A fertőzéses betegségek a történelem folyamán nagy árat követeltek az emberiségtől: a bubópestis például az európai népesség közel 25 százalékával végzett a 14-15. században. Azt mondhatjuk tehát, hogy a félelem egy őseinktől örökölt, teljesen adekvát érzelmi reakció egy vírus terjedésének idején. Pszichológiai szempontból azonban nagyon fontos értenünk, hogy hogyan működnek ezek a félelmek, miként gondolkodik és viselkedik az emberek többsége, amikor egy ekkora fenyegetéssel szembesül. Milyen hatással vannak ezek az érzelmek a kockázatok észlelésére, a döntéshozatali mechanizmusokra vagy a csoportközi viszonyokra? Járványpszichológiai sorozatunk első részében ezeket a témákat járjuk körül.
Járványpszichológiai sorozat a Díványon
A koronavírus-járvánnyal szemben csak akkor vagyunk képesek hatékony válaszokat adni, ha összefogunk. Ez a tudományos világra éppúgy igaz, mint az élet más területeire. Persze az orvosoknak, biológusoknak kiemelt szerepe van a vírus sajátosságainak megértésében, ezáltal a kezelési módok azonosításában, az ellenszer kifejlesztésében. Ugyanakkor minden terület hozzá tud járulni a védekezéshez a saját tudásanyagával. Mivel a krízis maga komoly pszichés megterheléseket ró ránk, illetve a kezeléséhez tömegek viselkedésváltozására van szükség, így a társadalom- és viselkedéstudományok kitüntetett fontossággal bírnak abban, hogy a lehető legoptimálisabb járványügyi válaszokat adjuk.
Ezt felismerve látott hozzá Jay Van Bavel (New York-i Egyetem) és Robb Willer (Stanford Egyetem) a releváns kutatási területek áttekintéséhez, amely kezdeményezéshez végül 34 kollégájuk csatlakozott a világ számos előkelő kutatóintézetéből. A közös munka eredménye egy olyan tanulmány lett, amely a már meglévő lélektani ismeretek összegzésével igyekszik felhívni a döntéshozók figyelmét arra, hogy az intézkedések megtervezése, kivitelezése, kommunikációja során vegyék számításba az emberi működés jellemzőit. Hogyan lehet egy több millió főből álló, alapvetően szétszakadt társadalomban felerősíteni a proszociális, azaz a segítő viselkedéseket? Hogyan lehet elérni, hogy a félelem és az ellenségeskedés helyett az együttműködés domináljon? Mit lehet kezdeni a magánnyal és a szorongással? Hogyan lehet támogatni a közösség leginkább sérülékeny tagjait? Legújabb sorozatunkban ezekre a kérdésekre keressük a választ. A cikkekben említett témákhoz tartozó hivatkozásokat Bavel és Willer eredeti munkájában találjátok, az alábbi linken.
#1 A közösségi média mindent felerősít
„Más kárán tanul az okos” – tartja a közmondás. A túlélésünk szempontjából valóban fontos, hogy meg tudjuk figyelni a fajtársaink küzdelmét, és anélkül tudjunk megoldási módszereket elsajátítani, hogy mi magunk lennénk közvetlen veszélynek kitéve. A pszichológiában ezt a mechanizmust nevezik vikariáló, azaz behelyettesítő tanulásnak. Mások obszervációján túl idetartozhat az is, amikor könyvekből, filmekből, újságokból tájékozódunk, vagy éppen a közösségi médiából. Noha a vikariáló tanulás rendkívül adaptív, a modern világban nagyon nehéz feldolgozni azt a nagy mennyiségű ingert, amellyel az interneten bombáznak minket. Persze a közösségi média fontos információforrás is, illetve a mindenkori hatalom lényeges ellenőrző mechanizmusa, hiszen jóformán bárki felhasználhatja a nyilvánosság erejét arra, hogy egy adott problémára felhívja a figyelmet. Emellett azonban azzal is érdemes tisztában lennünk, hogy a több mint 3 milliárd felhasználó között villámsebesen terjedhet mindenféle érzelem is, amelyet szinte észrevétlenül, automatikusan veszünk át egymástól. Az ún. érzelmi fertőzés hatására nagyon sok extra félelem is keletkezhet bennünk, ami ahhoz vezethet, hogy még nagyobbnak lássuk a fenyegetést.
#2 A jövőre készülünk, így nagyobb tere van a torzításoknak
Az embernek egyedülálló kapacitása van arra, hogy ne az örök jelenben éljen, hanem jövőbeli eseményeket vételezzen elő. Ez a képesség teszi lehetővé, hogy terveket szőjünk, készülni tudjuk, megelőző stratégiákat gyártsunk. Ilyenkor tehát a jövőbeli énünket védjük meg valamitől, arra törekszünk, hogy minimalizálni tudjuk a bajt. Ez az időbeli hézag azonban azt is jelenti, hogy még tágabb tere lesz a gondolkodásbeli torzításoknak. Ráadásul maga a vírus láthatatlan, hírek ide vagy oda, sok ember számára nehezen megfogható. Így egyfajta illuzórikus optimizmusba ringathatjuk magunkat, melynek során azt gondolhatjuk, hogy minket és a szeretteinket valószínűleg nem fog megfertőzni a vírus. Ha ezt hisszük, kisebb eséllyel fogjuk betartani azokat az óvintézkedéseket (például fertőtlenítés, kézmosás, társas távolságtartás), amelyek csökkenthetnék a vírus terjedését. Bármilyen közegészségügyi kampány tehát csak akkor lehet sikeres, ha kalkulál ezekkel a torzításokkal.
#3 Az undor bizalmatlanságot szül
Evolúciós szempontból egy másik adaptív mechanizmus az undor, amely nem véletlenül a 6 alapérzelem egyike. Ez biztosítja ugyanis, hogy távol tartsuk magunkat a rohadt ételektől, a piszkos tárgyaktól vagy az olyan emberektől, akiknek betegségeik vannak. Természetesen az értékrendünk „békeidőben” felülírja ez utóbbi reakciót, ám járvány idején intenzívebbé válhatnak az ösztönös válaszaink. Mindez arra is hatni fog, hogy milyen benyomásokat alakítunk ki másokról. Minél jobban aggódunk a saját és a szeretteink egészsége miatt, annál nehezebb jóindulatú értelmezéseket adnunk, amikor mások viselkedésének okairól gondolkodunk, így hajlamosabbak lehetünk elítélni őket. Az is természetes ilyenkor, hogy az emberek többsége a döntéshozók intézkedéseit is bizalmatlanul fogadja (pláne ha évek óta és a jelenlegi helyzetben is nagyfokú gátlástalanságról tesznek tanúbizonyságot, és továbbra is fontos motiváció számukra a hatalomvágy). A bizalmatlanság enyhítéséhez a rendszeres kommunikáció nem elég: őszinteségre és átláthatóságra is szükség van (olyan légkörre, ahol az újságírói kérdéseket tisztességgel megválaszolják, és a sajtó munkatársait nem új büntető törvénykönyvi passzusokkal fenyegetik).
#4 A pozitív példák rengeteg erőt adhatnak
Szerencsére a közösségi média nemcsak a negatív, hanem a pozitív érzelmek megélését is fokozhatja. Elképesztően erőteljes, amikor láthatóbbá válnak azok az emberek, akiknek az erkölcsi iránytűjére felnézhetünk. A lélektanban morális elemelkedésnek (moral elevation) hívják azt az állapotot, amikor mások önzetlen tettei minket is inspirálnak, a hatásukra mi magunk is kedvesen, jószívűen cselekszünk. A példaképek rendszeres bemutatása abban segít, hogy ne feledkezzünk meg az értékeinkről, hanem aktivizáljuk őket. Nagyon fontos, hogy a média továbbra is közvetítse a hétköznapi hősök, a politikusok vagy a hírességek tiszteletre méltó cselekedeteit, hiszen az általuk meghozott áldozat másokból is odafordulást és segítő viselkedéseket válthat ki.
#5 Beindulhatnak a csoportok közötti konfliktusok
A történelemben számos példát láthatunk arra, hogy a félelem erőszakot szül. A bubópestis idején történt például a katalánok meggyilkolása Szicíliában, működésbe léptek a zsidók elleni pogromok, egyre több koldust és szerzetest támadtak meg. Noha egy pandémia nem feltétlenül vezet tömeges erőszakhoz, ennek a veszélye fokozódhat. A diszkrimináció kiugró eseteire, illetve az előítéletes alapú inzultációkra pedig már a koronavírus kapcsán is vannak példák: több országban jelentették, hogy a Vuhanról szóló hírek időszakában megnőtt az ázsiai emberek ellen elkövetett fizikai támadások száma. Az emberek többsége hajlamos lehet előítéletesen viszonyulni azokhoz, akiket a vírus forrásaként észlel. Ráadásul a kutatások szerint minél inkább fenyegetve érzik magukat az egyének a betegség által, annál kirekesztőbbek, ellenségesebbek lesznek, csökken bennük az empátia a társadalmilag tőlük távolabb lévő csoportok tagjai iránt, gyakrabban ítélnek el vagy büntetnének meg másokat, extrém esetben pedig már nem is tartanák őket igazi embernek, azaz dehumanizálnák őket. A betegségnek való kitettség magasabb észlelése az ún. etnocentrizmus magasabb szintjével is együtt jár: ez azt jelenti, hogy a személy még inkább úgy éli meg, hogy az ő nemzete, etnikuma a világ közepe, ehhez képest mások szempontjai teljesen elhalványulnak előtte. Ezeket a pszichés mechanizmusokat politikai célokból meglovagolni, és tovább uszítani a lakosságot a „migránsok” , az irániak vagy éppen Brüsszel ellen, nemcsak elfogadhatatlan, de roppant veszélyes is.
#6 A járvány hatására egy nagyobb közösség részei is lehetünk
Ha felelős vezetőkről van szó, a pandémia arra is lehetőséget adna, hogy csökkentsük a vallási, az etnikai, a politikai ellentéteket. Mi kellene ehhez? A pszichológusok a fölérendelt kategorizáció kifejezéssel jelölik azt, amikor a saját csoportunkba tartozónak kezdünk sorolni olyanokat, akiket eddig külső csoporttagként definiáltunk. Ez a folyamat részben spontán módon is beindulhat, hiszen mi most mindannyian egy hajóban evezünk, és a vírus az, amit le kell győznünk. Ugyanakkor mindezt a nyilvános kommunikációval is meg kell támogatni: elengedhetetlen, hogy a döntéshozók mindenkihez beszéljenek, illetve nemcsak szóval, hanem tettekkel is a kooperáció fontosságára hívják fel a figyelmet. Minden olyan erőfeszítés, amely az egyének, közösségek, kormányok együttműködéséről árulkodik, most különleges jelentőségre tehet szert. Lényeges lenne olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyekben a mi határai kitágulnak, s közben a társadalom leginkább marginalizált tagjait sem hagyjuk magukra.
Vegyél részt az ELTE-PPK Szociálpszichológia Tanszékének kutatásában!
Hogyan befolyásolja a mindennapi életünket a koronavírus, és hogyan küzdünk meg vele? Ezt vizsgálják a pszichológusok egy nemzetközi összefogással létrejövő, nagy ívű projekt keretében, amelyhez több mint 20 ország csatlakozott, köztük dr. Kende Anna vezetésével Magyarország is. A tudósok célja, hogy megismerjék az emberek gondolatait, érzéseit, motivációit, félelmeit a vírussal és annak gazdasági következményeivel kapcsolatban, illetve a válaszokon alapulva gyors intervenciókat dolgozzanak ki, amelyekkel tovább lassíthatjuk a vírus terjedését, valamint mérsékelni tudjuk a társas kapcsolatokra gyakorolt káros hatásait. A kérdőív bárki számára elérhető az alábbi linken, a kitöltése kb. 20 percet vesz igénybe. Az egyszeri részvételen túl az is nagy segítség, ha az elkövetkezendő hetekben még két rövid adatfelvétellel megkereshetnek a kutatók, erről bővebb információkat szintén a megadott linken találsz.
#7 Az érzelmek az ítélőképességünkre is hatnak
Az emberek sokszor használják arra az érzéseiket, hogy felmérjék a veszélyek nagyságát, motiválják a cselekvéseiket, irányt szabjanak a gondolkodásuknak. Ezeknek a természetes folyamatoknak azonban hátrányai is lehetnek, például akkor, amikor az érzelmi információk olyan túlsúlyba kerülnek a helyzetértékelésünkben, hogy már a számszerű kockázatokat is helyettesítik. Ez részben azért fordulhat elő, mert az általunk megélt érzelem minősége (pozitív vagy negatív) eleve az azzal kongruens, azoknak megfelelő információk irányába terel minket anélkül, hogy ennek a tudatában lennénk. A negatív érzelmeink fokozódásával tehát hajlamosabbak vagyunk a negatív információkat keresni, beengedni a rendszerünkbe, majd ezeknek nagyobb súlyt adunk a döntéshozatali folyamatainkban. Ráadásul minél több negatív érzelmet élünk át, annál nagyobbnak láthatjuk a veszélyt, aminek hatására tovább fokozódhatnak a negatív érzelmeink. Sajnos mindennek a média is erőteljesen megágyaz, hiszen hajlamos mindent negatívabban tálalni, például rendre többet beszél a halálozási statisztikáról, mint a gyógyultak számáról vagy azokról, akiknek enyhe tüneteik vannak. Ez a negatív keretezés különösen félrevezető lehet azok számára, akik kevesebb információ vagy kognitív kapacitás birtokában vannak. Nagyon fontos tehát, hogy a pozitív keretezés lehetőségét is mindvégig felkínáljuk a sajtóban, hogy enyhítsük a szorongást és edukáljuk a nyilvánosságot.
#8 Félreértés, hogy az emberek pánikolnának
A médiában és a közbeszédben széles körben elterjedt az a hiedelem, hogy veszély esetén az emberek pánikolnak, tehát fejvesztve, túlzásokba esve és önző módokon cselekednek, amivel mindannyiunk túlélési esélyeit rontják. Ezzel szemben viszont a pánik koncepcióját már régen elhagyták a területen dolgozó kutatók, mert azt találták, hogy egyáltalán nem írja le és nem is magyarázza az emberek katasztrófahelyzetben mutatott viselkedését. Sokszor kifejezetten egy másfajta mintázat bontakozik ki: persze mindig lesznek olyanok, akik csak magukkal törődnek, de nagyon sokan figyelemre méltó altruizmust mutatnak, azaz akár még komoly áldozatokat is vállalnak azért, hogy segíthessenek, illetve a legtöbb ember képes az extrém körülmények ellenére is szabályozottan, a normáknak megfelelően viselkedni. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy az emberek a legtöbb esetben nem a túlreagálástól szoktak meghalni, hanem az alulreagálástól, amikor túl későn kapcsolnak, nem figyelnek oda időben a veszély jeleire.
#9 A készletek felhalmozása racionális tett volt
Egy olyan kontextusban, amikor az embereket arra kérik, hogy készüljenek fel önmaguk hosszan tartó izolálására, a tartós élelmiszerek, a wc-papír vagy a szappan vásárlása nem irracionális pánikreakció, hanem jelentésteli, adekvát válasz egy elérhető információra. Ha ezt pániknak tituláljuk, illetve a pánik narratíváját alkalmazzuk az események leírására, azzal éppen ellentétes hatást érhetünk el: aktívan hozzájárulhatunk a pánikkeltéshez, holott pont megelőzni igyekeznénk. Persze előfordulhat, hogy egyesek indokolatlanul vesznek dolgokat, de az alapvetően érthető előkészületeket diszfunkcionális készletfelhalmozássá alakító interpretáció pont azt a közösségi érzést ássa alá, amelyre most mindennél nagyobb szükségünk lenne. Az üres polcok médiabeli mutogatása azt üzeni a nézőknek, hogy a többi ember versenytárs, és ha túl akarunk élni, nekünk sincs más választásunk, mint önzőnek lenni.
#10 A közös identitás lehet a kulcs
Min múlik, hogy az emberek egy krízishelyzetben ne egymás ellen, hanem egymást segítve működjenek? Az egyik legfontosabb tényező a közös identitás: annak megélése, hogy mi mind együtt vagyunk most ebben a bajban, és számíthatunk egymásra. Akkor fogok a másik emberrel törődni, ha átérzem, hogy ő és én egy közösségbe tartozunk, nemcsak azért, mert a családtagomról, a barátomról vagy a kollégámról van szó, hanem azért is, mert ő is itt él, ő is ember. Ez azonban egy nagyon törékeny tudatállapot: ha egyre csak halmozódnak az emberekben a kezeletlen félelmek, ha egy ország vezetői továbbra is gyűlöletet szítanak, akkor rögtön borul az egyensúly, vagy esélye sincs kialakulni. Sajnos mások viselkedését, pláne a politikusokét, most sem tudjuk kontrollálni, hatni is csak kevéssé tudunk rájuk. Erről persze soha nem szabad lemondanunk, de már az is rengeteget számít, ha arra oda tudsz figyelni, hogy a saját megnyilvánulásaidban az empátia, a szolidaritás, az együttműködés érvényesüljön. Ez nem lesz könnyű, sok érzelmi munkát és rengeteg tudatosságot igényel majd. De ha elég sokan elköteleződünk ezek mellett az értékek mellett, annak érezhető hatása lesz a következő hónapokban.
