Minden, amit nem akart tudni a bőrrákról, de kell

Olvasási idő kb. 7 perc

Ahogy beköszönt a jó idő,egyre többen mennek ki a szabadba kertészkedni, kirándulni, sportolni. Az egyre magasabb UV-sugárzás miatt viszont nagyon fontos kellő figyelmet szentelni a napvédelemnek, mivel egyre több bőrrákos beteget diagnosztizálnak. Ez tipikusan az a téma, aminél inkább előre kell óvatosnak lenni, úgyhogy összeszedtük, mikre kell leginkább ügyelni.

A melanoma a bőr festéksejtjeiből, a melanocytákból kiinduló rosszindulatú bőrdaganat, ami rendkívül gyorsan terjed mind mélységét, mind távoli áttéteket tekintve. Kezeletlenül rendkívül veszélyes, mivel a festékes bőrdaganat a 20-30 éves korú nők között a rákhalálozási listán az első, a 30-35 évesek körében pedig a második helyet foglalja el.

"Különösen veszélyeztetettek a világos bőrűek, a testszerte sok anyajeggyel rendelkezők, illetve azok, akiknél a családban már korábban előfordult melanoma. Sokak szerint főleg az atípusos anyajegyekből alakul ki a bőrrák. Ezek olyan anyajegyek, melyeknek alakja szabálytalan, többféle színű részből állnak (fekete, sötét-, világosbarna, vörös, rózsaszín), és benne többé-kevésbé tömött tapintatú területek különíthetők el- ezeket érdemes gyakrabban ellenőriztetni, mivel könnyen elrákosodhatnak. Ezek az élet során fokozatosan alakulnak ki, leggyakrabban pubertás- vagy fiatal felnőttkorban.  Azonban a daganatos elváltozás az esetek közel 70%-ában az újonnan kialakult elváltozásoknál jelentkezik, nem pedig  a meglévő  alakul át" – mondja dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, a Dermatica munkatársa.

Rákos elváltozásra utaló jelek

A bőrön jelentkező anyajegyek többsége szabályos szélű, egyenletesen közép- vagy sötétbarnán pigmentált. Mindenképpen bőrgyógyászhoz kell fordulni, ha az alábbi változásokat tapasztalja:

1. Gyanús, ha megváltozik az anyajegy színe, a pigmentációja egyenetlen lesz, például különféle árnyalatú barna és fekete keveredik pirosas, fehéres, kékes, szürkés vagy rózsaszínes árnyalatokkal. 
2. Óvatosságra intő jel, ha megváltozik a határa (széle), terjedni, nőni kezd a bőrfelszínen. 
3. A korábbi anyajegy mellett új anyajegy jelentkezik. 
4. Az anyajegy alakja aszimmetrikussá válik, vagy egy új, aszimmetrikus anyajegy jelenik meg.
5. Megváltozik a felszíne, a korábban lapos anyajegy kiemelkedik a bőrből, megvastagodik. 
6. Figyelmeztető jel a felmaródás vagy kisebesedés is, illetve az anyajegy vérzékenysége is.

„Természetesen érdemes figyelni a kakukktojásokra, a bőrön előforduló anyajegyektől méretben, színben eltérő, látszólag változást nem mutató foltokra is. A melanoma az esetek egy részében már meglévő anyajegyből alakul ki, gyakran azonban az ép bőrön újonnan jelentkezik, ezért fontos, hogy rendszeresen ellenőrizzük bőrünk állapotát. Ha havonta egyszer átvizsgálja testfelületét, észreveheti a változásokat, illetve az új növedékeket. Persze a melanoma pontos meghatározásához szövettani diagnózis kell, azonban ha szabad szemmel is megállapítható a daganatos elváltozás, akkor az többnyire már előrehaladottabb állapotra utal” – mondja a szakember.

Nagyon fontos a fél-egy évenkénti kontroll, ugyanis korai stádiumban a bőrrák 100%-osan gyógyítható. Ha azonban valakinél egyszer már előfordult, annak utána rendszeresen ellenőriztetnie kell magát, mivel sok esetben a daganat visszatérhet. A kontroll azért is lényeges, mert a melanoma nem kizárólag csak a bőrön alakulhat ki, ugyanis a szakértő szerint a nyálkahártyán, sőt, még a szemen is megjelenhet. Ugyancsak kialakulhat a köröm alatt, így annak, aki műkörmöt visel, vagy csak állandóan lakkozza a körmeit, érdemes néha csupasz állapotban megvizsgálni a körmeit, lát-e alattuk bármilyen elszíneződést.

Minimum 30 faktoros naptej az ideális

Az orvosok nem győzik hangsúlyozni a napvédelem fontosságát, ám ennek ellenére is sokan vannak, akik a tökéletesebb és gyorsabb barnulás érdekében nem használnak semmilyen terméket.

„Gyermekeknek és világos bőrűeknek az 50-es faktorszámú készítmények a legbiztonságosabbak, a többieknek is minimum a 30-as faktoros ajánlott. Fontos tudni, hogy ezekkel a krémekkel is könnyen le lehet égni, ha valaki nem használja megfelelően: fokozott verejtékezés, strandolás esetén gyakrabban ajánlott felvinni a bőrre. Természetesen nem elég,ha csak az anyajegyeket keni be, pont azért, mert bárhol kialakulhat a rákos elváltozás!” – figyelmeztet a bőrgyógyász.

Figyeljen az étkezésére és a gyógyszereire

Sokat lehet hallani arról, hogy egyes ételek védenének a napégés ellen – főleg a béta-karotin tartalmú ételeket hozzák összefüggésbe a napozással -, azonban a bőrgyógyász szerint a káros sugarak ellen ezek nem védenek, sőt nagyobb mennyiségben még ártalmasak is lehetnek: dohányosoknál növelhetik a tüdőrák kockázatát.

Emellett vigyázni kell az immunválaszt gyengítő gyógyszerekkel (pl. szervátültetettek esetén), mivel azok fokozzák a bőrrák kialakulásának kockázatát. Más gyógyszerek – antibiotikumok, vérnyomásra, cukorbetegségre, ízületi panaszokra felírt készítmények – szedése fényérzékenységet okozhat: ekkor kiütések, bőrpír, hólyagok jelentkeznek a fénynek kitett bőrfelületen, súlyosabb esetben az egész testen.

Leggyakoribb tévhitek a bőrrákról

Sajnos bármennyire is sokat foglalkoznak a bőrrákkal, még így is számos tévhit él vele kapcsolatban. Az oncoses.com összeszedte a leggyakoribbakat.

  • A sötét bőrűeknél nem alakulhat ki: igaz, hogy a világosabb bőrűeknél gyakrabban kialakul, de az afroamerikaiaknál is megjelenthet, ráadásul náluk magasabb is a halálozási arány, mivel csak későbbi stádiumban veszik észre a problémát.
  • Elég, ha akkor keni be magát, mikor leér a tengerpartra: a napvédők felszívódási ideje kb. egy óra, így már jóval napozás előtt érdemes felvinni a bőrre.
  • Ha szerez egy kis alapszínt, nem lehet baj: ez egyrészt nem véd a melanoma ellen, másrészt sokszor pont ezért nem használnak napvédőt: először azért, hogy meglegyen az alapszín, aztán meg azért, mert azt hiszik, most, hogy van már egy kis színük, már nem éghetnek le.
  • Csak azokon a területeken alakulhat ki melanoma, amelyeket nap ér: sajnos a melanoma kialakulhat a talpon, a szemen, hajas fejbőrön és a körmök alatt is.
  • Ha hozzászoktatja magát a napozáshoz, csökkenti a rizikót: az UV-sugarak visszafordíthatatlan károkat tudnak okozni a bőrben, hatásuk ráadásul felhalmozódik, ezért ha fiatalon túlzásba viszi a napozást, akkor megnöveli a melanoma kialakulásának esélyét idősebb korára.
  • Csak azok lehetnek bőrrákosak, akik rendszeresen napoznak: bár megnöveli a melanoma kialakulásának esélyét a rendszeres napozás, de ez a betegség sajnos bárkinél előfordulhat, főleg az idősebbeknél, akiknek a bőre már nem képes tökéletesen ellátni a védelmi funkcióit.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek