Minden hatodik magyar dőlt már be internetes csalásnak

Olvasási idő kb. 6 perc

Nigériai csalás, az eredetire megszólalásig hasonlító klónoldalak, adathalász kísérletek, ellopott bankkártyaadatok, online zaklatás – csak néhány az online térben mások kárára elkövetett bűntények közül. Néhány évtizede még mindezek nem létező fogalmak voltak, az internet térnyerésével azonban egyre színesebb palettán mozognak az online visszaélések.

A magyarok jelentős része önként és dalolva adja ki személyes adatait az interneten anélkül, hogy elolvasná az adatbiztonsági szabályzatot, sőt a 18 és 40 év közöttiek 40 százaléka kifejezetten előnyösnek tartja, hogy a különböző webhelyek adatokat gyűjtenek róla – derül ki a Lounge Group adatbiztonsággal kapcsolatos kutatásából. A szülők fele előszeretettel kutakodik gyereke internetes tevékenysége után is.

Kinek mi a különlegesen szenzitív adat?

Érdemes megvizsgálni, mely információkat tartják fontos, különlegesen szenzitív adatnak a 18 és 40 év közötti magyarok. A felmérésből kiderül, hogy másképp gondolkodik a kérdésről az Y és másképp a Z generáció. Míg az Y generáció (az 1984 és 1994 között születettek) nagyobb arányban tekint különlegesen szenzitív adatként a szexuális élet, egészségi állapot, vallási/világnézeti meggyőződés, nemzeti vagy etnikai hovatartozás kérdéseire, addig a Z generáció (az 1995 és 2009 közöttiek) érzékenyebb a munkahellyel, szakképesítéssel, ismerősökkel, utazásokkal és vásárlásokkal kapcsolatos információira. Abban viszont például egyetértés van közöttük, hogy a szexuális életüket nagyobb arányban gondolják különösen védendőnek, mint pénzügyeiket. A rangsort az intim részletek vezetik, ezüstérmesek a vagyoni helyzetre vonatkozó információk, és csak a dobogó harmadik fokára fértek fel a banki adatok.

Egyre inkább tetten érhető azonban a tudatosságra való törekvés, amit jól mutat, hogy a Z generáció tagjai már óvatosabban kezelik adataikat. Ugyanakkor ők azok, akik nagyobb arányban tartják előnyösnek a weboldalak adatgyűjtését, bár náluk is enyhe többségben vannak azok, akik szkeptikusan kezelik a kérdést. A személyre szabott lehetőségekkel időt és pénzt spórolhatunk, ezt jelenleg a fiatalabb korosztály jobban értékeli. Azonban az online gyűjtött adatok alapján történő szolgáltatásjavaslatok megítélése általánosságban inkább negatív. Nagy felelősségük van a közösségimédia-oldalaknak abban, hogy ez milyen irányba fog változni.

Így védekezünk mi

A 18-40 éves korosztály 61 százaléka odafigyel, hogy kizárólag hitelesített weboldalakat látogasson. A legbiztonságosabbnak sorrendben a Gmailt, a YouTube-ot és a Facebookot tekintik, míg a nagy közösségi oldalak közül a Twitter adatkezelésével kapcsolatban a legbizonytalanabbak. Ugyanakkor 60 százalékuk teljesen figyelmen kívül hagyja az adatbiztonsági tájékoztatókat, és ahogy nő a felhasználók iskolai végzettsége, úgy romlik ez az arány.

Minél természetesebb az online működésünk, annál fesztelenebben siklunk át az adatvédelmi tájékoztatókon. Amikor a The Guardian újságírója kikérte adatait a Tindertől, legnagyobb meglepetésére egy 800 oldalas dokumentumot kapott magáról. Egy munka- vagy adásvételi szerződést is átolvasunk, online mégis elmulasztjuk ezt. Hosszú távon elköteleződtünk az interneten, nem engedhetjük meg magunknak a felkészületlenséget. Az is elmondható a kutatás eredményei alapján, hogy bár az emberek kétharmada a mobilját használja elsősorban internetezésre, a számítógépeket jobban védik szoftverekkel, mint telefonjaikat. A jelszóhasználati szokásaink is megoszlanak: a megkérdezettek 42 százaléka tudatosan cseréli bizonyos időközönként a jelszavát, egy másik 42 százalék viszont csak akkor, ha valamilyen oknál fogva muszáj, 12 százalék pedig egyáltalán nem változtat a belépési kódon. A válaszadók közel egynegyede egyetlen jelszót használ minden fiókjához.

Kellő óvatossággal elkerülhető a baj
Kellő óvatossággal elkerülhető a bajpraetorianphoto / Getty Images Hungary

A nigériai herceg levelei

Bár tízből hét felhasználó törekszik arra, hogy külön jelszóval védje a fiókjait, és 81 százalék kiegészítő biztonsági megoldásokat is használ, mindezek ellenére minden hatodik ember esett már áldozatul valamilyen internetes csalásnak. Az egyik legnépszerűbb forma a nigériai csalás, vagyis hagyományosan egy levélben érkező kérés, amelyben kisebb anyagi segítségért cserébe busás jutalmat ígér a csaló. A legklasszikusabb formája, amikor látszólag egy kormányhivataltól kapunk levelet, amelyben egy elhunyt afrikai vezető (például miniszter, diktátor vagy herceg) vagyonának kimenekítésében kérnek segítséget, amelyhez a levél küldője nem fér hozzá közvetlenül. A vagyon megszerzéséhez természetesen a címzett banki adatainak megadásán keresztül vezet az út. Erről a csalási formáról, amely 1980 óta számos formában megjelent már, a válaszadók harmada hallott, közülük 38 százalék személyes tapasztalattal is rendelkezik, 7 százalék pedig válaszolt is rá.

És hogyan védik gyermekeik adatait azok a szülők, akik a saját információikat sem kezelik kellő körültekintéssel? A szülők fele válaszolta azt, hogy ellenőrzik a gyerekeik internetes tevékenységét, de közülük csak 80 százalék teszi ezt a gyerek tudtával. Az viszont rendkívül elgondolkodtató, hogy mennyire teszik ezt alaposan: a megkérdezetteknek csupán 1,5 százaléka válaszolta ugyanis, hogy érte már gyermekét zaklatás, miközben a felnőttek 22 százaléka ismerte be, hogy érte már korábban inzultus az online térben. Ilyen esetben a „jelentem” gomb kattintásával tudunk segítséget kérni a közösségi oldalakon. Súlyosabb esetekben pedig a hatóságok bevonására is szükség lehet.

Bár a szülők és a gyerekek többnyire eltérő felületeket látogatnak, az Unicef adatai szerint a 10 és 18 év közöttiek 88 százaléka rendelkezik profillal közösségi oldalon. Érdemes szülőként észben tartani, hogy a közösségi oldal használata melegágya a cyberbullyingnak, ahol szinte ellenőrizhetetlenül érhetik a gyerekeket kellemetlen tapasztalatok, hiszen ez az a fórum, ahol arc és név nélkül formálhat véleményt bárki anélkül, hogy vállalnia kellene érte a felelősséget. Éppen ezért nem elég azzal tisztában lenni, hogy milyen oldalakat használnak a család legfiatalabb tagjai, azt is fontos figyelni, hogy ott mi történik velük.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek