanulhatnak járni is.

Ildikó most egy kék karikára mutat. „Ezek a karikák különböző színben és méretben kaphatók. Akkor használjuk őket, ha egy gyerek nem képes összekulcsolni a kezeit. Ha ráfog a karikára, az összekulcsoláshoz nagyon hasonló helyzetbe tudom a kezeit hozni, és innentől kezdve már csak finomhangolni kell a mozdulatot. Egyébként a játékok 90 százaléka a sajátom, de sokat kaptam szülőktől, és akadnak olyanok is, amelyeket magam készítettem.

Itt van például ez a Medve sajtos dobozból készült csörgő, vagy a színes kupakokkal teli átlátszó flakon. A picik ámulva nézik, ahogy gurul előttük, és megpróbálnak utánakúszni”– magyarázza a szakember.

Bekka története

Ildikó szerint ehhez a hivatáshoz sok türelemre és kreativitásra van szükség, és az sem árt, ha az ember jó kondiban tartja magát, ugyanis sokszor előfordul, hogy a konduktornak egy teljes testet kell megtartania, miközben még énekel is. „A fizikai igénybevétellel nem igazán törődöm, sokkal inkább megvisel az, amikor látom,hogy egy baba lemaradása már nem a „majd behozza, adjunk még időt” szintű, és ezt a szülőkkel is közölnöm kell. Ilyenkor én próbálok lelket önteni beléjük, de amikor nem látják, én is elsírom magam” – árulja el.

Szerencsére Ildikó egyik kis páciense, Bekka már túl van a nehezén. A kislány extrém kicsi súllyal született, hosszú ideig lélegeztetőgépen volt, és úgy tűnt, hogy egyik szemére teljesen megvakul. „Pár hetesen hozták hozzám fejlesztésre a szülei, akiket jól ismerek, ugyanis a másik lányukkal is foglalkoztam korábban. Bekka kicsit lassabban fejlődik, mint a kortársai, de nagyon büszke vagyok rá, mert két hete elkezdett önállóan járni, ügyesen lépked, mosolyog, beszél és játszik. A mozgást mindig tudatosítom benne: egyes szám első személyben hangosan elismétlem labdagurításkor, és a karomat kinyújtom. Az ismétlés egy idő után rögzül, és kimondáskor beindítja a cselekvést. Hagyom azzal játszani, amivel az általam ajánlottak közül szeretne, de arra nagyon ügyelek, hogy úgy és olyan mozdulatokkal játsszon, ahogyan én szeretném. Óvatos vagyok azzal, mennyi ideig ingerlem, gyakoroltatom. Ha nagyon lefárasztom, izomláza lesz, és esetleg nem lesz képes fejlődni a következő alkalommal."

„Hiszem, hogy mindenki kap egy mécsest, amivel egy kis fényt, de akár egész nagy lángot is gyújthat, és jóra használhat. Van, amikor még tartani is nehéz ezt a mécsest, sőt előfordul, hogy kihuny a lángja. Ilyenkor jó, ha segítségünkre siet egy másik segítő, a kihozza a saját mécsesét, és ad a lángjából. Életben tartani a lángot, minél többeknek adva belőle és segíteni – erre törekszem, és nem csak a hivatásomban.”