Megszoksz vagy megszöksz, meleg magyar?

Orbán Viktor miniszterelnök úr a Homofóbia Ellenes Világnap alkalmából azt nyilatkozta: hálás a magyar melegeknek, hogy „nem provokálnak”. Ez kicsit olyan, mintha azt mondta volna: „Köszönöm a diszkréciót”, hiszen ma Magyarországon vállaltan homoszexuálisnak lenni koránt sem jó honfiúhoz méltó cselekedet. Miközben a kormány görcsösen igyekszik hazahívni a külföldön szerencsét próbáló fiatalokat, egy élhetőbb élet reményében rengeteg LMBTQ ember hagyta és hagyja el Magyarországot. Mégis minek köszönhető mindez? A magyarázat nagyon egyszerű: le kellene nyelnünk egy „a jó magyar meleg a csendes magyar meleg” frázist – cserébe viszont nem kapjuk meg azokat az alapvető jogokat, amelyeket sok más ország kormánya ezüsttálcán kínál fel a közösségnek. 

Az, hogy pontokba szedem, mi nem tetszik Magyarország politikai vezetésének és szociális klímájának az LMBTQ-kérdésekhez való viszonyában, nem jelenti azt, hogy egy percre is hátat fordítanék a hazámnak, ahol születtem. Épp ellenkezőleg – arra biztatom Magyarország ember- és jogbarát egyéneit és közösségeit, hogy folyamatosan hallassuk a hangunkat! Így ugyanis az ügyeink nem seperhetőek a szőnyeg alá.

1. Magyarországon úgy fest, kereszténynek vagy konzervatívnak lenni egyet jelent a homoszexualitás elutasításával. Miközben - hogy csak egy példát említsek - az Egyesült Királyság konzervatív kormánya mindent megtesz a melegek házassághoz és családhoz való jogaiért, a keresztény elveket valló királynő pedig nyíltan támogatja az azonos neműek házasságát.

2. 2013 február 11-én az országyűlés elfogadta az új Polgári Törvénykönyvet, amely jelentősen visszanyesegette az élettársak jogait, és eltávolította a törvénykönyvből a bejegyzett élettársakra vonatkozó rendelkezéseket. Ezzel azon kevés országok sorát erősítjük, akik nemhogy előreléptek volna a homofóbiával és diszkrminációval folytatott küzdelemben, de a már meglévő jogoknak is búcsút mondhattunk. Melegházasság? Ugyan, még bejegyzett élettársi kapcsolatra sincs szükség – hiszen úgy sem kínál különösebb jogokat...

3. Míg egy évtizeddel ezelőtt Magyarország említése külföldön rendszerint Puskásról vagy a gulyáslevesről folytatott beszélgetéseket generált, manapság, ha elmondjuk honnan jöttünk, azonnal a homofóbia, az antiszemitizmus, a tömeges kivándorlás és az EU-ból való kifelé kacsingatás kerül terítékre. Nehéz úgy élni Magyarországon, hogy igazán elfogadó közeggel csak úgy találkozhatunk, ha külföldiekkel, vagy a többség szemében „rendszerellenes aktivistákkal” vesszük körül magunkat.

4. Évről évre igyekszem a magam módszereivel segíteni a Budapest Pride felvonulást, mert velük együtt őszintén vallom, hogy nem provokációról, hanem egyszerűen csak a láthatóságról és állásfoglalásról szól. Van, hogy személyesen, van hogy aktivistaként dolgozom a Pride-dal, és nagyon fontos eseménynek tartom – már csak azért is, mert rendkívül boldoggá tenne, ha olyan hatalmas örömünneppé nőhetné ki magát, mint Tel Aviv, San Francisco, New York, vagy épp London és Barcelona Pride fesztiváljai.

5. Csak hogy azt a példát említsem, amit igazán ismerek: Izraelben, ahol élek több mint 18 000 szivárványcsalád él, és évente átlagosan 3000 gyermeket regisztrálnak meleg pár gyermekeként. Ma Magyarországon melegeknek gyermeket vállalni nehézkes vállalkozás – sokan kiskapukat használnak, egyedülálló szülőként fogadnak örökbe, mert meleg párként esélyük se lenne, vagy épp külföldre utaznak, hogy egy– rengeteg más országban legális - dajkaanya programon vegyenek részt. Magyarországon az egészségügyi törvényalapján a mesterséges megtermékenyítés csak heteroszexuális párok és meddő vagy idősödő egyedülálló nők számára érhető el. A törvény szerint még leszbikus párok sem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben.

6. Tény, hogy a teljes jogú melegházasság egyenlőre sok országban várat magára – ebben azért nem kullogunk leghátul, mert olyan országok is vannak, ahol a homoszexualitás börtönnel, vagy akár halállal is büntethető. Persze az etalon nem ez kell, hogy legyen – ha a kormány nem is kívánja támogatni az azonos neműek családalapításhoz való jogát, gesztusértékű lenne például az „áttételes” elfogadás, azaz a külföldön (például Kanadában, az USA-ban, vagy Angliában) kötött melegházasságok elismerése. Ezzel szemben ha egy ötven éve házasságban élő meleg pár Magyarországra költözne, még csak protokol sincs arra, hogyan élhetnek a házaspároknak járó jogaikkal.

7. Magyarországon a “coming out”, azaz az előbújás rendszerint presszúra eredménye: egy ismert ember megelégszik az elnyomással és felszólal, vagy sarokba szorítja egy bulvárlap, és ezért kénytelen megnyílni. Egy kézen meg lehet számolni a hazai ismert, „előbújt” melegeket, mert sokan rettegnek tőle, hogy a vallomás a karrierjükbe kerül. Mindeközben a világ slágerlistáit hónapok óta Sam Smith, nyíltan gay énekes vezeti, transzszexuális és transzvesztita művészek nyernek nemzetközi tehetségkutató versenyeket, és a világ legnépszerűbb tévésorozatai is felvállalják: a homoszexualitás, a biszexualitás, a transzneműség és a szivárványcsalád fogalmak mind fontos témák, hiszen ezek a szubkultúrák azonos értékű, aktív részei és formálói a társadalmunknak.

+1. Bár felszínes érvnek tűnhet, mégis sokatmondó, hogy azokban a cuccokban, amelyeket Tel Avivban vagy Londonban viselek nap mint nap, eszembe nem jutna Budapest utcáin közlekedni – pláne nem Salgótarjánban, vagy egy falusi borfesztiválon. Pedig szerintem (és a világ számos részén még jó sok ember szerint) semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy fiú mondjuk pink rövidnadrágot visel, ha egy lány leborotválja a haját, vagy ha bárki – nemre való tekintet nélkül – kísérletezik a sminkekkel, tetoválásokkal és piercingekkel. Nem kellemes érzés úgy érezni, hogy kilógok a sorból csak mert férfi létemre hosszú, szőke hajam van és ez „fura”, vagy „provokatív” a magyar mércének.