A szerelemben természetes, hogy minél több időt szeretnénk együtt tölteni a szeretett féllel. Főleg egy kapcsolat elején fordul elő, hogy úgy érezzük, nem vagyunk teljes emberek a másik nélkül, és mikor a vele vagyunk, nem is lehetne tökéletesebb az élet. Van azonban egy határ, és amikor már a nyomozgatások, az „öngyilkos leszek, ha elhagysz” zsarolások, vagy a depresszió van soron, az már nem mondható egészséges ragaszkodásnak. De hol ez a határ? Mikortól csap át az összetartozás természetes igénye nyomasztó társfüggőségbe?
Ismertek olyan történetek, amikor a nő valamilyen oknál fogva a férje mellett marad, annak ellenére, hogy az nap mint nap terrorizálja őt. Van persze, hogy az anyagiak miatt nem tud, vagy nem mer lépni az áldozat, viszont megeshet, hogy már semmi nem tartja össze őket, mégis ragaszkodik hozzá – ekkor nagy valószínűséggel társfüggő az illető.
Könnyen használják ezt a jelzőt azokra is, akik szinte elválaszthatatlanok, a valódi társfüggőnél azonban ennél sokkal többről van szó: ők komoly lelki traumák sorozatát élik át, amikor a szétválásnak akár csak a eshetősége is felmerül. Attól persze senki se boldog, ha véget ér egy kapcsolata, ha azonban valami kemény próbálkozások után sem működik, akkor az ember előbb-utóbb továbbáll, mert tudja, jobb lesz a másik nélkül. A társfüggők azonban nem így gondolkodnak, hiszen nekik kell egy támasz, mert úgy érzik, csakis így birkózhatnak meg az élettel.
Kikből lesznek társfüggők?
„Neveltetésükből adódóan inkább a nőknél fordul elő gyakrabban. Általában kora gyerekkorban alakul ki, a szocializáció alatt. Egy kisgyerek életében a legmeghatározóbb kapcsolat az anyával való kapcsolat, és ha valaki társfüggő lesz, akkor az azért van, mert az édesanyja túlságosan is keményen fogta és szigorúan nevelte. A túl sok szabály miatt így a kicsi automatikusan alárendelődik a szülőknek, és ezt a fajta viselkedést később továbbviszi a párkapcsolatában is, olyannyira, hogy lemond a saját igényeiről, és csakis a másik érdekeit fogja szem előtt tartani, mert ezt tanulta meg” – vezette le nekünk Gazdag Enikő pszichológus. „Az ilyen ember rettenetesen fél az elhagyástól, és emiatt olyan alkukat köt a kapcsolatban, amik már neki se jók, azonban ezzel nem akar szembenézni. Gyakori, hogy a sorozatos megcsalásokat is lenyeli, ahelyett, hogy megnézné, mi is a gond kettejük között. Előfordulhat, hogy olyannyira nem akar tudomást venni a dologról, hogy a félrelépéskor nem is haragszik a párjára, vagy azt hangoztatja, csakis az anyagiak és a gyerekek miatt marad együtt a férjével, pedig valójában azért nem lép, mert retteg az egyedülléttől.”
Mivel ez a hajlam kora gyerekkorban alakul ki, nem is kapcsolható egyetlen emberhez, hanem az összes partner is részese, aki az illető mellé szegődik. A kapcsolatokban ugyanaz a forgatókönyv játszódik le újra és újra, és a beteg nem érti, miért kerül mindig csöbörből vödörbe, pedig az igazság az, hogy ő hozza létre ezeket a helyzeteket. „A társfüggő, amellett, hogy alárendelt szerepbe kényszeríti magát, minden erejével azon van, hogy kontrollálja a környezetét – leggyakrabban érzelmi zsarolással. Persze közben azt érzi, hogy mások irányítják őt, és nem érti, miért menekülnek el tőle mégis” – mondja a pszichológus.
Érdekesség, hogy ez az állapot nem a kapcsolat elején jelentkezik, mert a szerelem 2-3 év után kötődéssé alakul, ami már nagyban hasonlít az anya-gyerek kapcsolathoz. Eleinte mindenki jó színben akarja magát feltűntetni, azonban később óhatatlanul előjönnek a problémák.
„Saját magunk „kezelése” az esetek többségében nem megy, egyrészt, mivel sokszor mi sem ismerjük fel, hogy társfüggők lennénk, másrészt pedig olyan mélyen gyökerezik a probléma, hogy szakember segítségére van szükség, hogy változtatni tudjunk„- állítja a pszichlógus.
Ha azonban nagyon tudatosak vagyunk, bevethetünk különböző praktikákat, melyek le tudnak foglalni bennünket: tanulhatunk nyelveket, kereshetünk új hobbikat, eljárhatunk többet a barátainkkal. A lényeg, hogy felismerjük azt, hogy a másik nélkül is teljes értékű emberek vagyunk, nem veszünk el nélküle a világban, és hogy önmagunkat is boldoggá tudjuk tenni.
Kipróbálhatjuk azt, hogy egyre több időt töltünk a másik nélkül, mert akkor megtapasztalhatjuk azt, amitől a legjobban félünk: egyedül lenni. Ez kezdetben lehet egy magányos délutáni program, például múzeumlátogatás, de elmehetünk moziba, kávézóba is. Ha szerencsénk van, és a probléma gyökere nincs túl mélyen, akkor magunktól rájöhetünk, hogy feleslegesen viselkedünk így, hisz' az élet nem áll meg a másik nélkül sem.
De a helyzet sajnos a legtöbbször nem ennyire könnyű. „Általában nem konkrétan ezzel a problémával jönnek a paciensek, hanem párkapcsolati gondokkal. Időközben derül csak ki, hogy azért romlott meg a viszonyuk, mert az egyikőjük társfüggő. Sajnos a terápia meglehetősen hosszú, és ritkább esetekben olyan is előfordulhat, hogy nem lehet segíteni – attól függ, hogy milyen mély és korai a lelki sérülés. Ezeket a terápia során muszáj felszínre hozni és feldolgozni, máskülönben eredménytelen lesz az egész. Erre nagyszerű módszer például a szimbólumterápia, ami során az egyén rájöhet arra, hogy a múltból hozott emlékei hatnak ki a jelenére. Természeten a legfontosabb az, hogy hajlandó legyen együtt dolgozni az ügyön a beteg, és beismerje, valóban szüksége van külső segítségre„ – tanácsolja a pszichológus.
Társfüggőség teszt:
- Úgy érzi, hogy túlzott felelősséget érez a párja jóllétért, döntéseiért, cselekedeteiért?
- Nehezen viseli, ha mások bírálják? Hajlamos arra, hogy önmagát ostorozza, bűntudatot érezzen? Retteg attól, hogy hibázni fog?
- Sokszor fél attól, hogy „rossz vagyok”? Ettől az érzéstől való félelem kísérti?
- Elégedettséget érez, ha másokat rajtakap azon, hogy hibáztak? Ön szorgalmasan igyekszik mindig mindennek megfelelni?
- Hajlamos arra, hogy túlzottan kontrollálja a környezetét? (Bármilyen eszközzel: érzelmi zsarolás, fenyegetés, könyörgés, stb.)
- Képes egy párkapcsolatban a legnagyobb visszaéléseket is tolerálni, csak hogy ne maradjon egyedül? Retteg attól, hogy egyedül marad?
- Fél kimutatni a haragját? Attól fél, hogy el fogják hagyni?
- Édesanyja vagy édesapja túl szigorú volt? Sok szabálynak kellett otthon megfelelnie?
- Hajlamos más függőségekre is? (Pl. alkohol, dohányzás, stb.)
Számolja összes, hányszor válaszolt igennel!
5 alatt: képes megtartani önállóságát, szuverén, kiáll önmagáért.
5-nél több igen válasz: hajlamos rá, de még érzi a határt, felismeri, ha túlzottan függeni kezd a másiktól. Érdemes figyelnie rá, hogy ne „csússzon” bele a társfüggőségbe.
5 igen felett: veszélyeztetett, figyeljen oda rá, és ha úgy érzi, túlzott an fél az egyedülléttől és attól, hogy elhagyják, és emiatt hajlamos megalkudni a párkapcsolatában, keressen fel szakembert!
