Ha rákattintott erre a cikkre, akkor az bizonyára azt jelenti, hogy valamilyen formában megviselte a híres/hírhedt közösségi oldal, a Facebook pár órás leállása, ami ráadásul az elmúlt napokban többször is borzolta a kedélyeket, kiváltképp mivel magyarázatot sem kaptunk rá. A leállás - bár nem tartott sokáig - az interneten nagy port kavart, mindenhol utaltak arra, hogy központi problémáról van szó, és nem önnek kell kihajítania a számítógépét, azaz össznépi megnyugtatásban lehetett részünk.
Az, hogy a Facebook kinek mit jelent, nyilván akkor derül ki csak igazán, ha megvonják az embertől, de mivel az elmúlt leállások csak rövid ideig tartottak, ezért nem igazán lehetett globális pánikról beszélni. Mi igazán bízunk benne amúgy, hogy akkor sem lehetne, ha az egész örökre megszűnne, de ebben sajnos korántsem vagyunk biztosak. Az elmúlt években ugyanis annyira hozzánk nőtt már a Zuckerberg-birodalom, hogy nyilván sokaknak a Facebook egyenlő az internettel, és ezek az emberek nemcsak a mindennapi hírekhez jutnak hozzá ezen az úton, hanem a fél életüket idegen családi fotók, cuki animgifek és Coelho-idézetek bűvöletében töltik.
Vegyük alapul azt az optimista hozzáállást, hogy senki nem bolondul meg, és kezdi legyilkolászni a szomszédait, amennyiben akár több órára/napra/hétre leáll a közkedvelt közösségi oldal. De mi is történik igazából? Előfordulhat, hogy para van, hiszen az facebookos ismerőseink cirka 87 százalékának nem tudjuk az emailcímét, de ami még rosszabb, hogy a telefonszámát se. Az első ijedség után nézzünk magunkba! Hány telefonszámra is van valójában szükségünk közülük? Na, ugye!
Aztán jön, hogy honnan fogunk értesülni arról, mi történik? Nem hisszük, hogy ön politikai beállítottságától függetlenül ne lenne képes magától rábukkanni azokra a cikkekre, amik érdeklik. Ott van a Google, ha más nem, lehet próbálkozni, mondjuk tény, hogy valamivel tovább tart. A leállás mellett szól ráadásul az is, hogy azokról az ismerőseiről, akik az ön számára a legelfogadhatatlanabb témák mellé állnak teljes mellszélességgel soha többé még csak hallaniuk sem kell, nemhogy a hülye megosztásaikat akár félszemmel is átfutniuk. Akik persze már korábban hide-olták a trollbarátokat, ez nem vonatkozik. (Akinek meg az hiányzik, hogy felhívja mindenki figyelmét arra, hogy törölni fog/törölt ismerősöket, az ebben esetben tényleg megszívja. Kerekedjen felül rajta.)
Ön mit csinálna, ha nem lenne többé Facebook?
Most, hogy ezeket az elemi dolgokat végigvettük jöhet az, hogy oké, de mégis mi a fenét csináljunk abban a szűk/bő 6 órában, amikor mások életében vájkálunk? Rögtön itt van a leginkább alapvető unaloműző: a könyv. A könyv, legyen szó digitális vagy papírra nyomott változatról több szempontból is ideális választás a Facebook helyett. Az olvasás hasznos, ápolja a lelket, és léteznek elég jó és híres családregények, például a Száz év magány vagy a Karamazov testvérek, de modern írók tollából is születtek már most klasszikusnak számító művek, tessék utána járni, ide kattintva pedig talál könyvújdonságot fiatal magyar szerzőktől.
Ha mégsem olvasna, nézhet még tévét, onnan is elég komoly mennyiségű szemét hullik, szűrni valamennyivel nehezebben lehet mint a Facebookon, no de ez van. Ha már ez is untatja, javasoljuk, hogy nézzen rá az ön mellett élőkre, mert lehet hogy már teljesen megváltoztak azóta, hogy közösen, de mégis magányosan bezárkóztak az álszent digitális világba. Meg lehet kérdezni tőlük, hogy mit gondolnak mi lesz most, hogy nincsen Fácse. Vagy Fész.
De ha ön ennél antiszociálisabb vagy modernebb felfogású, akkor sincs (túl nagy) baj. Például ne felejtsük el, csak azért, mert éppen nincs Facebook, lehet nagyon cuki a gyerek, arról nem is beszélve, hogy mi lesz így a szuperholdakkal, a páratlanul szép naplementékkel és az összes boldog pillanattal, amit szeretünk lájkolva látni az oldalon? Hát, mi lenne, mennek az Instagramra, ahonnan eleve jöttek, de egyéb alkalmazások is vannak már erre, tehát ha csak a Facebook dől be, még nem kell kihajítanunk azonnal a szelfibotunkat.
Ha mindezt elviseltük nincs is más hátra, mint hogy megbírkózzunk a tudattal, a közeljövőben csak azok a barátaink fognak reagálni hirtelen felbukkant gondolatainkra, akiket erről értesítünk, de ha az ember jobban belegondol, amikor éppen nem képet vagy cikket posztol, akkor ritkán mond olyan hasznosat a külvilágnak, amiről az nem árt, ha tud. Vagy ha igen, még mindig írhat blogot, más kérdés, hogy olvassák-e.
