Az átlagembernek a fentiek jutnak az eszébe, amikor szembesül egy raszta járókelővel, holott ez a frizura már egyre inkább elfogadottabbnak számít. Arra persze kevés az esély, hogy rasztafrizurás ügyfélszolgálatossal találkozzunk, mondjuk egy bankban, de noha néhányan még ma is megcsodálják a rasztát - vagyis a dreadlockot - viselőket, ez a frizura már messze nem számít annyira extrémnek, mint tíz tizenöt éve. A rasztafrizurát a köztudat a rasztafari-mozgalomhoz kötik, amely a múlt század harmincas éveiben, Jamaicában alakult ki, és többek közt a fekete felsőbbrendűséget hirdette, valamint I. Hailé Szelasszié császárt - polgári nevén Ras Tafari Makonnen - tartotta megváltójának. Maga a hajviselet azonban jóval korábbról eredeztethető: többek közt az afrikában élő maszáj törzs tagjai, a maorik, a pakisztáni fakírok, az indiai Siva-hívek és az azték papok is hordtak rasztafrizurát.
Tupírozás, horgolás, waxolás
A tradícionális rasztafrizura elkészítése türelmen kívül nem igényel semmilyen előkészületet: az ember egyszerűen kidobja az összes fésűjét, és megvárja, hogy a haja magától tincsekbe rendeződjön, és felvegye az áhított filces, nemezszerű textúrát. Ez a módszer leginkább a feketék sűrű, göndör, drótra emlékeztető hajával működik jól: az igazi rastafari-hívek semmilyen segédeszközt nem használnak a frizurájukhoz, mindössze tiszta vízzel mossák, illetve az aloe vera leveleinek sűrű, kocsonyás nedvével kezelik. Habár jóval lassabban, de ezzel a módszerrel az európai hajból is kialakulhatnak dreadlockok, a kilencvenes-kétezres években nálunk is divatba jött frizurát a világ ezen tájékán mégis általában mesterségesen hozzák létre. A metódus alapjai viszonylag egyszerűnek tűnhetnek: mindössze egy ráérő jóbarát, egy sűrű fogú fésű és egy horgolótű szükséges hozzá, valamint jó pár munkaóra. A hajat először a kívánt vastagságú tincsekre osztják, majd a fésű segítségével tupírozzák, a horgolőtűvel pedig a kiálló hajszálakat húzzák a tincsbe, az egységes hatás elérése érdekében. Az igazán igényesek ezek után még kezelhetik a hajukat kimondottan erre a célra készült rasztaápoló waxsszal, amely méhviaszból és különböző növényi olajokból áll: ez a készítmény a tincsek puhulását, illetve a haj természetes filcesedését segíti elő.
Mosni, vagy nem mosni?
Az egyik legnagyobb tévhit a rasztafrizurával kapcsolatban, hogy a mosása szigorúan tilos. Habár vannak olyanok, akik valóban egyáltalán nem, vagy csak tiszta vízzel tisztítják a tincseiket, mégsem ez számít általánosnak. A rasztákat pontosan ugyanúgy lehet mosni, mint bármely normális frizurát: legfeljebb csak samponból kell természetes alapanyagokból állót választanunk; az pedig, hogy ki milyen gyakran mossa a tincseit, az tökéletesen az egyéni preferenciáitól, valamint a saját hajának, illetve a fejbőrének érzékenységétől függ. A raszta egyetlen hátulütője, hogy viszonylag nehezen szárad, a hajszárító forró levegője pedig egészségtelenül szárazzá teheti a tincseket, ezért a rasztafrizurát egy hétnél gyakrabban nem érdemes mosni. Festeni viszont pontosan ugyanúgy lehet, mint bármilyen más hajat, bár a festés negativ hatásai a dreadlockoknál hatványozottabban jelentkeznek, ezért világosabb színek eléréséhez viszonylag enyhébb szőkítőt használnak, többszöri alkalommal. A henna nemcsak gyönyörű rézvörössé változtatja a tincseket, de ápolja és fertőtleníti is a hajat.
I Am My Hair
A kuncsaftjaim kétharmad része férfi – mondja Bence, a filozófiából diplomázott fodrásztanuló, aki nyolc éve készít rasztákat. Ezt azzal magyarázta, hogy a hölgyek jobban szeretik variálni a külsejüket, fontos számukra a külvilág visszajelzése, ezt a pozitív visszacsatolás pedig csak a külső megjelenés folytonos frissítésével tartható fenn. A fiúkat ugyanakkor kielégíti, ha egy masszív, férfias énképet kreálnak önmaguknak, ennek pedig tartós alapja ez a törzsi természetességet sugárzó frizura – mondta, hozzátéve, hogy ezzel mintegy ellentétben a női vendégeinek eddig szinte kizárólag teljes rasztafrizurát készített. Mindössze két esetben fordult elő, hogy az illető hölgy frufruja szabadon maradt, amely sok variálásra ad lehetőséget, hiszen gyakorlatilag büntetlenül lehet össze-vissza festegetni és vasalgatni. Ugyanez a helyzet a szintetikus anyagokból készült, gyakran rikító, extrém színekben pompázó műrasztákkal, amelyek manapság már szinte észrevehetetlenül felhelyezhetőek – hacsak azt nem számítjuk, hogy ismerősünknek egyik napról a másikra derékig érő rasztái nőttek – és kiválóan feldobják a frizurát. Az egymillió forintos kérdésre pedig, miszerint aki megunja a rasztáit, annak csak a teljes kopasztás a megoldás, egyértelmű nem a válasz, hiszen a tincseknek még egy többéves, már sűrűvé filcesedett hajnál is van néhány centiméternyi lenövése, teljesen kopaszra tehát egyáltalán nem muszáj borotválnunk a fejünket, ha megválunk a rasztáinktól.
