Vannak, akik nem bírják a piát. Nemcsak azok, akik nagyon ritkán isznak, vagy akiknek a kóros fogyasztással összefüggően már olyan súlyos szervi problémáik vannak, hogy képtelenek feldolgozni az alkoholt, nem. Vannak, akik egyszerűen ilyenek, így születtek, és ha isznak – akár csak keveset is – hirtelen elég furán kezdenek viselkedni, impulzívak, agresszívek, kiszámíthatatlanok lesznek. Finn kutatók most rájöttek miért.
A Translational Psychiatry nevű lapban publikált tanulmány szerint a jelenséget egy génmutáció, pontosabban a szerotonin 2B receptort érintő változás okozza. Dr Roope Tikkanen, a kutatás vezetője szerint az ilyen genetikai mutációval rendelkező emberek józanul is impulzívabbak, hajlamosabbak a hangulatzavarokra, és több problémájuk van az önkontrollal is. A génmutáció a feltételezések szerint az emberek 2,2 százalékát érinti.
Ez a vizsgálati eredmény – amellett, hogy önmagában is izgalmas – szépen megmutatja, hogyan járulhat hozzá egyetlen gén a személyiség struktúrájához, és a személyiség hogyan tükröződik aztán egy konkrét viselkedésben. Ez pedig klassz. Majdnem olyan klassz, mint az, hogy már megvannak az alkoholizmusért felelős idegsejtek.