Az ún. életközépi válsággal, azaz a mid life crisis jelenséggel elsőként Carl Gustav Jung foglalkozott, de a probléma csak jóval később került az érdeklődés középpontjába. Jung szerint a harmincas éveinek végére a legtöbb ember már döntött az élete fontos kérdéseiben, azaz már megházasodott és hivatást választott. Éppen ezért a középkorú embereket a belső fejlődés, azaz az élet mélyebb értelmének megtalálása kezdi foglalkoztatni. Ha azonban nem sikerül az eddigi külső célok helyett új, belsőket találni, komoly problémák adódhatnak.
A szakemberek szerint az életközépi válság természetes velejárója a fejlődésnek, így elkerülni nem lehet, ahogy a kamaszkori krízist sem. A felnőttkor közepe hagyományosan 35-55 éves kor között tart, de az életközépi válság intenzitása és hossza elsősorban személyiség- és élethelyzet függő. A kutatások sokáig csak férfiakat vizsgáltak, így az életközépi válság és az azonos problémakörbe tartozó kapuzárási pánik fogalma is az erősebbik nemmel kapcsolódott csak össze.
Romboló fiatalság-kultusz
Bujdosó Karolina pszichológus szerint az életközépi válságot a média fiatalság kultusza csak súlyosbítja, hiszen egy negyvenes éveiben járó ember már nem tudja felvenni a versenyt a huszonévesekkel. A fogyasztói kultúra test-központúsága sosem látott méreteket öltött, a boldogságot önkéntelenül is egyre több ember azonosítja a szépséggel és a fiatalsággal. „A társadalom is felelős annyiban, hogy milyen értékeket állít a középpontba – mondja a pszichológus. Mivel többnyire a fiatalsághoz kötődnek az értékek, nem könnyű a középkorba ért embernek megtalálni saját, belső értékeit.”
A sokat emlegetett, elsősorban férfiakat érintő kapuzárási pánik szintén az életközépi válságból fakad, mivel sok férfi veszteségként éli meg a fiatalság elmúlását, így abban látja a megoldást, ha hirtelen habzsolni kezdi az életet és fiatal szeretőt keres. „Egy szerető megszerzése azt az érzést adja vissza, hogy férfiként (de igaz ez a nőkre is – nőként) még értékes az ember, képes csábítani, tehát még ér valamit” – állítja a pszichológus. Az ilyen viselkedés mögött szinte mindig a fiatalság elvesztésének félelme áll.
Sokan azért kezdik hajszolni a régi életüket, mert úgy érzik, még nem éltek eleget. Ekkor válik világossá a sok elpazarolt év, és meg nem valósított álom, így az illető pánikba esik, és mielőbb szeretne mindent korrigálni, megélni, megváltoztatni. Aki kapuzárási pániktól szenved, az félelmében gyakran cselekszik irreálisan, és nincs tekintettel sem másokra, sem a következményekre. A dolog pozitív oldala, hogy az illető szembe néz önmagával, és képessé válik kifejezni a vágyait, és olyan életet élni, amilyet szeretne.
Lassan azt sem tudom, ki vagyok
„Bár mindenem megvan, gyerekek, csinos feleség, jó munka, szép ház és négy kerék, az életem leginkább egy túlélő túrára hasonlít – mondja Gábor (41). A mindenhova megfelelés készít ki a legjobban, egyszerűen nem lehet ennyi fronton a maximumot teljesíteni. Mikor a második gyerekünk megszületett, valahogy akkor hasított belém, hogy akkor mostantól még legalább húsz évig ez a program, és semmi időm nem lesz se magamra, sem arra, amit szeretek csinálni. Ami reggel van otthon a gyerekekkel, az egy őrület, mire beesek az irodába már le vagyok strapálva, aztán egész nap megy a hajtás, sokszor ebédelni nincs időm. Este hulla fáradtan haza esek, a feleségem nyilván elvárja, hogy segítsek a gyerekek körül, de nekem sokszor se kedvem, se erőm, és persze ilyenkor kezdődik a balhé. Hiába a sok munka, és a viszonylag jó fizetés, mindig több és több kellene. Közben lassan fogalmam nincs, hogy valójában ki vagyok, és mit akarok, hogy miért nem lettem inkább zenész, ahogy azt sokáig akartam.
Szeretem a családom, és a munkámat is szívesen csinálom, de gyakran mégis azt érzem, hogy legszívesebben itt hagynám az egészet a fenébe, és elmennék egy tengerparti bárba koktélt keverni és csajozni. Persze a valóságban nem tudnám ezt megtenni, mert van bennem felelősségérzet, de sajnos egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem a kérdés, hogy tényleg ezt akartam-e, és hogy van-e valami értelme ennek az egésznek. A legnagyobb baj, hogy nem látom a végét, nem tudom, mitől lehetne egy kicsit könnyebb. Mivel mindenki meg van róla győződve, hogy az én életem tökéletes, mert mindenem megvan, általában nem is tudok beszélni a problémáimról, mert egyszerűen nyavalygásnak titulálják.”
Elveszett illúziók
A szakemberek szerint a fiatalok gyakran a mindenhatóság érzésével élik napjaikat, mert úgy érzik, bármi lehet belőlük. Ahogyan telik az idő, a választási lehetőségek száma egyre behatároltabb lesz, az illető személy pályája egyre nyilvánvalóbbá válik, ez pedig azzal jár, hogy sok más útról le kell mondani. Fájdalmas az a felismerés is, hogy egyetlen életbe nem lehet mindent belesűríteni, és a korábban elképzelt ideális én nem elérhető. Az ember akkor tud felszabadulni az állandó nyomás alól, ha elfogadja saját tökéletlenségét, képes letenni az állandó megfelelési kényszert, és örömmel tudja megélni a hétköznapokat is.
Ebben az időszakban nemcsak ráébredés zajlik a valóságra, de előtérbe kerülnek azok az álmok, amiket az emberek fiatalon elfojtanak annak érdekében, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Az illúziók elmúlásának következményeként a középkorú emberek egy része megkérdőjelezi a házasságát, a szakmai életét, a családi- és baráti kapcsolatait is, és sokszor az egész életét újra gondolja. Nem ritka jelenség, hogy a középkorúak teljesen új életet akarnak kezdeni, új hivatást keresnek maguknak, vagy újra családot alapítanak. Az elvesztett fiatalság utáni vágyakozás a férfiaknál megnövekedett szexuális vágyban is megmutatkozhat. Ráadásul miután az emberek ebben az életszakaszban végleg szembesültek azzal, hogy a párjuk már nem fog megváltozni, sokan egyszerűen új partnert keresnek.
A szembesülés a halállal elkerülhetetlen
Az emberek nagy része a negyvenes éveiben elkerülhetetlenül szembesül saját halandóságával. Ilyenkor néznek szembe igazán azzal, hogy a hanyatlás, a leépülés, és a halál az élet természetes és elkerülhetetlen része. Bujdosó Karolina szerint ebben az életkorban az egészségi állapot romlásnak indul, előtérbe kerülnek a betegségekkel, halállal kapcsolatos félelmek, szorongások is. Míg a legtöbb fiatal a születéstől eltelt időben gondolkodik, a középkorúakra az a jellemző, hogy a még hátralévő időre fókuszálnak.
Az egzisztenciális szorongás csak tetézi a bajt
A szociológusok szerint a hazánkban jellemző létbizonytalanság és anyagi nehézségek is nagyban megnehezítik a középkorúak életét. A nyugati mintával szemben itthon egyáltalán nem az a jellemző, hogy egy negyvenes éveiben lévő férfi nyugodtan hátradőlhet a bőrfotelben, mert a bankban milliós összegek garantálják a túlélést. Az a családfő, aki sok esetben egyedül, vagy nagyrészt egyedül felelős egy egész család megélhetéséért, joggal szorong a jövő miatt. A helyzetet sok esetben a bizonytalan munkaviszony, és az egyre nagyobb összegű törlesztő részletek is nehezítik, miközben egyre nagyobb a nyomás, hogy a külvilág felé a férfi azt kommunikálja, képes annyi pénzt keresni, hogy mindenre jusson. A valóság ezzel szemben az, hogy sok középkorú férfi el van adósodva, és a napi munka és egyéb teendők mellett sem energiája, sem ideje nincs arra, hogy az élete értelmén merengjen, vagy új hobbit találjon magának.
Az arany generációt hamarabb utoléri a válság
A 70-es, 80-as évek szülöttjeinél az életközépi válság már jóval előbb bekövetkezhet. Mivel sok fiatal már huszonévesen vezető pozícióba kerül, így mire középkorú lesz, gyakorlatilag már nincs hova tovább lépnie. Azok a fiatalok ráadásul, akik nagyon korán vezetői pozícióba kerülnek, általában ambiciózusak és nagy bennük a versenyszellem is, így különösen fontos, hogy mindig legyen újabb és újabb kihívás az életükben. Egy vizsgálat szerint a középkorú vezetők mintegy hetven százaléka szakmai szerepváltáson töri a fejét, ez azonban családdal nehéz és kockázatos döntés. A legtöbb magas beosztású ember nagyon is hozzá van szokva a kielégítő életszínvonalhoz, és gyakran a rabjává válik, így egy izgalmasabb szakma már kevésbé lesz vonzó, ha a váltás az életszínvonal esésével is jár.
A fiatalon vezető pozícióba került emberek közül sokan szoronganak, mikor rádöbbennek, hogy a következő arany generáció már itt van a kapuban, és ugyanúgy kiszorítja majd az idősebbeket.
A sikeres középkorú férfiaknak meg kell válniuk egy olyan fontos illúziótól is, amit nagyon nehéz elengedni. Sokan abban a hitbe ringatják magukat, ha elérik a céljaikat, akkor onnantól fogva azt csinálnak majd, amit akarnak. A valóságban azonban sokszor nincs megállás, és a várva várt szabadság nem jön el. Hasonló illúzió a „ha egyszer mindenem meglesz, akkor majd végre boldog leszek” is, ami szintén fájdalmas felismerésekhez vezethet. Mire ugyanis az ember mindent megszerez, amire vágyik, felüti a fejét az újabb válság, aminek nyomán új utakra kell indulni, és az egész boldogság-keresést merőben új alapokra kell fektetni.
Az üres fészek szindróma
"Fiatalon szültem, mire negyven lettem mindkét fiam felnőtt lett, és el is költöztek - meséli a 45 éves Enikő. Mikor a kisebbik is elment otthonról, akkor döbbentem rá, hogy az anyaságon kívül más szerep nincs az életemben, és mindent újra kellett gondolnom. A férjemmel nem tudtunk mit kezdeni egymással a gyerekek nélkül, és mivel háztartásbeli voltam, munkám sem volt. Negyven évesen ugrottam a semmibe, és változtattam meg gyökeresen az életem. Elváltam, felköltöztem Pestre, és beiratkoztam egy manikűr tanfolyamra, majd hamarosan saját vállalkozást indítottam. A szerelem is rám talált, de kezdetben nehezen alakult a kapcsolat, mert úgy éreztem, hogy öreg vagyok már ehhez, és mivel már nem akartam gyereket, a közös jövőt sem tudtuk klasszikusan tervezni. Életem legnehezebb döntése volt mindent felborítani, de most úgy érzem, a helyemen vagyok. Persze nem könnyű megküzdeni azzal, hogy öregszem, de igyekszem fiatalos maradni, és úgy élni, ahogy mindig is szerettem volna."
A végén jó esetben minden a helyére kerül
Bujdosó szerint megkönnyíti a válság feldolgozását, ha az addigi életünkkel elégedettek vagyunk, jó érzéssel gondolunk vissza a már elért eredményekre. „Az is fontos, hogy a középkorú ember képes legyen hinni abban, hogy a jövőben is képes még alkotni, és értelmet találni a mindennapokban. Aki rugalmasan képes reagálni a megváltozott élethelyzetre, és nyit az új, csendesebb örömök irányába, illetve mélyebb összefüggések irányába fordul, az képes felszabadítani a kreatív energiáit, és az egész személyisége pozitívan változik meg.”
A pszichológus szerint mindenki másképp éli meg a krízishelyzeteket, de általánosságban azokat viseli meg a legjobban az életközépi válság, akik ragaszkodnak az addigi értékrendjükhöz, és mindenképpen a fiatalkori mércéjükkel akarják mérni magukat. „Az életközépi válság természetes velejárója az életnek, a baj akkor van, ha valaki nem tud túljutni a krízisen. Pszichológusra akkor lehet szükség, ha úgy érzi az ember, hogy beleragadt az életközépi válsággal járó problémákba, és nem tud kilábalni belőle. Egy pszichológus segíthet átértékelni az élethelyzetet, és konstruktív megoldást találni.”
Az életközépi válsággal természetesen együtt járó érzelmi zűrzavar és instabilitás optimális esetben egy idő után újra stabilitássá változik. Sajnos az is előfordul, hogy az ember beleragad a válságba, és reményvesztetté, fásulttá válik, de olyan is akad, aki mindvégig tagadja, hogy öregszik, és úgy öltözködik, viselkedik, mintha még mindig huszonéves lenne. Az emberek nagy része viszont szerencsére idővel megnyugszik és kiegyensúlyozottá válik. Azoknál a pároknál, akiknek sikerül együtt átvészelni a változás éveit, elmélyül az intimitás. Az egész élet új alapokra helyeződik, letisztulnak a dolgok, megszilárdul az identitás, és sokan megtalálják igazi helyüket a világban.
