Egy több mint 50.000 fős kutatás eredményei borzolták a kedélyeket az onkológiákon és a tehenészetekben egyaránt, a tanulságok azonban néhány fokkal árnyaltabbak az általános pánik szükségességénél.
A tejfogyasztás jelentősen növeli a mellrák kialakulásának kockázatát. Ezt az elhamarkodott következtetést lehetne első blikkre levonni egy, a napokban megjelent, Gary E. Fraser, a Loma Linda Egyetem kutatója által jegyzett óriási kutatás eredményeiből. Az Adventist Health Study-2 névre keresztelt, több mint 50.000 ember bevonásával végzett, utánkövetéses vizsgálatsorozatban kapott számok egyébként valóban meghökkentőek.
Az adatok tanúsága szerint napi átlag fél deci tej elfogyasztása 30 százalékkal növeli meg a későbbi emlődaganat kialakulásának kockázatát. Aki egy pohárral (2,3 deci) is legurít egy nap, annál ez a kockázat az alapérték másfélszerese, míg a mohóbb tejfogyasztók (5-7 deci/nap) 70-80 százalékos kockázatemelkedéssel is számolhatnak.
A legfontosabb dolog most valószínűleg az, hogy ne fújjuk fel ezeket az eredményeket
– ezt már Don Dizon, a Brown Egyetem Nőgyógyászati Onkológiai Intézetének igazgatója mondja, aki szerint mint minden hasonlóan nagyszabású vizsgálat esetében, itt is szükséges volna a kutatási eredmények érvényességi tartományát tisztázni, mielőtt hangzatos, szenzációhajhász cikkek és híradások születnek a témában.
Az egyik szempont például, ami beszűkíti a kutatási eredmények általános érvényét, a többi szempont. Megfigyeléses vizsgálatról van ugyanis szó, amelyben önként vállalkozó résztvevők bizonyos adatokat adtak meg magukról, majd a kutatók ezeket az adatokat elemezték. Csak arról van tehát adat, amit a kutatók megkérdeztek, egy sor más tényező pedig – melyek ugyancsak hatással lehetnek a daganatos megbetegedések kockázatára – nem biztos, hogy szerepelt a vizsgálatban. A résztvevők például mindannyian a híresen egészségesen és híresen sokáig élő hetednapi adventisták közül kerültek ki, ami annyit alsó hangon is jelent, hogy akiket a kutatók vizsgáltak, ők biztosan másképp élik és élték mindennapjaikat, mint az átlagpopuláció. A mellrák kockázata az életkorral párhuzamosan egyébként is nő, így feltételezhető, hogy számos olyan közreműködő faktor lehet még jelen a kialakulásában, amelyek a most elemzett adatkészletben nem szerepeltek.
Oké, de miért?
A tejtermékfogyasztás és a mellrák kialakulása közötti egyenes oksági kapcsolat kijelentése abból a szempontból is aggályos, hogy ehhez szükség volna egy, a teljes folyamatot magyarázó elméletre, valamint több, egymástól független RCT (randomizált, kontrollált) vizsgálatra, melyek eredményei egy irányba mutatnak. A táplálkozási és élelmiszerbiztonsági irányelvek megfelelő átalakítása csak úgy képzelhető ugyanis el, ha pontosan tudjuk, a tejtermékek mely összetevője vagy összetevői felelősek a kockázatnövekedésért, illetve hogy ezek az összetevők az egyes szarvasmarha-tenyésztő és tejtermelő régiókban hogyan jelennek meg, és milyen szabályozás vonatkozik rájuk.
Dizon az eredmények kapcsán felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a kockázatnövekedés kizárólag a menopauzán már átesett nők körében, és csak a hormonreceptor-pozitív daganatok esetében volt szignifikáns – ami ekkora mintaelemszám esetén egy elég komolyan vehető érvényességi korlát. Érdemes végül hangsúlyozni a korábbi kutatások a jelenleginek ellentmondó eredményeit is, amelyek valóban erős érvek amellett, hogy a tej-mellrák összefüggésre a tisztánlátás érdekében több vizsgálat szülessen a jövőben.
