Az orgazmus során ez a pont nekinyomódik az ujjnak, mintha a hüvely elülső falának ez az erogén része egyre közelebb és közelebb tolná magát az őt ingerlő testhez. Ezt pedig minden nőnél megtapasztalhatjuk, sokkal gyakrabban, mint az izomösszehúzódásokat - amit egyébként a női orgazmus biztos jeleként tartunk számon.
- írja 1950-ben megjelent tanulmányában a G-pont névadója, Ernst Gräfenberg.
A szexológia, illetve az orvostudomány hasonló felfedezéseit ekkoriban még viszonylag kevesen próbálták ki élesben, részben a szex tabusítása, részben pedig amiatt, hogy eleve sokkal lassabban és nehezebben jutottak hozzá az új információkhoz. A két évvel korábbi Kinsey-jelentés alapján ráadásul a nők mintegy háromnegyede valószínűleg azt sem igazán tudta, mi az az orgazmus.
A híres G-pont
Évtizedek teltek ezért el, mire a G-pont a popkultúrában is teret nyert, az emberek pedig a hüvely has felőli oldalán, 2-5 centiméter mélységben izgatottan keresni kezdték a kissé érdesebb felületű, tapintáskor szivacsra emlékeztető területet. És ezzel egy időben érkeztek az első kérdések is a társadalom szexuális edukációjában érintett szakemberek felé, elsősorban persze azoktól, akiknél a kísérletezés nem hozta meg a várt eredményt:
Mindenkinek van-e G-pontja? Hogy lehet, hogy nem találom? Mindenkinél ugyanolyan érzékeny-e ez a terület? Létezik-e egyáltalán G-pont?
És persze a teljesíteni vágyó partnerektől:
Hogy lehet könnyen megtalálni a partnerem G-pontját? Mindenki képes-e a hüvelyi orgazmusra? Mi a spriccelős orgazmus tuti receptje?
Mítosz, ami kell!
Még később visszatértünk a freudi elképzeléshez, miszerint csak a hüvelyi orgazmus a valódi orgazmus, újra előkerült a frigid címke, és - fogyasztói társadalom lévén - termékeket is kínálunk a katartikus, őrjítő, egész testet hullámokban remegtető csúcsélményekhez: szexuális segédeszközöket, tanfolyamot, G-pont feltöltést (plasztikai sebészet!), útmutatót.
Aztán jött a nagy hír, miszerint a G-pont tulajdonképpen nem is létezik, az egész csak egy mítosz. Ami viszont a nők egy jelentős részének tapasztalatával éppúgy szöges ellentétben állt, mint Gräfenberg kísérleti eredményeivel.
A G-pont létezését megkérdőjelező tábor javarészt olyan anatómiai kutatások eredményeivel érvelt, melyek egyértelműen kimutatták, hogy a kérdéses testtájon nem található a leírásnak megfelelő szerv. Nem hogy bizonyos (kevésbé szerencsés) nőknél, de senkinél. Ezt a felfedezést napjaink kutatásai is megerősítik: egy tavaly publikált tanulmányban például boncolásos módszerrel sem találtak egy egzakt gyönyörszerv létezésére utaló nyomokat.
A CUV-komplex
Az eredeti ellentmondást is feloldja azonban, ha nem ragaszkodunk ahhoz az értelmezéshez, hogy a kérdéses területen egy külön szervnek kell elhelyezkednie, vagyis ha abból indulunk ki, hogy a G-pont nem egy szerv. A modern képalkotó eljárásokkal kapott kutatási eredmények is elsősorban ezt az elképzelést támogatják, és a G-pontot CUV komplexként említik. Ez a három betű a clito-urethro-vaginal kifejezésből rövidült, melynek első része a csiklóra, második része a húgycsőre, a harmadik pedig a hüvelyre utal.
A csiklóról tudjuk egyrészt, hogy kiterjedt "belső" részével együtt sokkal nagyobb, mint amekkorának kívülről látszik. A tanulmányokban közölt, ultrahanggal és más képalkotó eljárásokkal készített felvételek pedig azt mutatják, hogy ezek a belső nyúlványok anatómiailag éppen a hüvely elülső fala mentén helyezkednek el - csakúgy, mint a húgycső. A kutatók szerint pedig ez a három szerv nem csak területileg, de keringésüket és beidegzésüket tekintve is rendkívül szoros kapcsolatban állnak, egy nemzetközi beszámolóból idézve: az ingerekre gyakorlatilag egyetlen szervként reagálnak. Ez a terület ráadásul (a csikló külső részhez hasonlóan) nem csak idegvégződésekben, de véredényekben is rendkívül gazdag, ami lehetővé teszi, hogy a CUV-komplex szexuális izgalom hatására - Gräfenberg korai megfigyelésével összhangban - megduzzadjon.
Természetesen mind a véredények nagysága, mind az idegvégződések száma, de akár az exokrin mirigyek működése tekintetében is óriási egyéni különbségeket találhatunk. Csakúgy, mint az érintett szervek méretét, anatómiai elhelyezkedését és funkcionális összeköttetéseit illetően. A G-pont léte vagy nem léte körüli vitában ezért ma már talán nem azt a kérdést érdemest feltenni, van-e valakinek G-pontja, hanem azt, hogy mennyire van valakinek G-pontja.
