Talán már te is megfigyelted, hogy a Hold sokkal méretesebbnek tűnik a horizonton, mint a fejünk felett. A holdillúzió titka abban keresendő, ahogyan az agyunk feldolgozza a távolságról szóló információkat.
A holdillúzió megoldása
A népszerű pszichológiai könyv szerint égi helyzetével együtt a Hold észlelt távolsága is változik. Az elmélet szerint a horizonton azért tűnik távolibbnak az égitest az agyunk számára (még ha az észlelés szintjén közelebbinek is érzékelhetjük), mert ilyenkor nagyon sok jelzőmozzanat van körülötte, azaz olyan tárgyak, amikhez viszonyítani tudjuk a távolságát, például épületek, fák, villanyoszlopok. Ezzel szemben a zeniten nincs mihez viszonyítani, hiszen ott többnyire önmagában látjuk.
Mivel az észlelt távolság a két esetben nem azonos, viszont a Hold retinális mérete igen, ez némi zavart okoz a rendszerünkben. Az agyunk így okoskodik: mivel a horizonton lévő Hold távolibb, de a retinális mérete ugyanakkora, mint a zeniten lévő Holdnak, ez csak úgy lehetséges, ha a horizonton lévő Hold a valóságban nagyobb! Ez a kalkulációs folyamat persze nem tudatosul bennünk, de az észlelés szintjén pontosan emiatt látjuk méretesebbnek a horizonton a Holdat.
Szellemes kísérlettel bizonyították a hipotézist
Lloyd Kaufman és Irvin Rock az 1960-as években izgalmas vizsgálattal vette górcső alá a holdillúzió látszólagos távolságon alapuló magyarázatát. Mesterségesen el tudták tüntetni és létre is tudták hozni az optikai csalódást. Rájöttek arra, hogy ha a személyek egy nem átlátszó anyagba fúrt lyukon keresztül szemlélik a horizonton levő Holdat, akkor a távolsági jelzőmozzanatok kiiktatásával rögtön kisebbnek fog tűnni az égitest. Ezt te is kipróbálhatod, ha egy szemmel, az ökölbe szorított kezeden keresztül – mintegy távcsövet formálva az ujjaidból – nézed a Holdat a horizonton. Kaufman és Rock azt is el tudták érni, hogy a zeniten is nagynak tűnjön a Hold. Ekkor a megfigyelők egy tiszta műanyag táblára rajzolt, mesterséges horizonton keresztül szemlélték az égitestet. Elméletüket azóta más tudósok kritizálták, napjainkban is élénk diskurzus övezi a holdillúzió rejtélyét.
Érdekelnek más vizuális illúziók?
Mario Ponzo több mint száz évvel ezelőtt írta le a ma ismert egyik leghíresebb optikai csalódást. A képen mintha vasúti sínek futnának a távolba, amelyekre rátettek két gerendát. A felső gerenda hosszabbnak tűnik a szemlélő számára, noha a két vízszintes vonal a valóságban pontosan egyforma hosszúságú. Alábbi cikkünkből kiderül, hogyan lehet ez.
