A bántalmazónak mindig van mentsége

Kata férje rendkívül sűrűn mérges. Általában mindig Kata ront el valamit, ami férje haragját kiváltja. Hol hideg a leves, hol nem mosolyog eléggé a vendégekre, hol túlságosan is mosolyog egy férfira. Néha rondának és kövérnek titulálja, máskor a butaságát és értetlenségét emeli ki.

A hatéves Petit édesapja nemes egyszerűséggel csak kis hülyének becézi. Nem mulaszt el a jó apa egyetlen alkalmat sem, hogy rámutasson Peti ügyetlenségére. Ha társaságban vannak, vagy a tanároknak beszél a fiáról, akkor rendszeresen kifejezi, hogy érthetetlen számára a gyerek egy vagy több alávaló tulajdonsága. Büntesse csak meg nyugodtan, biztatja a tanárt, talán majd akkor leszokik a lustaságáról.

Kinga csúnya nézéssel és hallgatással fegyelmezi lányát. A lány ritkán tudja, hogy mit vétett éppen, de abban biztos lehet, hogy anyja meg van sértődve. Kinga sokszor még sírva is fakad, éreztetve, hogy mennyire rosszul bánik vele az élet, aminek általános megtestesülése a lánya szokott lenni. Ilyenkor napokig nem szól hozzá.

Tibortól rettegnek a kollégák. Melyik volt már megint az a töketlen barom, aki idetette ezt a ládát?! Egy agyhalott nyomorék jobb jelentést írna, mint te! Kit kell megdugnom, hogy kapjak végre egy kávét? Mi ez a szemétdomb itt? Hol vagytok, droidok, gyerünk rendet csinálni!

Az érzelmi abúzus sokféleképp megnyilvánulhat. Aki benne él, talán már születésétől fogva ilyen környezetben nevelkedik, az gyakran nem is tudja, hogy őt bántalmazzák. Lehet a bántalmazás gúny, a másik leértékelése, címkézés, sértegetés, tárgyiasítás (a másik emberi mivoltának tagadása), a másik semmibevétele, és egyértelmű, hogy nem a viselkedést, az elhangzottakat, hanem a másik személyét támadja. A bántalmazó így viselkedik otthon, a gyerekével, a párjával, a kollégáival. De milyen szokások, milyen hitrendszer áll emögött, és hogyan lehet ezeket megtörni? Ezeket szedte össze  Steven Stosny dühkezelési terápiákat tartó szakember. 

Mások hibáztatása reflexként jön

Az érzelmi abúzust gyakorló emberek azon alkalmakkor, amikor negatív érzéseket tapasztalnak – és ez náluk nem ritka –, másokat hibáztatnak. Haragjukért, csalódásukért, szégyenükért, szomorúságukért a szemükben a környezetük a felelős, és szorgalmasan művelik is mások szidalmazását. Ha valakinek sűrűn gyakorlott szokása mások hibáztatása, akkor az fenntartja benne azt a magáról alkotott képet, hogy ő az áldozat. „Ártatlan” áldozatként pedig feljogosítva érzi magát arra, hogy erős, agresszív, a másikat mélyen sértő módon nyilvánuljon meg. Míg a másiknak minimális vétségeket is a szemére hány, addig ő maga úgy érzi, jogosan fejezi ki indulatát. Neki szabad. Mindenki, akinek a környezetében van olyan ember, aki hajlamos az érzelmi abúzusra, pontosan ismeri ezt a kettős mércét, amit az agresszorok alkalmaznak. A szálka és a gerenda esete.

Mindig találnak kifogást

Mikor az érzelmi bántalmazó szembesül azzal, hogy miket mondott, hogy milyen mérgező, megsemmisítő módon viselkedett, akkor mindig talál jó pár mentséget viselkedése igazolására. „Stresszes/dühös/fáradt/részeg voltam”.Úgy gondolják, ilyen körülmények fennállása esetén megbocsátható nekik, amit mondtak, tettek. Így aztán legközelebb, mikor újra energizálatlannak érzik magukat, és szükségük van egy kis adrenalinfröccsre, hogy erőt nyerjenek, újra megteszik. 

Nem helyezkednek bele a másik nézőpontjába

Az érzelmi bántalmazóknak nincs rutinjuk az empátia gyakorlásában. Nehezen helyezkednek bele a másik nézőpontjába. Amikor nincs inputunk arra vonatkozóan, hogy a másik mit gondol, akkor magunkból indulunk ki. A bántalmazók belső világa általában negatív, fenyegető, így aztán jellemző rájuk, hogy a legrosszabbat tételezik fel másokról is. Rossz szándékot, támadást, becsapást érzékelnek ott is, ahol a másiknak semmi ilyen szándéka nincs.

Ne törődj azzal, hogy miért alakult ki a bántalmazó viselkedés

Stosny azt mondja, hogy a bántalmazó emberek terápiái leginkább ott csúsznak félre, hogy a kiváltó okokat keresgélik, azt nyomozzák, hogy mitől alakult ki ez a viselkedés. Pedig ebben az esetben az ok megtalálása nem töri meg a szokásokat. A kialakult viselkedéses rutinok tartják fenn a bántalmazó gyakorlatot. Ezeket, és az őket megtámogató hitrendszert kell megváltoztatni ahhoz, hogy a viselkedésben változás legyen.

A bántalmazó embereknek rá kell szokni arra, hogy amikor rosszul érzik magukat, a feszültségüket ne úgy vezessék le, hogy másokba belerúgnak. A terápián azt gyakorolják, hogyan tudnak nagylelkűen, védelmezőn, szeretettel fordulni azok felé, akik körülöttük élnek. A másik hasznos eszköz az empátia gyakorlása. Automatikusan nem dolgozzák fel a másik ember szempontjait, hiszen saját, negatív érzésekkel töltött nézőpontjuk elhomályosítja azt. Így azt kell gyakorolniuk, hogy lehetőleg minden helyzetben menjenek végig gondolatban azon, hogy a másik mit gondolhat, érezhet, mik lehetnek az igényei. Vagy egyáltalán: mit is mondott pontosan?

A bántalmazás egy viselkedési minta, nem tudod úgy megváltoztatni a világot, hogy ne találjon okot a bántásra

Azzal is félrecsúszhat a bántalmazók viselkedésének megváltoztatására tett kísérlet, hogy hiszünk nekik, és próbálunk változtatni azon, ami éppen zavarja őket. Na, ez teljesen felesleges erőpocsékolás, mert megszüntetünk húsz okot, és harminc új képződik. A bántalmazó viselkedés egy szokás, viselkedéses mintázat (és most nem azokról a jóindulatú, nagylelkű emberekről beszélünk, akiknél egyszer elgurult a gyógyszer), és az elkövetője mindig fog találni olyan indokot, ami által feljogosítva érezheti magát a verbális vagy fizikai agresszióra. A szokás helyett kell új szokásokat tanulni, nem pedig a kiváltó okokat megszüntetni.