Az igazmondás, az őszinteség fontos értékünk. Másoktól általában elvárjuk, hogy igazat mondjanak, tudunk súlyosan csalódni, ha valakiről kiderül, hogy nem így tesz – és a legtöbb ember maga is törekszik arra, hogy valós dolgokat mondjon. Az őszinteség az alapja a kommunikációnak, ha nem feltételeznénk, hogy egy beszélgetésben valós dolgok hangzanak el, akkor nem lenne értelme beszélgetni sem. Mégis, néha mindenki hazudik, a hazugság mennyisége és minősége inkább a fontos kérdés.
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen vagy olvasói levélben, amelyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Mi az igazság – vagy legalábbis a most igazságnak tűnő tény – a hazugsággal kapcsolatban? Vannak teljesen őszinte emberek. Sőt mindenki az, ha máskor nem, kétéves kora előtt – írja cikkében dr. Christian L. Hart a texasi egyetem professzora. A babáknál még nem fejlődtek ki azok a mentális eszközök, melyek lehetővé tennék mások megtévesztését. Óvodáskor körül viszont már megjelenik ez a képesség, a gyerekek el is kezdik gyakorolni, a környezetük pedig kisebb-nagyobb vehemenciával harcolni kezd az őszintétlen viselkedés ellen. Ezért a kis megtévesztők kezdenek óvatosabbá válni, és nagyobb körültekintéssel alkalmazzák az ilyesfajta viselkedésüket. Evelyne Debey életkor szerint nézte a hazudós viselkedést, és azt találta, milyen meglepő, hogy a kamaszok gyakorolják a legtöbbet a megtévesztést. Felnőttkorban ez az arány csökkenni kezd, és a csökkenés nem is áll meg időskorban sem. Egy lényeges pont azonban van: nem mindenki ugyanolyan mértékben hazudik.
Napi két hazugság az átlag
A kilencvenes években Bella DePaulo naplózásra kérte a vizsgálati alanyait. A feladat az volt, hogy írják fel mindennap, hogy mennyit és mit hazudtak. Az eredmény a fent idézett napi két hazugságos átlag volt. Megnézve viszont a hazugság eloszlását (ennek a vizsgálatnak a metaanalízisében és más kutatásban is), az jött ki, hogy az emberek kisebbsége felelős a hazugságok többségéért. Nem mindenki kettőt hazudik tehát egy nap, hanem sokan egyet vagy egyet sem, míg van egy kisebb hazudós csapat, amely pedig tucatjával számolhatja a napi hazugságadagját.
Összességében a hazugságoknál is a Pareto-elv érvényesül. Az eredeti koncepció itt 80-20-as arányt mond, vagyis eszerint
a hazugságok 80 százalékát az emberek 20 százaléka hozza össze.
A tényleges eredmények csak alig térnek el ettől. A megkérdezettek 60 százaléka egyáltalán nem számolt be hazugságokról, 25 százalék napi 1-2 hazugságnál megállt, és a maradék 15 százalék hozott össze annyi megtévesztő kommunikációt, hogy átlagban úgy tűnjön, mintha minden emberre jutna napi kettő.
De kik a notórius hazudozók?
A személyiségjellemzők szerepet játszanak itt. Akik a machiavellizmus skálán magas pontot kaptak (ez a sötét triádhoz tartozó egyik személyiségjegy a nárcizmus és a pszichopátia mellett), azok jóval sűrűbben hazudtak, mint egy átlagember. Akik sűrűn hazudnak, azoknak általában alacsonyabb az önértékelésük, alacsonyabb pontszámuk van a lelkiismeretesség és az új élményekre való nyitottság skálán is. Azon is múlik a dolog, hogy valaki mit gondol a hazugságról. Aki szerint hazudni inkább elfogadható viselkedés, és aki szerint az emberek gyakran hazudnak, azok hajlamosabbak lesznek maguk is elkendőzni az igazságot.
Demográfiai adatokat elemezve is van tendencia. Valamivel jellemzőbb a hazugság a férfiakra, mint a nőkre, különösen fiatalabb korban. A szakmai pozícióval is találtak összefüggést, általában magasabb pozícióban lévőkre inkább jellemző a hazugság.
Többnyire nem éri meg
Pedig nem is jönnek ki feltétlenül jól belőle, a magasabb hazugsági rátával jellemezhető embereknek inkább megy szét párkapcsolatuk éppen emiatt a tulajdonságuk miatt. A munkahelyükön is gyakran lebuknak, a nagyobb hazudozókra több mismásolás miatti kirúgás jutott.
Ez a sok kutatás és statisztika leginkább arra hívja fel a figyelmet, hogy csomóan nem hazudnak. Az emberek többsége általában többé-kevésbé őszinte, és lehet adni a szavára. Akik viszont könnyebben folyamodnak a hazugság eszközéhez, azok igen sűrűn teszik ezt – nem árt tehát figyelmesnek lenni a hazugság jeleire.
