Hasítanak a pattanásnyomkodó videók a neten: már azt is tudjuk, miért

Az utóbbi években az egyik legmegosztóbb internetes trendet jelentik azok a videók, amikben különböző pattanásokat, mitesszereket és cisztákat nyomkodnak ki és távolítanak el, miközben a folyamat minden részletét nyomon követhetjük.

Míg sokan undorodva gondolnak ezekre a videókra, dr. Sandra Lee-nek, az internet talán leghíresebb pattanáskinyomó doktorának a YouTube-csatornáján közel 7 millió feliratkozó van, ráadásul több videónak a nézettsége elhagyta már a 10 milliót is. Elsőre meglepő lehet a rengeteg pozitív visszajelzés, amit a videók alatt találunk. Az azonban, hogy miért élvezik egyesek, hogy egyértelműen undorító dolgokat néznek, pszichológiai jelenség.

Van rá tudományos magyarázat 

Egy friss idegtudományi kísérlet során azt vizsgálták, hogy mi történik az agyban, miközben az emberek pattanásnyomkodó videókat néznek. A kutatás során fMRI-vel vizsgálták a résztvevők agyát, miközben háromféle videót mutattak nekik: olyanokat, amikben pattanásokat nyomkodnak, olyanokat, amikben egy gőztisztító működik, illetve olyanokat, amikben egy szökőkút látszott. A résztvevők között volt olyan, aki szívesen nézte a pattanásos videókat, míg mások nem. Az MRI-s vizsgálat mellett a résztvevők kérdőívben rögzítették az általános és az undorító videókkal kapcsolatos érzéseiket is.

A kérdőívek eredményeiből kiderült, hogy azok a résztvevők, akik szívesen néznek mitesszeres videókat, kevesebb dologtól undorodnak, mint a többiek. Az fMRI-s adatok alapján elmondható, hogy azoknál az embereknél, akik élvezettel nézték a bőr tisztulását, az agy frontopoláris területe aktiválódott a videók közben. Ez az a terület, ami a cselekvési szándékok kódolásában és a motoros döntések kimenetelének előrejelzésében játszik szerepet, ezért nem elhanyagolható a tény, miszerint a videók a bőrhiba bemutatásával kezdődnek, a nézőket pedig a tályog kiürülésének pillanata tartja izgalomban.

Szemben a fent említett csoporttal, azoknak az agyában, akik egyáltalán nem élvezték a nyomkodós videókat, a nucleus accumbens agyi terület egyszerűen deaktiválódott. Ez felelős egyébként az öröm megéléséért, de a nemkívánatos események elkerülésében is szerepet játszik. Ennek a területnek a deaktiválását általában az undor érzésével társítják.

A vizsgálatok eredményei alapján a kutatók két különböző elméletet fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy egyesek miért imádják a pattanásnyomogató videókat, míg mások viszolyognak tőle:

  1. Az undor szabályozásának képességében mutatkozó különbségeken múlik, hogy bírjuk-e a nyomkodós videókat. Az undor olyan érzelem, ami segít távol maradni az egészségünket veszélyeztető dolgoktól, legyen az mérgezés (például romlott étel) vagy fertőzés (például egy üszkösödő seb). Bár a pattanásos videók undorítóak, nem jelentenek valós veszélyt a nézőre, mint ahogy egy horrorfilm közben sem kerül életveszélybe az ember. Azok az emberek, akik bírják a nyomkodós videókat, valószínűleg könnyebben kontrollálják az undor érzését.
  2. Egy másik ok lehet a negatív tartalom iránti kíváncsiság. Korábbi kutatások eredményei szerint ugyanis bizonyos negatív tartalmak aktivizálhatják az agy jutalmazási rendszerét. A kíváncsiság is egy módosult tudatállapot, ami ugyanazokat a jutalmazó agyi területeket aktiválja, mint a csokoládé, a szex vagy a különböző élvezetet kiváltó, addiktív drogok. Így hiába a negatív tartalom, a társított érzés bizony pozitív lesz.
Oszd meg másokkal is!
Mustra