Gyereket nevelni mindenki tud? 2020 legjobb szülőséges cikkei egy helyen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gyereknevelés olyan terület, amihez nem csak azok szeretnek hozzászólni, akik maguk is érintettek. A felnövekvő generiációk alkotják majd hazánk népességét, nem mindegy hát, hogyan gondolkodnak, milyen képességeik vannak és hogyan bánunk velük a legérzékenyebb időszakukban. Épp ezért örülünk neki, hogy szeretitek azokat a cikkeket, amelyekben szakértő segítségével járunk utána egy-egy nehezebb témának.

Az idei évet erősen nyitottuk Szalay Ági pszichológus, coach cikkével, aki elmagyarázta, mit csinálnak jobban a dánok az életvezetés és a gyereknevelés terén. Érdemes tanulni tőlük, ugyanis minden típusú intelligencia terén jobb teljesítményt nyújtanak a többi országnál. Ehhez olyan oktatási rendszert építettek ki, amelynek szerves része a konfliktuskezelés megtanulása, ovitól kamaszkorig kötelező az empátiaóra, kiemelt hangsúlyt kap a közösségépítés és a másság elfogadása. Vitatkozhatunk az ideológián, de a recept nagyszerűen működik.

Nagyon szerettétek azokat az anyagokat is, amelyekben a kamaszok zűrös világát próbáltuk meg kicsit érthetőbbé tenni. Ebből a cikkből kiderült, hogy valóban másképp működik a tinédzserek agya, nem szándékosan olyan fáradtak, enerváltak és szemtelenek. Amikor apróságokon borulnak ki, vagy egész nap a telefonon lógnak, annak is egyértelmű biológiai magyarázata van. A lázadásukat pedig nemhogy elnyomni kéne, hanem kihasználni: nem olyan nagy baj, ha a jól megszokott rendszert valaki megkérdőjelezi és esetleg javítana rajta.

Ha pedig kompetens felnőtteket szeretnénk nevelni belőlük, szükség lesz arra, hogy az önállóságuk fejlődhessen. Ahelyett, hogy mindent megcsinálnánk helyettük a házimunkától kezdve a dolgozatokig, inkább adjunk egyre több, korukhoz és képességeikhez illő feladatot. Így válnak magabiztos, önálló fiatalokká, akik tudják, hogy a problémák az élet szerves részét képezik, s nem megijednek tőlük, hanem megoldják őket.

Márciusban már egészen más történések foglalkoztatták az egész világot: a koronavírus-járvánnyal járó online oktatás és bezártság alaposan felforgatta az életünket. Miközben szülőként azt sem tudtuk, hol áll a fejünk, a gyerekeink is szenvedtek a kortárs közösség hiányától, a bizonytalanságtól. A kamaszok ahelyett, hogy távolodhattak volna a szüleiktől, kénytelenek voltak önállóságukat feláldozva otthon maradni. Hogy ez milyen hatással volt rájuk, kiderül Milanovich Dominak a Vadaskert kórház pszichológusaival készített interjújából.

A járványhelyzetben át kellett értékelnünk a számítógépekhez és képernyőkhöz fűződő viszonyunkat is. Amit eddig tiltottunk, az idén az oktatás és a szórakozás eszközévé vált. Még többet kellett küzdenünk azért, hogy a gyerekek ne a képernyőt bámulják szó szerint egész nap. Nir Eyal, a Stanford Egyetem tanára segítségével megtanulhattuk, hogy milyen folyamatok állnak a kialakuló képernyőfüggés mögött: kiderült, hogy ha ezekkel érdemben foglalkozunk, sokkal könnyebb dolgunk lesz az okostelefonozás elleni harcban is.

Ha már harc, akkor említsük meg az egyik legnagyobb vitákat kavaró cikkünket, ami az anyatejről és a szoptatásról szólt. Ez ismét egy olyan terület, ahol mindenkinek határozott véleménye van, de mi azért megkérdeztük dr. Sztahovits Petra csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvost, laktációs szaktanácsadót, a Szoptatásért Magyar Egyesület elnökét, hogy konkrét kutatási eredményekkel és tényekkel segítse az érdemi előrehaladást. Ugyanis nem azzal van baj, ha valamit még nem tudunk, hanem azzal, ha azt hangoztatjuk körömszakadtunkig, amiről csak azt hisszük, hogy tudjuk. 

Ha már szóba került a szoptatás, felmerül az a kérdés is, mennyi meztelen bőrt engedjünk látni az anyukákból? Most nem a nyilvános szoptatásra gondolunk, hanem az otthon, négy fal között töltött időre. Szabad-e együtt fürdeni a gyerekkel, láthatja-e, ahogy anya vagy apa átöltözik, vagy csak épp ruhátlanul pihen? Cziglán Karolina pszichológus segítségével néztünk utána, mi az a fajta meztelenség, ami ártalmasnak számít, és mi az, ami valójában teljesen természetes. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.