„Az alázattal kapcsolatos akadémiai munkák száma dinamikusan növekszik” – nyilatkozta a The New York Timesnak Daryl Van Tongeren, aki kollégáival nemrég publikált a jelenségről egy áttekintő tanulmányt. Az alázat iránti érdeklődés még mindig újdonságnak számít a szociálpszichológiában és a személyiséglélektanban: a ’90-es években hódító útjára indult pozitív pszichológiával kezdett több figyelem irányulni rá. Ekkor fordultak ugyanis a kutatók az olyan pozitív minőségek vizsgálata felé, mint például a büszkeség, a humor, az optimizmus, a megbocsátás vagy éppen a hála.
Bár a legfrissebb felmérések szerint az amerikaiak 10-15 százaléka kifejezetten alázatos, mindmáig keveset tudunk erről a személyiségvonásról. Az alábbiakból kiderül, hogy az alázatosság miért nem a magabiztosság hiányát jelenti, miként függ össze a meggyőződéseink melletti kitartással és vajon tanítható-e másoknak.
Nem kicsinek látod magad, hanem akkorának, amekkora vagy
Az alázat nem kishitűség vagy álszerénység. Sőt amikor valaki alázatos, meglehetősen pontosan látja önmagát. A pszichológiai kutatások rendszerint két meghatározást használnak a fogalom leírására. Ezek szerint az alázat egyrészt az arra való képességünk, hogy pontosan felismerjük a tehetségeinket és a korlátainkat, másrészt egy olyan alapállás, amellyel rajtunk kívül álló dolgokra tudjuk irányítani a figyelmünket. Ezért is van az, hogy az alázatos ember sokszor nincs tudatában annak, hogy ő alázatos. Nem is nagyon beszél róla. Ha valaki sokat dicsekszik az alázatosságával, kezdj el gyanakodni – a kettő nehezen egyeztethető össze.
#1 Az alázatos emberek képesek fejlődni
Az alázat alapvetően arra tanít meg, hogy maradj nyitott, illetve érts meg két lényeges dolgot: még nem tudsz és egyáltalán nem is tudhatsz mindent. Ha ezt realitásként fogod fel, akkor megengeded magadnak a hibázást. Mivel nem tartod magad tévedhetetlennek, őszintén érdekelni fog mások visszajelzése, amit fontolóra is fogsz venni. Mivel hajlamos vagy az önreflexióra és tisztában vagy a képességeiddel, jó eséllyel azt is látni fogod, hogy merre indulj tovább, hogy növekedni tudj.
#2 Az alázatos emberek kevésbé szélsőségesek
Az összefoglaló tanulmány többek között Krumrei Mancuso és kollégái kutatássorozatát idézi, akik az alázatosság és a politikai nézetek közötti összefüggéseket vizsgálták. Az első kutatásban a tudósok pontozták az önként jelentkező résztvevőket az intellektuális alázatosságuk mentén, tehát az alapján, hogy a politikai meggyőződéseiket mennyire tartották formálhatónak vagy kőbe vésett kizárólagos igazságnak. Azt találták, hogy az alázatosságnak nem az intelligenciához vagy a pártálláshoz volt köze, hanem a kíváncsisághoz, a nyitottsághoz és az önreflexióhoz. Egy soron következő vizsgálatukban csaknem 600 amerikai felnőtt vett részt. Az eredmények azt tárták fel, hogy az alázatosság kérdőíven elért magas pontszám nem attól függött, hogy valaki konzervatív-e vagy liberális, hanem hogy mennyire polarizált a világképe. Ha valaki folyamatosan a mi–ők kategóriában gondolkodik és hajlamos fekete-fehérben látni a dolgokat, nagy valószínűség szerint híján van annak a kognitív rugalmasságnak, ami az alázatosság előfeltétele lehet.
#3 Az alázatos emberek kevésbé agresszívek
Más kutatások azt mutatták ki, hogy az alázatosabb emberekre kevésbé jellemző az erőszak, illetve az, hogy elítélnének másokat. Egy vizsgálatban például megértőbbek voltak egy másik felekezethez tartozó vallási csoport tagjaival, akik épp az ő nézeteiket kérdőjelezték meg. Amikor valaki alázatos, el tudja fogadni, hogy egymással párhuzamosan egyszerre több igazság is létezhet. Így a tapasztalatok szerint az alázatos emberek, noha folyamatosan nyitottak a fejlődésre, kevésbé manipulálhatók a meggyőződéseikkel kapcsolatban, jobban tolerálják az ellentmondásokat és az ambivalenciát.
Pont azokat lehetne tanítani, akiket kevésbé érdemes
Ahogy a fentiekből is látszik, az alázat rendkívül értékes tulajdonság lehet napjainkban is. A tanulmány szerzői szerint ez az a személyiségvonásunk, ami egy hosszú távú párkapcsolatban is szükségeltetik ahhoz, hogy a másik nézőpontját is folyamatosan figyelembe tudjuk venni és képesek legyünk beismerni, amikor tévedtünk. Alázattal – amelynek a sötét oldalát egyelőre nem térképezték fel a tudósok – sokkal nagyobb türelemmel tudunk lenni egymás iránt, és könnyebben megbocsátunk a másiknak. Felmerül a kérdés, hogy miként tudjuk az iskolákban vagy pszichoterápia során tanítani ezt a mentális egészségünk szempontjából lényeges képességet. Elsősorban az okoz kihívást a dologban, hogy pont azok lennének fogékonyabbak a fejlődésre, akiknek kevésbé volna szükségük rá. Akikre pedig igazán ráférne, ők legtöbbször pont a kellő alázat hiányában mutatnak ellenállást az ilyesfajta hatásokkal szemben.
