A bántalmazónak mindig van mentsége

Olvasási idő kb. 6 perc

Az érzelmi bántalmazást nem az adott helyzet szüli. Hiába próbálunk a bántalmazó kedvére tenni, megváltozni, remélve, hogy akkor majd abbahagyja. Az érzelmi bántalmazás egy beépült viselkedésforma. A szokást kell felülírni, a reakciómódokat átalakítani ahhoz, hogy meg tudjon változni a bántalmazó.

Kata férje rendkívül sűrűn mérges. Általában mindig Kata ront el valamit, ami férje haragját kiváltja. Hol hideg a leves, hol nem mosolyog eléggé a vendégekre, hol túlságosan is mosolyog egy férfira. Néha rondának és kövérnek titulálja, máskor a butaságát és értetlenségét emeli ki.

A hatéves Petit édesapja nemes egyszerűséggel csak kis hülyének becézi. Nem mulaszt el a jó apa egyetlen alkalmat sem, hogy rámutasson Peti ügyetlenségére. Ha társaságban vannak, vagy a tanároknak beszél a fiáról, akkor rendszeresen kifejezi, hogy érthetetlen számára a gyerek egy vagy több alávaló tulajdonsága. Büntesse csak meg nyugodtan, biztatja a tanárt, talán majd akkor leszokik a lustaságáról.

Kinga csúnya nézéssel és hallgatással fegyelmezi lányát. A lány ritkán tudja, hogy mit vétett éppen, de abban biztos lehet, hogy anyja meg van sértődve. Kinga sokszor még sírva is fakad, éreztetve, hogy mennyire rosszul bánik vele az élet, aminek általános megtestesülése a lánya szokott lenni. Ilyenkor napokig nem szól hozzá.

Érzelmi zsarolás, bűntudatkeltés, mártírkodás. Mit kezdj a passzív-agresszív emberekkel?Érzelmi zsarolás, bűntudatkeltés, mártírkodás. Mit kezdj a passzív-agresszív emberekkel?

Menj csak, semmi baj! Nem haragszom! Bűntudatkeltés és felszín alatti erőszak a párkapcsolatban és a munkahelyen.

Tovább olvasom

Tibortól rettegnek a kollégák. Melyik volt már megint az a töketlen barom, aki idetette ezt a ládát?! Egy agyhalott nyomorék jobb jelentést írna, mint te! Kit kell megdugnom, hogy kapjak végre egy kávét? Mi ez a szemétdomb itt? Hol vagytok, droidok, gyerünk rendet csinálni!

Az érzelmi abúzus sokféleképp megnyilvánulhat. Aki benne él, talán már születésétől fogva ilyen környezetben nevelkedik, az gyakran nem is tudja, hogy őt bántalmazzák. Lehet a bántalmazás gúny, a másik leértékelése, címkézés, sértegetés, tárgyiasítás (a másik emberi mivoltának tagadása), a másik semmibevétele, és egyértelmű, hogy nem a viselkedést, az elhangzottakat, hanem a másik személyét támadja. A bántalmazó így viselkedik otthon, a gyerekével, a párjával, a kollégáival. De milyen szokások, milyen hitrendszer áll emögött, és hogyan lehet ezeket megtörni? Ezeket szedte össze  Steven Stosny dühkezelési terápiákat tartó szakember. 

Egyszerű hazugság vagy érzelmi manipuláció?Egyszerű hazugság vagy érzelmi manipuláció?

A gaslighting módszer a társas manipuláció egyik legelterjedtebb formája. És nem csak a párkapcsolatokban működik. Segítünk felismerni!

Tovább olvasom

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.

Mások hibáztatása reflexként jön

Az érzelmi abúzust gyakorló emberek azon alkalmakkor, amikor negatív érzéseket tapasztalnak – és ez náluk nem ritka –, másokat hibáztatnak. Haragjukért, csalódásukért, szégyenükért, szomorúságukért a szemükben a környezetük a felelős, és szorgalmasan művelik is mások szidalmazását. Ha valakinek sűrűn gyakorlott szokása mások hibáztatása, akkor az fenntartja benne azt a magáról alkotott képet, hogy ő az áldozat. „Ártatlan” áldozatként pedig feljogosítva érzi magát arra, hogy erős, agresszív, a másikat mélyen sértő módon nyilvánuljon meg. Míg a másiknak minimális vétségeket is a szemére hány, addig ő maga úgy érzi, jogosan fejezi ki indulatát. Neki szabad. Mindenki, akinek a környezetében van olyan ember, aki hajlamos az érzelmi abúzusra, pontosan ismeri ezt a kettős mércét, amit az agresszorok alkalmaznak. A szálka és a gerenda esete.

Mindig találnak kifogást

Mikor az érzelmi bántalmazó szembesül azzal, hogy miket mondott, hogy milyen mérgező, megsemmisítő módon viselkedett, akkor mindig talál jó pár mentséget viselkedése igazolására. „Stresszes/dühös/fáradt/részeg voltam”.Úgy gondolják, ilyen körülmények fennállása esetén megbocsátható nekik, amit mondtak, tettek. Így aztán legközelebb, mikor újra energizálatlannak érzik magukat, és szükségük van egy kis adrenalinfröccsre, hogy erőt nyerjenek, újra megteszik. 

A hibáztatás reflexből jön
A hibáztatás reflexből jönPeopleImages / Getty Images Hungary

Nem helyezkednek bele a másik nézőpontjába

Az érzelmi bántalmazóknak nincs rutinjuk az empátia gyakorlásában. Nehezen helyezkednek bele a másik nézőpontjába. Amikor nincs inputunk arra vonatkozóan, hogy a másik mit gondol, akkor magunkból indulunk ki. A bántalmazók belső világa általában negatív, fenyegető, így aztán jellemző rájuk, hogy a legrosszabbat tételezik fel másokról is. Rossz szándékot, támadást, becsapást érzékelnek ott is, ahol a másiknak semmi ilyen szándéka nincs.

Ne törődj azzal, hogy miért alakult ki a bántalmazó viselkedés

Stosny azt mondja, hogy a bántalmazó emberek terápiái leginkább ott csúsznak félre, hogy a kiváltó okokat keresgélik, azt nyomozzák, hogy mitől alakult ki ez a viselkedés. Pedig ebben az esetben az ok megtalálása nem töri meg a szokásokat. A kialakult viselkedéses rutinok tartják fenn a bántalmazó gyakorlatot. Ezeket, és az őket megtámogató hitrendszert kell megváltoztatni ahhoz, hogy a viselkedésben változás legyen.

A rutin tartja fenn
A rutin tartja fennSouth_agency / Getty Images Hungary

A bántalmazó embereknek rá kell szokni arra, hogy amikor rosszul érzik magukat, a feszültségüket ne úgy vezessék le, hogy másokba belerúgnak. A terápián azt gyakorolják, hogyan tudnak nagylelkűen, védelmezőn, szeretettel fordulni azok felé, akik körülöttük élnek. A másik hasznos eszköz az empátia gyakorlása. Automatikusan nem dolgozzák fel a másik ember szempontjait, hiszen saját, negatív érzésekkel töltött nézőpontjuk elhomályosítja azt. Így azt kell gyakorolniuk, hogy lehetőleg minden helyzetben menjenek végig gondolatban azon, hogy a másik mit gondolhat, érezhet, mik lehetnek az igényei. Vagy egyáltalán: mit is mondott pontosan?

A bántalmazás egy viselkedési minta, nem tudod úgy megváltoztatni a világot, hogy ne találjon okot a bántásra

Azzal is félrecsúszhat a bántalmazók viselkedésének megváltoztatására tett kísérlet, hogy hiszünk nekik, és próbálunk változtatni azon, ami éppen zavarja őket. Na, ez teljesen felesleges erőpocsékolás, mert megszüntetünk húsz okot, és harminc új képződik. A bántalmazó viselkedés egy szokás, viselkedéses mintázat (és most nem azokról a jóindulatú, nagylelkű emberekről beszélünk, akiknél egyszer elgurult a gyógyszer), és az elkövetője mindig fog találni olyan indokot, ami által feljogosítva érezheti magát a verbális vagy fizikai agresszióra. A szokás helyett kell új szokásokat tanulni, nem pedig a kiváltó okokat megszüntetni.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Offline
Már a 19. században is volt házhoz szállítás: pizzát rendelt a király
Már a 19. században is volt házhoz szállítás: pizzát rendelt a király

A kényelmünk minden pénzt megér: ilyen volt anno a házhoz szállítás.

10 perce

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

Érdekességek