Tanuljon meg viselkedni a kávézókban!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ne hisztizzen, ne babrálja a telefonját rendelés közben és ne töltse ott a fél napot.

Kávézni és kávézókba járni iszonyatosan menő dolog lett – mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az Instagramot pörgetve naponta legalább 5 „neves” pohár jön szembe, és évek óta egymásra nyílnak a hipszter helyek a Belvárosban. Azt viszont tudjuk, hogy ha valami trendi, az még nem biztos, hogy együtt jár az illemtudó közönséggel – éppen ezért örültünk meg a TheKitchn listájának, ahol kilenc pontba foglalták össze, hogyan is érdemes viselkedni a kávézókban. Posztunk nem is lehetne aktuálisabb, ugyanis szeptember 29-e a kávé(zás) világnapja.

1. Nyugodtan kérdezzen sokat!

Ha valamit nem ért az itallapon, kérdezzen rá – ebből rögtön ki is derül, hogy jó vagy rossz helyen jár-e. Ha ugyanis az előbbibe tévedt be, akkor ott rögtön segítenek, elmagyarázzák, hogy melyik kifejezés mit takar és hogyan készül az adott termék. Ha viszont az utóbbiba, ott egy ilyen kérdésre nem tudják a választ, vagy értetlenül néznek egymásra, szóval inkább keressen egy másik helyet.

2. Ne babrálja a telefonját rendelés közben!

Ez mondjuk szinte bármilyen beszélgetésre éppígy igaz: arra az egy percre igazán elteheti a telefonját, sőt, akár szemkontaktust is létesíthet azzal, akihez beszél! (Azt pedig ugye, mondanunk sem kell, hogy az „Egy cappuccino lesz!” helyett mennyivel jobban hangzik az „Egy cappucinót szeretnék!”, nemde?)

Fotó: Robert Nickelsberg / Europress / Getty

3. Ne hisztizzen, ha nincs az, amit szeretne!

Ahogy önnek joga van azt fogyasztani, amit szeretne, úgy a kávézóknak is joguk van ahhoz, hogy azt áruljanak, amit szeretnének. Ha éppen nincsen szójatej, mert vagy elfogyott, vagy soha nem is volt, felesleges kiakadni és jelenetet csinálni – keressen egy másik helyet, a feszültséget pedig vezesse le inkább sporttal.

4. Tisztelje a baristát!

Csak azért, mert sokan diákmunkaként, vagy heti pár órás másodállásban, attól ez még ugyanolyan szakma és ugyanannyi hozzáértést igényel, mint a többi. És lehet, hogy önnek ez csak egy kávé, a másik oldalon álló illetőnek viszont a „munkája gyümölcse”. Bár mi ilyen jelenséggel nem találkoztunk, de a TheKitchn itt azt is megemlíti, hogy nincs nagyobb tahóság, mint kiönteni a kávéból, hogy bele tudja önteni a tejet (?!) – azt tanácsolják, ilyenkor inkább szóljon előre, hogy egy kicsivel kevesebbet kér.

5. Egy kávé felett ne ücsörögjön órákat!

Sokan úgy tekintenek az ilyen helyekre, mint egy wifi hotspotra, ami kávéval működik – részben így is van, viszont nem illendő egyetlen 300 forintos kávé mellett netezgetni egész nap. Vagy vegyen pár óra múlva még valamit, vagy menjen át egy másik helyre. Már csak azért is, mert fizető vendégek elől veszi el a helyet.

Egyébként mivel a kávézókban pezseg az élet, jobban is jár, ha néha kikapcsolja a gépét és beszélgetésekbe kezd.

Fotó: Bloomberg / Europress / Getty

6. Vigyázzon rendre és tisztaságra!

Igen, a személyzet összetakarít ön helyett, viszont egyrészt számos más dolga is van, másrészt tényleg apróságokkal segíthet: például ha kilöttyenti a kávét, feltörli egy szalvétával.

7. Kint telefonáljon!

Mivel sokan tényleg csak kikapcsolódás céljából mennek kávézni, ne legyen akkora tahó, hogy tőlük fél méterre intézi a céges vagy a magánhívásait. Egyrészt senki nem kíváncsi rájuk, másrészt legyen tekintettel arra, ha valaki csendben olvasgatna vagy iszogatna.

8. Néha legyen extra jófej!

Ebbe beletartozik, hogy szokatlanul magas borravalót ad, de akár az is, hogy otthagy egy könyvet „Ingyen elvihető” címkével. Különösképp hasznos lehet, ha hisz a karmában!

+1 Adjon borravalót!

Azért tettük plusz egynek, mert szerintünk ez nem automatikus: a hely és a kiszolgálás válogatja. Valószínűleg egy franchise-ban, ahol egyébként is futószalagszerű a kiszolgálás és közel ezer forintba kerül a kávé, nem biztos, hogy adnia kellene.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk