A kutatók viszont egyre inkább megkérdőjelezik ezeket a feltételezéseinket. Az Elemental összeszedte, melyek azok a friss kutatási eredmények, amelyek cáfolni látszanak mindazt, amit eddig tudtunk a témáról.
Nem véletlen, hogy így gondolkodunk a női és a férfi szexualitásról. A popkultúrában, a filmekben, könyvekben jellemzően két szélsőségként jelenítik meg nők és férfiak szexhez való viszonyát. Előbbieket a románc érdekli, számukra a szex lebegő baldachinok, hosszú, szenvedélyes csókok és hangulatvilágítás nélkül semmit sem ér, utóbbiak viszont imádják a pornót és az önkielégítést, és maximum az autók vagy a foci tudja néha háttérbe szorítani gondolkodásukban a szexet.
Ezeket a képzeteket nagyon sokáig a tudomány is táplálta, és sietett bizonyosságot szolgáltatni arról, hogy a férfiak faék egyszerűségűek, ha a szexről van szó – a nőket ugyanakkor egész egyszerűen nem vizsgálták. Egy sor kutatási eredményt ismerünk arról, hogy a férfiak többször gondolnak a szexre, többet maszturbálnak, gyakrabban éreznek szexuális vágyat, és többször van orgazmusuk is. Mára viszont úgy látszik, ezek az eredmények messze nem nyújtanak teljes képet.
Az utóbbi húsz évben alapvetően változott meg az emberi szex kutatása, a szakemberek egy sor régi vizsgálati eredményt értelmeztek újra, rengeteget fejlődtek a kutatási eszközök, egyre kevésbé tabu nőként is a szexualitásunkról beszélni, és a vizsgálódók körében is egyre több a nő. Mindennek eredményeképp ma már úgy látjuk, a különbség a férfi és női vágy természete között jóval kisebb, mint korábban gondoltuk.
Honnan ered?
Meglepő lehet, de úgy tűnik, a fenti félreértések jó részét vizsgálati sajátosságok okozták. Sari van Anders pszichológiaprofesszor szerint a tudománytörténetben sokáig a férfi anatómiát tekintették alapnak, és az ehhez képest némiképp eltérő női felépítés és működés mindenképpen bonyolultnak hatott, hiszen különbözött a sztenderdtől. Ráadásul a nők szexualitásával kapcsolatos vizsgálódást sokáig kevésbé fontosnak, sőt tabunak is tekintette a tudomány: évtizedekig egyáltalán nem vontak be nőket az ilyen jellegű kutakodásokba. Amikor Kinsey 1953-ban kiadta a női szexualitás témakörét boncolgató könyvét, amelynek elkészítéséhez mintegy 6000 nőt kérdezett meg szexuális szokásaikról és fantáziáikról, a közvélemény reakciója olyan heves volt, hogy az intézet ellen még állami vizsgálat is indult.
Mivel a kutatások többségét férfiakon végezték, a nőket úgy fedték le, hogy egyszerűen abból indultak ki, ők is bizonyára hasonlóképpen működnek. Maga Anders is szembesült ezzel a hozzáállással anatómiai tanulmányai során. A professzornak még orvostanhallgató korában tűnt fel, hogy az anatómiai modellek, ábrák szinte kivétel nélkül férfiakat ábrázolnak. Ez sokszor nem jelent problémát a testi működések megértésében, annál inkább félrevezető lehet, ha például a szexuális ingerekkel kapcsolatos fizikai reakciókat szeretnénk leírni. Egyik órája után Anders meg is kérdezte a professzort, vajon a férfi modell segítségével bemutatott jelenségek nőknél is hasonlóképpen működnek-e, de nem kapott rendes választ. A prof felelete valami olyasmi volt: „Aha, azt hiszem. Ki tudja? Kit érdekel? Persze.”
Hasonló jelenségről számol be Samantha Dawson is, ő azt mondja, hogy csak valamikor a kilencvenes és kétezres évek között kezdték el vizsgálni a női szexualitás biológiáját, ráadásul a vizsgálati eredményeknek nem mentek igazán utána, csak annyit állapítottak meg, hogy az „bonyolultabb”.
Van új a nap alatt?
Bizony van. Az elmúlt két évtizedben egyre többen, egyre szakszerűbben és egyre kevesebb előítélettel nyúlnak a női szexualitáshoz.
Nan Wise szexterapeuta például annak ment mélyebben utána, hogyan reagál a női agy a különféle fizikai szexuális ingerekre. Vizsgálatában 11 résztvevő agyi tevékenységét vizsgálta annak függvényében, hogy hüvelyi, csikló- vagy mellingerléssel izgatták magukat. Korábban ilyen jellegű (az inger helyét, jellegét és a válaszért felelős agyi területet vizsgáló) kutatást csak férfiakon folytattak, és még a kutatók sem voltak benne biztosak, hogy vajon hasonló válaszokat kapnak-e majd.
Wise és társai 2011-ben publikálták eredményeiket, amelyek arra utaltak, hogy ha van is különbség a fizikai ingerekre adott agyi válaszok között, az kisebb, mint korábban gondoltuk. Igaz, hogy a nők eltérő agyi területeken mutattak aktivitást attól függően, hogy milyen típusú ingert kaptak, összességében ezek a területek mind abban a lebenyben helyezkedtek el, ami a férfiak esetében is a szexért felelős.
A vágyról
Sokat hallottunk korábban arról is, hogy a férfiak sokkal könnyebben hangulatba jönnek, míg a nők vágya mindig valamilyen ingerre adott válasz. Nemrégiben az is bebizonyosodott, hogy ez nincs így. A vágy nem mindig lineárisan épül fel, és a vágy és az izgalom között sem olyan előjelű a kapcsolat, mint korábban.
Egy másik kutatás ugyanis arra világított rá, hogy maga a vágy is hasonlóképpen jön létre nők és férfiak esetében. Hetero- és homoszexuális nők és férfiak reakcióit vizsgálták az irányultságuknak megfelelő ingert nyújtó erotikus stimulusra, és azt találták, hogy mindkét nem képviselői nagyon hasonlóképpen reagáltak, vagyis ha a körülmények hasonlóak, az eltérés jóval kisebb, mint gondoltuk.
A sokat idézett amerikai szexuálterapeuta, Justin Lehmiller arra is rávilágított, hogy a szexuális fantáziáinkban sincs akkora különbség, mint korábban gondoltuk, és bár a nők valóban többször álmodoznak arról, hogy ellenállhatatlanok, ez a fajta fantázia a férfiak jelentős részénél is megjelenik.
Nem különböznek a céljaink sem: akár férfit, akár nőt kérdezünk meg, a legfőbb szexuális motiváció mindkét fél esetében az örömszerzés lesz.
És a hormonok?
Évtizedekig éltünk abban a tudatban, hogy a férfiak és a nők eltérő szexualitásának kulcsa a hormonokban keresendő, és a férfiak azért aktívabbak szexuálisan, mert a férfi nemi hormon túlsúlya erre predesztinálja őket. Az utóbbi időben azonban ez is megdőlni látszik: 2010-ben például arról jött ki kutatási eredmény, hogy a vágy hiányától szenvedő nők esetében nem találtak összefüggést a férfi nemi hormon jelenléte és a vágynélküliség mértéke között.
A másik nagy hormonmítosz szerint a női szexualitás azért igazán bonyolult, mert a nők szexuális vágya életük során és a havi ciklus folyamán is erősen változó, ez pedig a férfi szexualitáshoz képest kiszámíthatatlanabbnak, érzékenyebbnek mutatja. Ugyanakkor újabb kutatások arra engednek következtetni, hogy a férfiak vágyát sem hagyják érintetlenül a hormonok és az életkorral együtt járó változások.
És nem csak a testről van szó
Az utóbbi években olyan kutatások is napvilágot láttak, amelyek arra utalnak, hogy a nők és férfiak közti eltérő szexust társadalmi beállítódásaink is befolyásolják, és például annak, hogy a férfiak több szexuális élményről számolnak be, nem feltétlenül a valóban nagyobb szám, hanem inkább a nagyobb mesélőkedv az oka. Félrevezető lehet az is, amikor a szexuális gondolatok/fantáziák mennyisége alapján vizsgáljuk a nőket és a férfiakat, mert az is előfordul, hogy egy férfi szexuális fantáziának vagy gondolatnak minősít valamit, amit egy nő nem.
A vizsgálatok módja szintén nagyon sokat számít. Az önbevalláson alapuló vizsgálatokban nők és férfiak is sokszor igyekeznek a gendernormáknak is megfelelni, előbbiek így sokszor kevesebb, utóbbiak több kalandról és aktivitásról számolnak be. Ráadásul ha a kutatók maguk is hisznek abban, hogy a vágy eltér nő és férfi esetében, sokszor már a kutatást is eszerint építik fel. Most a kutatók egyöntetűen arra hívják fel a figyelmet, hogy a valódi, objektív eredményekhez ehhez képest másfajta vizsgálatokra lesz szükség.
