Lehetséges a hegesedés nélküli sebgyógyulás?

Olvasási idő kb. 2 perc

Az egyelőre csak egereken és laborban növesztett bőrmintákon kipróbált módszer teljes és nyomtalan regenerálódást ígér.

A gyerekkori esések maradványait még a most felfedezett módszerrel sem lehet eltüntetni, a friss sérülések esetében ugyanakkor kivitelezhető a tökéletes gyógyulás – írja a Science Alert. A kutatók egyelőre csak egereken és emberi bőrmintákon, laboratóriumi körülmények között voltak képesek megoldani a dolgot, de könnyen lehet, hogy hamarosan mindenki számára elérhetővé válik a hegmentesítő eljárás.

Mintha meg sem történt volna

A hegesedés nélküli sebgyógyulást egyébként egészen eddig lehetetlennek gondolták az emlősök esetében, csak a halaknál és a kétéltűeknél merült fel a dolog. A hegszövet azért néz egyébként ki teljesen máshogy, mint a normál bőr, mert nem találhatók benne zsírsejtek és hajhagymák. A kisebb, felületi sérülések azért gyógyulnak be mégis nyom nélkül, mert a sérülések helyét ebben az esetben a bőrünkben is megtalálható adipociták, azaz zsírsejtek töltik ki. A hegszövetek nagy részét azonban teljesen más típusú sejtek, úgynevezett miofibroblasztok teszik ki, amelyek sem hajhagymákat, sem zsírsejteket nem tartalmaznak.

shutterstock 266809307

Szuperhaj

A hajhagymák azért fontosak egyébként, mert a megfelelő módon regenerálódó bőrben megjelenő zsírsejtek és hajhagymák egymástól látszólag függetlenül fejlődnek ki, a hajhagymák megjelenése azonban minden esetben megelőzi a zsírsejtekét. A kutatók úgy gondolták, hogy mindez nem lehet véletlen, ezért megpróbálkoztak laboratóriumi körülmények hajhagymákat növeszteni a hegszövetben, ami természetes körülmények között ugye sosem fordulhatna elő. A végeredmény: a hajhagymák kiválasztottak egy olyan fehérjét, amely képes zsírsejtekké változtatni a hegszövet miofibroblasztjait.

Szeletelj gondtalanul

A gyógyuló sebekbe időben beültetett hajhagymák segítségével így a sebet körülvevő bőrrel teljesen egyenértékű réteget növesztettek a tudósok. A mesterségesen létrehozott emberi bőrszövetet és az egerek bőrét helyrehozó kutatók szerint a folyamatot megindító fehérje segítségével ugyanez megismételhető lehet olyan sebeken is, amelyek másik oldalán egy élő ember/sebesült található.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek