Ha a rengeteg kampány és rémhír mellett még mindig nem szánta el magát, hogy óvszerrel szeretkezzen, itt egy újabb indok: egy friss kutatás rámutatott arra, hogy rengeteg embernek van olyan szexuálisan átvihető fertőzése, amiről még csak nem is hallott.
A Mycoplasma genitalium (továbbiakban MG) nevében is hordozza azt, hogy hol érzi magát a legjobban, és olyan kellemesnek semmiképpen sem mondható tüneteket képes okozni, mint például húgycsőgyulladás a férfiaknál és méhnyakgyulladás a nők esetében. Ezen kívül előfordulhat miatta hüvelyi folyás és szex utáni vérzés is, sőt - bár ennek egyértelmű kijelentéséhez több adat szükséges- akár meddőség is.
Arra, hogy miért kevésbé ismert ez a betegség, az International Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent tanulmány ad választ: a fertőzött férfiak 94,4, a nőknek pedig 56,2 százaléka tünetmentes, ezért sokszor fogalmunk sincs, hogy elkapták. Az MG-ről egyébként 1980 óta tudnak az orvosok és kutatók, de még mindig nem biztosak teljesen abban, hogy szexuális úton terjed-e. A mostani vizsgálat az igen felé tereli a dolgot, ugyanis a betegség sokkal nagyobb arányú volt azok körében, akiknek több szexuális partnerük is volt az elmúlt időszakban és/vagy védekezés nélkül éltek nemi életet. Ezzel szemben pedig a még szűz alanyok esetében senkinél nem mutatták ki a fertőzést.
A 4507 vizsgált alany közül a férfiaknál 1,2, a nőknél 1,3 százalék szervezetében mutatták ki az MG-t – a jó hír pedig az, hogy egyébként őket is meg lehet gyógyítani antibiotikum segítségével (ehhez persze tudnia kéne az illetőnek, hogy ő maga is fertőzött). A Public Health Englandban publikált jelentés szerint a szexuálisan terjedő fertőzések száma 2013-ról 2014-re öt százalékkal nőtt Londonban, és itt 65 százalékkal nagyobb a betegek aránya mint az Egyesült Királyság bármelyik régiójában.