A zárt ajtók mögötti szalonvegázás mellett többek között viccekben és mókás ajándéktárgyakkal élcelődnek sokan a húsmentesen élőkön. Egy vaskosabb tréfa nemrégiben egy neves gasztronómiai újságíró állásába is került: a Waitrose Magazin szerkesztőjének mennie kellett, miután hipokritának nevezte a vegákat, és térítésükre a hússal való kényszeretetést tekintette volna megoldásnak.
Mára már neve is van a vegák és vegánok elleni indulatkupacnak: vegafóbia. A kiutált zöldevők pedig különböző önsegítő könyvekből meríthetnek lelkierőt a frappáns visszavágásokhoz.
A The Conversationtől most megtudhatjuk, miért lett sikk utálni a vegákat.
Magas a ló?
A támadók szerint bosszantó és indokolatlan a morális felsőbbrendűség, amivel a vegák kommunikálnak. Egy, a vegetarianizmushoz való viszonyt kutató amerikai tanulmányban a megkérdezettek csaknem fele negatív érzéseket táplált a szóban forgó étrendet követőkkel szemben. Ezt legtöbben azzal magyarázták, hogy a húst nem fogyasztók erkölcsi felsőbbrendűségük biztos tudatában, lekezelően szólnak azokhoz/azokról, akik máshogyan élnek, mint ők. Ez egybecseng egy ausztrál vizsgálat eredményével is, melyben a húsfogyasztók elitistának és sznobnak bélyegezték a másik tábort.
Peszkatariánus? Vega? Vegán?
Nem könnyű eligazodni. A vegetáriánusok alapvetően húsmentes életformát követnek, tehát (pl. az ovo-lakto vegetáriánusok) a hús kizárása mellett különböző állati eredetű termékeket elfogyasztanak, étlapjukról nem hiányzik a tojás, a tej vagy a méz. A szemivegetáriánusok csak bizonyos (jellemzően a vörös) húsok körét zárják ki az étrendjükből, aki pedig peszkatariánusnak mondja magát, az a melegvérű állatok húsától marad távol. A vegán életmódba viszont semmilyen állati eredetű élelmiszer nem fér bele, a nyers vegán koszton élők ráadásul csak természetes állapotukban fogyasztják ezeket az élelmiszereket. Cikkünkben az altípusokra nem térünk ki, vegaként a húst nem fogyasztók körét említjük, hozzáértve az ennél szigorúbb irányzatokat is – a veganlettem.hu nyomán.
Azt, hogy a vegák egy része erkölcsileg is elítéli a húsfogyasztást, sokszor valóban nem a legszerencsésebben kommunikálják. Az egyébként felkavaró kampányairól (is!) ismert PETA például egyik figyelemfelkeltő reklámjában azt állította, hogy a gyerekek hússal való etetése gyermekbántalmazásnak minősül. Bár az állatvédők logikai sora követhető (a húsfogyasztás káros az egészségre+a gyerekekről a lehető legjobban kell gondoskodni=a hússal etetés rossz bánásmód, sőt bántalmazás), a következtetés nyilvánvalóan túlzó volt, és sokak érzékenységét sértette, ráadásul nem tett jót a vegák reputációjának sem.
A húst elutasítók viszont sokszor azzal érvelnek, hogy a mindenevők számára egyszerűen kényelmetlen az igazság, és ezért kíséri sokszor általános felzúdulás egy-egy merészebb kijelentésüket. Ezt alátámasztja annak a nőnek a nagy nyilvánosságot kapó esete, aki (bár több mint 35 éve él Svájc egyik tartományában, anyanyelvi szinten beszéli a svájci németet, gyermekei pedig svájci állampolgárok) azért nem kapta meg a svájci állampolgárságot, mert nyilvános fórumokon több alkalommal bírálta a svájciak állatokhoz fűződő viszonyát, és olyan hagyományokat és szokásokat kérdőjelezett meg, mint a vadászat vagy a malacfuttatás.
Militánsok?
Sokan vannak úgy vele, hogy a cél nem szentesíti az eszközt, ezért például még az állatvédelem nemes ügye sem ragadtathatja vandálságra az aktivistákat. Az az eset például, amikor francia hentesek boltjait locsolták össze művérrel avantgárd szellemiségű érdekvédők, erősen megosztotta a közvéleményt: sokan vannak, akik nem fogékonyak ezekre a gesztusokra.
Vagy ott volt például az Anthony Bourdain mindenevő séf öngyilkossága utáni kommentáradat: sokan „üdvözölték” az esetet, úgy vélték, hogy a séf „amiatt halt meg, ahogyan élt”, stb. A józan vegák népes táborát erősítő Gary Francione állatvédő jogász szerencsére élesen rávilágított: összeegyeztethetetlen, hogy az állatokkal szembeni kegyetlenség ellen harcolók bármilyen élőlény halálának örüljenek, és még kevésbé, ha egy depresszióval küzdő öngyilkosról van szó.
Rémisztgetés
Sokan erkölcsi meggyőződésből állnak le a hússal és tejjel, és mindenevőként is van elképzelésünk arról, mi folyik az élelmiszeripart kiszolgáló állattenyésztés világában.
Ugyanakkor azok a videók, amelyek kendőzetlenül mutatják be a vágóhidak és tejfarmok embertelenségét, sokszor nem azt a hatást váltják ki a nézőkből, mint amit az állatvédők szeretnének. Ezek a nagyon erős érzelmeket felkavaró videók sokakat arra késztetnek, hogy teljesen elzárkózzanak ettől a problémakörtől: legközelebb nem nyitják meg az ilyen tartalmú filmeket. Olyan is sokszor előfordul, hogy a videók készítőivel/terjesztőivel szemben is ellenérzés támad, az emberek egy része így már azokat az anyagokat sem nézi majd meg, amelyek egyébként tényleg bővítenék ismereteiket a témáról.
Középút nincs is?
Persze hogy van. Az emberek nagy többsége számára a heti több kilónyi marhahús elfogyasztása (főképp annak minden környezetkárosító vonatkozásával együtt) éppúgy szélsőség, mint a hús, hal, tejtermék és tojás teljes kizárása.
Ahhoz, hogy az álláspontok közeledjenek, nem támadásra, hanem óvatos lépésekre van szükség. Sokan tudjuk, hogy a testünknek és a környezetünknek is jobb, ha kevesebb húst eszünk, de a teljes hús- és állattermék-mentességet nem mindannyian tudjuk kivitelezni. Az angolban már azon emberek csoportjára is született kifejezés, akik a középutat keresgélik: reducetariannek nevezik azokat, akik tudatos döntésekkel és odafigyeléssel törekszenek az állati eredetű termékek fogyasztásának csökkentésére, de nem elsődleges céljuk azok teljes kizárása.
Brian Kateman, a Reducetarian Foundation alapítója szerint ez a megközelítés vethet véget a vegák és nem vegák közötti csatározásoknak.
Az út valóban jónak tűnik, de hogy megállítja-e a csatározást? Nem biztos. A videó alatti első komment szerint, ahogy nincs félfeminizmus vagy félnácizmus, éppígy nem életszerű a Katemanék által kezdeményezett félvegaság sem.
