Érezted már úgy, hogy kezdesz kifogyni az időből, és nem érted el a kitűzött céljaidat, nem ott tartasz az életben, ahol ennyi idősen kéne? Könnyebben meg tudnád osztani ezt az érzést másokkal, ha lenne egy olyan kifejezésünk, ami leírja ezt az állapotot? Hát, itt a kapuzárási pánik. De hogyan fejezhetjük ki a gondolatainkat, és hogyan befolyásolják a használt kifejezések a gondolkodásunkat? A The Conversation járt utána.
Ha sok a hasonlóság, nincs is különbség?
Sok nyelvben találunk olyan kifejezéseket, melyeket gyakran két, három vagy még több szó alkot. Az összetett szavak segítségével azonban általában pontosabban fejezhetjük ki magunkat, hiszen gyakran sokkal többet jelentenek, mint a részeik összessége.
Ha a tervezettnél kicsit később érünk ki az állomásra, de a vonat ajtaja még nyitva van, a kapuzárási pánikot a szó szoros értelmében tapasztaljuk meg, hiszen már többször jelezte a hangosbemondó, hogy a szerelvény rövid időn belül elindul. A kifejezés azonban sokkal többet takar annál, mint hogy idegesek vagyunk-e, mert az orrunk előtt záródik be a vonat ajtaja.
A The Conversation cikke a német Torschlusspanik szót említi, ami eredeti értelmét tekintve valóban az előbbi érzésre utal, ugyanis a középkori ember azon félelmét jelzi, mikor is este közeledett az az időpont, amikor bezárták a városkapukat, ő pedig a biztonságot jelentő falakon kívül rekedhet. Elvont értelmében a pszichológia olyan középkorú emberek kapcsán használja, akik életkorukat mérlegelve meglepő döntéseket hoznak, olyan élményeket kezdenek habzsolni, melyekről úgy érzik, fiatalabb korukban lemaradtak, ezeket kell hirtelen pótolniuk. De vajon használhatják-e ma a kapuzárási pánik fogalmát a fiatalabb vagy idősebb generációk is, mit mondhatnának helyette, illetve valóban gazdagabb jelentéstartalommal bír-e a német egyszavas kifejezés?
A legtöbb nyelv a minél pontosabb kifejezhetőség érdekében elég sok összetett szót tartalmaz, ezek legtöbbje pedig elég nehezen fordítható egyik nyelvről a másikra, legalábbis, ha ragaszkodunk a szó szerinti fordításhoz. Valamint gyakran az összetételi tagokra hullik szét.
Emiatt merül fel a kérdés, hogy mi történik, ha magyarként, idegen nyelven szeretnénk valakivel megosztani, ha épp kapuzárási pánikunk van. Ilyenkor általában megpróbáljuk minél pontosabban körülírni, esetleg példákkal magyarázni az állapotot, hogy a beszélgetőpartnerünk minél tisztább képet kapjon arról, amit át szeretnénk adni.
Ez azonban egy újabb kérdést vet fel: vajon azok az emberek, akik különböző fogalomtárral rendelkeznek, képesek-e ugyanazt érezni, ugyanúgy értelmezni. Vegyük például a walesi szót, a hiraeth-et, amit igazából nem tudunk lefordítani, de valami olyasmit fejez ki, hogy hiányzik valaki vagy valami, és miközben emiatt egy keserű érzés van bennünk, mégis hálásak vagyunk a létezéséért. A hiraeth nem nosztalgia, szorongás, melankólia vagy frusztráció, és – annak ellenére, hogy gyakran így fordítják – nem egyenlő a honvággyal sem.
Különböző szavak, különböző gondolatok
Az, hogy többek között a walesi nyelvben is van erre példa, felveti a kérdést, hogyan hat a használt nyelv az érzések és gondolatok kialakulására. Annak ellenére, hogy i.e. 450 körül Hérodotosz már feszegette ezt a kérdést, az újra felmerült a múlt század közepén, hála Edward Sapir nyelvésznek és tanítványának, Benjamin Lee Whorfnak, akik megfogalmazták a nyelvi relativizmus elméletét.
A Sapir–Whorf-hipotézis kimondja, hogy az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk. Eszerint a más-más anyanyelvűek másképp szemlélik a világot: mást vesznek észre belőle, másképp elemzik a jelenségeket, másképp érvelnek, egyáltalán más alapokra épül a tudatuk. És bár vannak, akik számára ez az ötlet meglehetősen intuitív, éppen emiatt kezdte el vizsgálni több szakember is az elméletet. Geoffrey K. Pullum nyelvész például konkrétan félrevezetőnek tartja azt az elméletet, miszerint az eszkimóknak több tucat szavuk van a hóra. Azonban, függetlenül attól, hogy hány kifejezést használnak az eszkimók, valójában fogalmunk sincs arról, hogy hányféleképpen érzékelik a havat.
Annak ellenére, hogy sokan kételkednek az elmélet hitelességében, az ezt alátámasztó bizonyítékok az évek során felhalmozódtak. Például Panos Athanasopoulos, a Lancaster Egyetem kutatója például azt vizsgálta, hogyan változik az érzékelésünk annak fényében, hogy az általunk használt nyelvben hány kifejezés van az egyes színárnyalatokra. Vannak tudósok, például Steven Pinker kognitív pszichológus a Harvardról, aki szerint az erre irányuló kutatások feleslegesek, hiszen az anyanyelvünk kifejezései legfeljebb a magatartásunkat befolyásolják, a környezetünket azonban mindannyian ugyanúgy látjuk.
Ahhoz, hogy ez a vita eldőljön, részletesebben meg kell vizsgálnunk az emberi agy működését. Szerencsére, az idegtudományi módszerek segítségével erre már van is lehetőség, sőt az eddigi eredmények a nyelvi relativizmus elméletét támasztják alá. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az általunk használt szavak bizony, befolyásolják a gondolkodásmódunkat is, ennek azonban nincs nagy jelentősége annak tekintetében, hogy egy kicsit mindannyian másképp látjuk a világot.
