Zsigeri érzés
Ez a bizonyos melegség, ami ilyenkor elönti az embert, ősi, evolúciós örökségünk, sok állatfajnál is megtalálható. Ezeknek a fajoknak a kicsinyei külsejüket tekintve is eltérnek a felnőttektől, ráadásul hasonló módon. Konrad Lorenz figyelte meg elsőként, hogy az ilyen fajoknál, köztük az embernél is, a kicsik feje és aránytalanul nagy homlokuk magas és kiemelkedő, szemeik szintén nagyobbak, arcuk kerekded, és telt, vonásaik lágyak. Megfigyeléseit elmélet koronázta, így született a fenti tulajdonságokat leíró bébivonás (Kindchenschema) fogalom. Lorenz elképzelése szerint a babaszerű megjelenés olyan evolúciós hívóinger, mely egyrészt vonzza a felnőtt egyedeket, másrészt gondoskodó viselkedésmintákat hív elő belőlük, így biztosítva a még önállóan életképtelen kicsi túlélését.
Cukiságkutatás
A modern redukcionista tudományfilozófia korában természetesen nincs elmélet szisztematikus empíria nélkül, így a bébivonás teória kapcsán is számos kiváló tanulmány született. Az egyik ilyen kutatássorozatban csecsemők fényképeit manipulálták (photoshop) úgy, hogy kiemelték, illetőleg elmaszkolták a babaszerű vonásokat. Az így kapott fényképeket azután megmutogatták a résztvevőknek, és azt tapasztalták, hogy a minél hangsúlyosabbak voltak a fotókon a bébiséma jellegzetességei, annál cukibbnak találták azt, és annál szívesebben gondoskodtak volna az illető gyermekről. Ugyanebben a kísérletben a résztvevők agyi aktivitását is mérték, mely azt mutatta, hogy a babaképek nézegetését ugyanannak az agyi jutalamzó-központnak az aktivációja kíséri, ami a boldogságot és a drogok által kiváltott elégedettségérzést. A hatás pedig azoknál a képeknél bizonyult a legerősebbnek, amik a legtöbb bébivonást mutatták.
Zabálnivaló
Nem ritkán olyannyira erősnek bizonyulnak ezek az érzések, hogy nehezünkre eshet uralkodni rajtuk. Az érzelmek túlcsordulása pedig sokszor látszólag ellentmondásos formát ölt. Örömünkben, meghatottságunkban sírunk, traumatikus emlékeinket felelevenítve nevetgélünk. Ezt a jelenséget vizsgálták amerikai kutatók csecsemőkkel kapcsolatos érzésekkel kapcsolatban is. A bébivonások látványa a korábbiakhoz hasonlóan ebben a kutatásban is gondoskodóvá, védelmezővé varázsolta a résztvevőket, megfigyelhetők voltak azonban az agresszió jegyei is. A dögönyözés, a megcsipkedés, a felfalás. Akinek gyermekkorából ismerős a jelenet, ahogy arcbőrét az évi egyszer látott idős rokon behajlított mutató, illetve középső ujja közé szorítja, majd tájékoztatja, hogy meg fogja enni a szívét, tudja miről van szó. Ezek a képletesen értendő, agresszív megnyilvánulások fontos érzelemszabályozó szerepet töltenek azonban be a cukiság-eufória állapotában.
Kisgyerekkel el lehet adni
Cukiságdetektorunk tehát elsősorban a babaarc és babatest sajátosságaira érzékeny, kevésbé arra, hogy konkrétan mit látunk. Így a legtöbb esetben aranyosabbnak találjuk a kiscicát, a kismajmot, a kiskutyát és a nyuszit is, mint a felnőtt példányokat. Sőt, a hatás kiterjedhet bármire, ami ezeket a jellegzetességeket hordozza. Egy osztrák kutatócsoport például autók esetében is kimutatta a bébivonások szerepét, a jármű elölnézeti képét manipulálva (például felnagyítva a fényszórókat, mintha szemek lennének). Azok a résztvevők, akik a manipulált képeket látták, pozitívabb érzelmekről számoltak be az autó kapcsán. Más esetekben a reklámokban használt aranyos és cuki ingerek egyrészt erős figyelemfelkeltő eszközök, másrészt rendkívül gyors érzelmi reakciót, nagyobb nyitottságot váltanak ki a nézőből. Ez a pozitív érzésvilág azután mintegy kiterjed a hirdetett termékre, sőt, megkönnyítheti a reklámok későbbi felidézését is.
Az eredetileg kicsinyeink gondozását segítő kulcsingerek napjainkra egyre több helyen megtalálhatók. Rengeteg aranyos dolog vesz körbe minket az animációs filmektől a ruhákon, ajándéktárgyakon és játékokon át a közösségi médiumokig, mind-mind azt a kellemes melegséget igyekeznek kiváltani belőlünk, amit eredetileg csak élő kicsinyeink tudtak.
