Beszélgetéseik során Hefner egy mindnyájukat érintő problémával szembesült. Ezek a fiatal nők keményen dolgoztak, mindent megtettek, hogy kiváló eredménnyel fejezzék be a tanulmányaikat, hogy a hazájukban kínálkozó (nem túl bőséges) lehetőséggel élni tudjanak. De miközben előmenetelükre fókuszáltak, a párkeresés nem volt prioritás, és egyszer csak sokként érte őket, hogy nem találnak olyan partnert, akivel családot tudnának alapítani. Az új életszakasz kezdetére való, sokszor eredménytelen várakozás csalódottá és frusztrálttá tette őket. Aggódtak: csak ők vannak így ezzel? A Quartz cikke eredt a válaszok nyomába.
A „waithood”-jelenség
Nem, nem csak ők. A yogyakartai fiatalok egy olyan világjelenséget érzékeltek, ami Brooklyntól Budapestig, Ruandától Japánig a föld számos pontján érinti a a húszasokat és harmincasokat. Az angol nyelvű szakirodalom „ waithood”-nak nevezi, magyarul talán „várakozó álláspontnak” mondhatnánk (és némiképp a huszonévesekre jellemző kapunyitási pánikkal rokoníthatnánk) azt a jelenséget, amikor a tanulmányaikat már befejező fiatal felnőttek nem tudnak/nem akarnak a felnőtté válás és önállósodás következő lépcsőfokaira lépni. Ez a tendencia az elkövetkező években alaposan át fogja írni azt, amit ma a párkapcsolatokról gondolunk.
Hefner antropológusként évekig tanulmányozott különböző ázsiai kultúrákat, ahol azt tapasztalta, hogy a „waithood”-jelenség éppúgy érinti az indonéz, mint az amerikai fiatalokat, és a legtöbben azzal küzdenek, hogy „családalapításra alkalmas” párt találjanak maguknak.
A trend nyomában
Marcia Inhorn antropológiaprofesszor idén szeptemberben konferenciát szervezett a „waithood”-jelenség köré: az ernyőfogalom a párkeresési elakadás mellett magában foglalja egyes döntések vagy nagyobb változásokat hozó lépések elodázását, például a szülői házból való kilépését, vagy az önálló ingatlan vásárlásáét. A legjellemzőbb trend, hogy a fiatalok később házasodnak, később vállalnak gyereket, ez a tendencia pedig annál erőteljesebb, minél magasabb képzettségű csoportokról van szó. Magát a terminust Diane Singerman vezette be 2008-ban, miután fiatalok életmódszokásait vizsgálta a Közel-Keleten.
Egy sor keleti kultúrában, például Egyiptomban hagyományosan fontos a látványos külsőségek között zajló esküvő, amire a fiataloknak egyre kevesebbszer van pénzük. Ugyanakkor ezekben a társadalmakban a házasságon kívüli gyermekvállalás még mindig erős tabu. Ezek a jelenségek, összekapcsolódva a magas munkanélküliséggel és az alacsony fizetéssel együttesen gátolják meg az egyiptomi férfiakat és nőket abban, hogy kapcsolatot alakítsanak ki, családalapításba fogjanak.
Ráadásul a születések száma még azokban a kultúrákban is csökken, ahol elfogadott, hogy nem házas párok is gyereket vállaljanak. Görögországban, Spanyolországban és Franciaországban sok fiatal anyagi okok miatt nem teheti meg, hogy a felnőtté válás útjára lépjen.
Képzettségi olló
A fenti trendek még erőteljesebben látszanak azokban a közösségekben, ahol a nőknek van lehetőségük tanulni, így akár túl is szárnyalhatják férfi tanulótársaikat. Globális szintű jelenség, hogy több nő vesz részt egyetemi képzésben, mint férfi, és egyes országokban a tanulással kapcsolatos eredményességük is jobb. Svédországban például összességében jobb jegyet szereznek, Dél-Afrikában pedig nagyobb eséllyel fejezik be a tanulmányaikat a női hallgatók.
Bár mind a fiatal férfiak, mind a fiatal nők nehezen élik meg az átmeneti időszakot, a nőkre biológiai okokból nagyobb nyomás nehezedik. Az emberek többsége (kultúrától függetlenül) szeretne gyereket, de míg a férfiak ezt 45 éves kor felett is könnyen megtehetik, a nők számára sokkal szűkebb az időkapu. Nem csak az egyetemi végzettséggel rendelkező nők késleltetik a gyermekvállalást, az alacsonyabb végzettségű nők körében is megfigyelhető ez a tendencia. Ha nem is tolják ki a gyermekvállalást a harmincas éveikre, náluk is később születik meg az elhatározás.
Elvárások
Sok minden átalakult párkeresési szokásainkkal kapcsolatban, de vannak olyan elvárásaink, amik sokkal nehezebben formálhatók. Azok a harmincas nők, akik tanulmányaik végeztével, karrierjük beindítása után párt és gyereket szeretnének, sokszor társadalmi berögzülések miatt nem tudnak továbblépni. A konzervatívabb indonéz közösségektől a liberális Amerikáig széleskörűen elfogadott norma, hogy egy párkapcsolatban a férfi kell hogy magasabb iskolai végzettséggel rendelkezzen, legalább annyit, de inkább többet keressen, mint a nő, és képes legyen kenyérkeresőként gondoskodni leendő családjáról.
Akár pozitívan, akár negatívan értékeljük is, elég mélyen belénk van kódolva, hogy a nőknek „felfelé” kell házasodniuk.
Akár tudatos választás, akár véletlen, akár a kettő kombinációja okán – egyre gyakoribb, hogy a képzett harmincas nők nehezen találnak magukhoz illő párt, amikor odáig jutnak, hogy készen állnak a párválasztásra. És nem a próbálkozás hiányáról van szó. Azoknak a férfiaknak a száma, akik korban és képzettség tekintetében a társadalmi normák szerint hozzájuk illenek, egyszerűen kisebb, mint az övék. Amerikában például 7,4 millió 30 és 39 éves kor közötti képzett nőre mindössze 6 millió hasonló paraméterekkel rendelkező férfi jutott.
Várni vagy nem várni?
Mit tehetnek az ezzel a nehézséggel szembesülő nők és férfiak?
A nyugati kultúrában szocializálódott fiatalok számára a randiappok jelenthetnek megoldást (egy 2016-os felmérés szerint 2016-ban az amerikaiak 15 százaléka használt ilyen alkalmazásokat), vagy legalábbis lehetőséget az ismerkedésre. A keleti kultúrákban pedig a kerítők és az általuk szervezett rendezvények adnak fórumot arra, hogy kereslet és kínálat találkozzon.
Azonban, ha igazi megoldást szeretnénk, a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásainkat kell újragondolnunk. Olyan társadalmat kellene létrehoznunk, ahol el tudjuk fogadni a fiatalabb férfi–idősebb nő, alacsonyabb képzettségű férfi–képzettebb nő párokat, sőt azt is, hogy egyesek számára a felnőtté válás nem egyenlő a gyermekvállalással, és hogy megint mások nem tartják a gyermekvállalás elengedhetetlen feltételének a házasságot.
Vegyél részt te is az ELTE kutatásában!
Egy rövid kérdőív kitöltésével most te is hozzájárulhatsz egy nagyszabású hazai kutatáshoz, melyben az online randioldalak és -applikációk használatát, illetve az ezzel összefüggő pszichológiai tényezőket vizsgálják. A kérdőívet erre a linkre kattintva érheted el.
